Egyelőre nem irányítanak át több migránst Lengyelországba

Egyelőre nem irányítanak át több migránst a dél-európai menekülttáborokból az európai uniós kvótarendszer alapján Lengyelországba, és a többi uniós tagállam is csak vonakodva, illetve egyáltalán nem teljesíti a menedékkérők kvótarendszer szerinti befogadását – írta a Rzeczpospolita című lengyel napilap pénteken.

Az előző lengyel kormány tavaly szeptemberben fogadta el az Európai Bizottság 120 ezer migráns elosztását előirányzó egyszeri kvótáját, és mintegy 7 ezer ember befogadására kötelezte el magát 2017 végéig.

A lap emlékeztetett: Lengyelországba márciusban érkezett volna a görögországi és az olaszországi táborokból átvállalandó migránsok első, mintegy 100 fős csoportja. Az átirányítást azonban a görög és az olasz hatóságok megszüntették, mert a táborokban végzendő menedékjogi eljárás nehézségekbe ütközött.

„Minden jel arra vall, hogy bevándorlók nem érkeznek egyhamar” Lengyelországba – mondta a Rzeczpospolitának a kvótateljesítés folytatásáról Jakub Dudziak, a lengyel idegenrendészeti hivatal szóvivője. Hozzátette, hogy jelenleg a dél-európai táborokban senki sem nyújtott be olyan áttelepítési kérelmet, mely Lengyelországot jelölné meg célországként.

Lengyelország szigorú követelményeket szabott meg a menedékjogi kérelmek elbírálásakor, mely kizárja a gazdasági menekültek befogadását, és elsősorban a családok, a könnyebb beilleszkedésre esélyes keresztények átvállalását részesíti előnyben – írja a Rzeczpospolita.

A cikk az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) adatait idézi, melyek szerint azon európai államok közül, melyekre az egyszeri betelepítési kvóta vonatkozik, 11 ország – Lengyelország mellett például Ausztria, Szlovákia és Magyarország – egyetlen menekültet sem fogadott be. Az idézett statisztika 32 országot tekint át kvótateljesítés szempontjából, uniós tagállamokat, valamint a kvótát önként vállaló EU-n kívüli országokat egyaránt.

A kvótán belül a legtöbb migránst – 1350-et – Franciaország fogadott be, Németországba azonban a 17 ezer átvállalandó menekültből csak 57 érkezett. Csehország görögországi táborból átirányított 4 menekültnek adott otthont – írja az EASO adataira hivatkozva a lap.

A Rzeczpospolita a lengyel idegenrendészeti hivatal adatait is közli, melyek szerint a lengyelországi menekültközpontokban jelenleg 1,8 ezer, a központokon kívül pedig további 2,3 ezer menedékkérő tartózkodik, többségük ukrán, csecsen és tádzsik. Tavaly a menedékkérők mintegy 5 százaléka kapta meg a kérvényezett státuszt. A legálisan érkező migránsok többsége tranzitországnak tekinti Lengyelországot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »