Egymástól lopják a munkaerőt a vállalkozások

A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint számos ipari parkban már „farkastörvények uralkodnak”. Az ott székelő vállalatok egymás embereit, vagyis a szemközti üzem dolgozóit, próbálják „lenyúlni” – mondta a Népszabadságnak László Zoltán.

A napilag szombati számában kitért arra is, hogy az egyik nagy vállalkozói érdekképviselet, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is a napokban hozta nyilvánosságra a súlyos munkaerőhiánnyal kapcsolatos javaslatait. Ebben többi között markáns elemként kerül elő a határon túlról érkező, kulturálisan beilleszthető, szakképzett, több tíz- vagy akár pár százezer ember bevonása.

A Népszabadság hozzátette: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is megszólalt a témában, és jelezte, az MGYOSZ több álláspontjával is egyetértenek, így azzal is, hogy igény esetén biztosítani kell a harmadik országból érkező szakképzett munkaerő hazai foglalkoztatását, de – mint kiemelték – „olyanokét, akik hiányszakmákban helyezkednének el, tehát nem az itt élő magyarok munkáját veszik el”.

A Prohuman Kft. a Népszabadságnak arról számolt be, hogy sok cég már felfedezte a környező országok határ menti településeinek munkaerő-potenciálját. A vállalatok ugyanakkor törekednek a kettős állampolgárokat alkalmazni, EU-n kívüli országokból érkezők foglalkoztatottsága elenyésző a nehézkes adminisztrációs folyamatok miatt is – tették hozzá.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »