Egyiptomi katasztrófa: több mint 150 áldozat

Egyiptomi katasztrófa: több mint 150 áldozat

Eddig 155 holttestet emeltek ki a Földközi-tengerből az Egyiptom partjainál szerdán felborult, bevándorlókat szállító hajó utasai közül – közölte pénteken az al-Jaum asz-Szabaja című arab lap.

A hatóságok legfrissebb adatai szerint 165 embert sikerült élve kimenteni.

A mentőalakulatok folytatják munkájukat a Földközi-tengeren Rosetta városának közelében. Az egyiptomi hadsereget helyi halászok segítik. Várhatóan még több halottat fognak találni, mert a hajón akár 600-an is lehettek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint mintegy 450 szíriai, egyiptomi és más afrikai ország állampolgára volt az Európába induló hajón, de egyes források 600-ra teszik a hajón utazó menekültek számát.

A baleset az egyiptomi várostól 12 tengeri mérföldre (22 kilométerre) történt.

A rendőrség a hajó legénységének négy tagját csütörtökön letartóztatta embercsempészet vádjával, kilenc másik személy ellen pedig körözést adott ki.

A túlélők beszámolói szerint az embercsempészek a partvidéken néhány nap leforgása alatt gyűjtötték össze Egyiptom különböző tartományaiból a migránsokat. Az illegális bevándorlók fejenként 2000 dollárt (550 ezer forintot) fizettek nekik. A menekülteket ezt követően az embercsempészek felrakták az olasz partokra induló hajóra, amelyet túlterheltek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »