Egyiptomban 5 és fél millió migráns várakozik Orbán szerint – velük is megállapodást kötne

Az Európai Uniónak Egyiptommal is megállapodást kell kötnie, hasonlót, mint Törökországgal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, az európai menekültügyi válságban leginkább érintett országok kormányfőinek bécsi csúcstalálkozója után.

A kormányfő a bécsi magyar nagykövetségen tartott nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta, Egyiptomban 5,5 millió migráns várakozik. Ha az EU nem köt megállapodást Egyiptommal, "akkor onnan meglepetés érhet bennünket" – mondta.

Szorgalmazta továbbá Líbia stabilizálását is, mert ennek hiányában nem lehet létrehozni az észak-afrikai országban azt a "gigantikus menekültvárost", ahová vissza kell vinni az Európába érkezett illegális bevándorlókat. Líbia és Egyiptom kulcsországai lesznek a következő néhány év Európájának – jelentette ki Orbán Viktor.

Egy új európai védelmi vonal kijelölését tartalmazó vészforgatókönyv kidolgozását is javasolta Orbán Viktor a migrációs csúcson arra az esetre, ha bármilyen okból ellehetetlenülne az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás. Orbán a sajtótájékoztatóján sikerként értékelte, hogy a részvevők egyetértettek: a migránsok nyugat-balkáni útvonalát továbbra is zárva kell tartani, ugyanakkor kudarc, hogy nem kaptak választ arra, Görögország mikortól lesz képes lezárni déli határát. Ez szerinte felveti annak kérdését, hogy akkor hol van Európa azon külső határa, amely még megvédhető. A magyar miniszterelnök szerint egyesek erre azt a választ adják, hogy nincs szükség ilyen védelemre, mert a török-EU megállapodás nem engedi megismétlődni az egy évvel ezelőtt történteket.

Ezzel számban mások, köztük Magyarország úgy gondolják, szükség van egy vészforgatókönyvre, mivel nem lehet kizárólag ebben a megállapodásban bízni, például azért sem, mert Törökországban nemrég puccsot kíséreltek meg – fejtette ki Orbán Viktor. A migránsok megindulásakor már késő lesz kapkodni – tette hozzá.

A javaslatáról nincs egyezség, ezért további tanácskozásokra van szükség.

(MTI)

Emlékeztetőül az EU-török megállapodás: Törökország minden "menekültet" visszafogad – kivéve, akik már az EU területén tartózkodnak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »