Egyértelmű üzenetet küldött az Európai Néppárt Orbánnak

Egyértelmű üzenetet küldött az Európai Néppárt Orbánnak

Véget ért Brüsszelben az Európai Néppárt (EPP) csúcstalálkozója, melyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

Az EPP közleményben azt írta, arra kérték a Fideszt és a magyar hatóságokat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság kéréseinek. A magyar miniszterelnök pedig közölte, hogy ennek megfelelően fog eljárni.

Azt írják, egyértelmű üzenetet küldtek arra vonatkozóan, hogy nem fogadják el alapvető jogok korlátozását vagy a jogállamiság figyelmen kívül hagyását. Ez pedig magába foglalja az egyetemi szabadságot, az egyetemek autonómiáját is. Az Európai Néppárt azt szeretné, ha a CEU nyitva maradna, a határidőket felfüggesztenék és párbeszéd kezdődne az Egyesült Államokkal.

A találkozó után Siegfried Mureșan, a Néppárt szóvivője arról beszélt, hogy Orbán kész teljesíteni az Európai Néppárt feltételeit. A Politicónak úgy nyilatkozott, hogy ha nem, akkor „szankciók lesznek terítéken”. A Politico beszámolója szerint Manfred Weber néppárti frakcióvezető felszólította Orbán Viktort, hogy tartsa tiszteletben a tudomány szabadságát, és ne viselkedjen úgy, mint a lengyel kormány. A Reuters beszámolója szerint Weber nem mondta el, hogy szabtak-e határidőt Orbán Viktornak, de azt mondta, „a budapesti intézkedések nem elfogadhatóak, az akadémiai szabadságot garantálni kell, tehát a vita a bíróság előtt van. Ha jól reagál (Orbán), akkor csapatember, ha nem, akkor annak következményei lesznek.”

Hírdetés

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az ülést követően az M1-en arról beszélt: az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban a helye.

Rogán az MTI tudósítása szerint közölte, Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette: Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal. „Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz” – hangsúlyozta.

http://mno.hu/

Szombat reggel 8 órakor ült össze Brüsszelben az Európai Néppárt elnöksége Orbán Viktor részvételével. A Bruxinfóval a Néppárt szóvivője korábban közölte, az elnökség arra fogja kérni a magyar miniszterelnököt, hogy az Európai Bizottság által megszabott egy hónapos határidőn belül hozza összhangba a felsőoktatási törvényt az uniós szabályokkal. A Politicónak annyit tett még hozzá, hogy ha nem, akkor „szankciók lesznek a terítéken”.

Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában az ülés kapcsán csak annyit mondott, hogy az egy párttalálkozó, és ennek nem is tulajdonít nagyobb jelentőséget.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »