Egyházi emlékeket ismertek el a „Somogyország Kincse” címmel

Egyházi emlékeket ismertek el a „Somogyország Kincse” címmel

A Somogyi Megyenap rendezvénysorozat keretében január 10-én adták át az „Örökségünk – Somogyország Kincse” címet, és tovább gyarapodott a Somogyi Értéktár is, ezzel ismerték el a megye természeti és épített örökségeit, valamint kiemelkedő kulturális teljesítményeit.

Göllén három „kincset” is avattak, melyből kettő egyházi emlék. A falu útmenti keresztjeit helyi családok állították hálából vagy fogadalomból. A tizennégy kereszt közül a legrégebbi 250 évvel ezelőtt épült, a legfiatalabb 1981-ben.

Elismerték a göllei kálváriát is, amely a helyi temető mesterséges dombján áll. A tizennégy stáció és a keresztek árát szintén a helyi családok adták össze, és az ő adományaikból újították fel 2006-ban.

Gamás községben, mely immár három somogyi értékkel büszkélkedhet, az egyházi emlékek közül a Nagyboldogasszony-templomot tüntették ki, melyet a 19. század elején, későbarokk stílusban építettek. 1947-ben a tornya leégett, ezután felújították. A plébánia a templom belső falfestményei miatt érdemelte ki az elismerést.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kiss Iván, Wikipédia, Gamás Község Önkormányzatának honlapja

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »