Egyetlen családban kapott az apa, az anya és a gyermek is Oscart

Egyetlen családban kapott az apa, az anya és a gyermek is Oscart

Harminc éve, 1986. július 25-én halt meg Vincente Minnelli Oscar-díjas amerikai rendező, az 1940-50-es évek legsikeresebb zenés filmjeinek alkotója. A hatalmas képzelőerővel megáldott Minnellit a modern musical atyjának kiáltották ki, zenés filmjei kapcsán a kritika elsősorban az újfajta kifinomultságot és az életteliséget emelte ki. 

Lesther Anthony Minnelli 1903. február 28-án született Chicagóban olasz bevándorló apa és francia anya ötödik gyermekeként. Szüleinek vándorszínházuk volt, így nem csoda, hogy már néhány évesen a színpadon tipegett. A középiskola után, immár Vincente Minelli néven kirakatrendező, fényképész és jelmeztervező volt, s alig múlt harminc, amikor a Broadway színházaiban olyan showműsorok rendezését bízták rá, mint az Otthon külföldön vagy A show megy tovább.

A Metro-Goldwyn-Mayer stúdió 1940-ben hívta Hollywoodba, ahol végigjárta a szamárlétrát, és negyvenévesen végre beülhetett a direktori székbe. Színházi tapasztalataira építve újította meg a zenés filmeket: már első rendezése, a fekete-fehér Kunyhó az égben elismerést aratott, hírnevét az immár színes Találkozzunk St. Louis-ban alapozta meg. A forgatás alatt ismerte meg első feleségét, a nála akkor még jóval híresebb, Oscar-díjas Judy Garlandot. A gyermekfilmekben feltűnt színésznő 1939-ben, alig tizenhét évesen vehetett át egy különleges, mini-Oscar szobrocskát. 1958-ban aztán Minnelli, majd 1972-ben Garlanddal közös lányuk, Liza is átvehette a Kabaré főszerepéért az amerikai filmakadémia legrangosabb kitüntetését, s így a filmtörténetben az övék az egyetlen család, amelyben az apa, az anya és a gyermek is büszkélkedhet Oscar-díjjal.

A hatalmas képzelőerővel megáldott Minnellit a modern musical atyjának kiáltották ki, zenés filmjei kapcsán a kritika elsősorban az újfajta kifinomultságot és az életteliséget emelte ki. A rendező színpompás jelmezek és díszletek iránti rajongása, az ötletes kameramozgás az addigitól merőben eltérő képi világú alkotásokat eredményezett, amelyekben a zene és a cselekmény szétválaszthatatlanul összefonódott. A kor legnagyobb csillagaival dolgozott, színészei közül hetet jelöltek Oscar-díjra.

Zenés darabjai közül a leghíresebbek a Fred Astaire-rel készített Ziegfeld Follies (1947), amely Cannes-ban elnyerte a legjobb zenés vígjáték díját, az egy évvel későbbi A kalóz, valamint a műfajt megújító az Egy amerikai Párizsban. Az 1951-ben George Gershwin zenéjére készült darabot, amelyben a tánc már nem pusztán betét, hanem a cselekmény szerves része, hat Oscar-díjjal tüntették ki. Minnelli ekkor még lemaradt a rendezői Oscarról, ezt 1958-ban a kilenc jelölését kivétel nélkül díjra váltó, Collette francia írónő műve nyomán készült Gigiért kapta meg.

Minnelli nem csak a látványos musicalekkel remekelt. 1949-ben Flaubert Bovaryné című klasszikus regényét vitte filmre, ezt követte 1952-ben a hollywoodi témájú, több Oscarral elismert A szörnyeteg és a szépség. 1956-ban Irving Stone regénye nyomán rendezte a festő Vincent van Gogh életéről szóló A nap szerelmese című alkotást. A hatvanas évek elején a közönség ízlése megváltozott, az ő csillaga is leáldozott, 1963-ban az MGM stúdió kiadta az útját. Régi típusú zenés filmjei sorozatban buktak meg, még az 1970-es Egy tiszta nap szembenézhetsz az örökkévalósággal is, jóllehet a Barbra Streisandot, Yves Montand-t, Jack Nicholsont felvonultató szereposztás parádés volt. Utolsó filmje a hat évvel későbbi Nina volt, amelyben először állt a felvevőgép elé Isabella Rossellini, aki anyjával, Ingrid Bergmannal játszott együtt.

Vincente Minnelli négyszer nősült, háromszor vált el, házasságaiból két lánya született. A kaliforniai Beverly Hillsben halt meg 1986. július 25-én Alzheimer-kór következtében. Csillaga 1960 óta díszíti a Hírességek sétányát, halála előtt néhány héttel megkapta a francia Becsületrend parancsnoki fokozatát. A 2001-ben készült Judy Garland, én és az árnyékaim című tévéfilmben Hugh Laurie, a Dr. House című tévéfilmsorozat címszereplője személyesítette meg.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »