Egymilliárdot ért a Bach-kotta

Két és félmillió fontért (egymilliárd forint) kelt el egy Johann Sebastian Bach (1685-1750) által írt kotta a Christie’s aukciósház árverésén Londonban. A történelmi dokumentumot egy kínai licitáló vásárolta meg.

A Bach-kéziratot egy magángyűjtemény bocsátotta árverésre, amely 1969-ben vette meg az 1740 és 1745 között csembalóra és lantra írt Esz-dúr preludium, fúga és allegro BWV 998 című mű kottáját. 1969-ben a Sotheby’s árverésén 5500 font volt a leütési ár.

A Christie’s szakértői a szerdai árverés előtt 1,5-2,5 millió fontra becsülték a kotta árát.

A lantrepertoár gyöngyszemének nevezte a zeneművet Jakob Lindberg svéd lantművész, aki Londonban el is játszotta a Bach-darabot.

Tíznél kevesebb Bach-kézirat található jelenleg különféle magángyűjteményekben, közülük hat kantáták kottája, kettő hangszeres szerzeményé.

A Christie’s szerdai árverésén 110 500 fontért cserélt gazdát Albert Einstein (1879-1955) viseletes bőrkabátja, amelyet a fizikus leszármazottai bocsátottak aukcióra.

Einstein 1933-as emigrációja után szinte állandóan ezt a kabátot viselte az Egyesült Államokban, “amíg kabátproblémái az évek során megoldódtak” – írta a tétel ismertetőjében a Nobel-díjas fizikus egyik kortársára hivatkozva a Christie’s.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »