Egyedül a háború lesz képes visszatéríteni az embert valós rendeltetéséhez

Rohannak az évek, akár a napok. A gondolkodásra még képes, az épen és egészségesen maradt kevesek szemei előtt csapnak fel a pokol lángjai, melyek egyre erőteljesebben adják hírül az utolsó ítélet eljövetelét. Az ÚjErő írása.

Mielőtt az olvasó azt gondolná, hogy vallási fanatikusok vagyunk, netán egy szekta tagjai lennénk, le kell szögeznünk: szerkesztőségünk egyetlen tagja sincs kapcsolatban a júdeó-krisztiánizmus egyetlen hídfőállásával sem. Hitünk a természet alkotta harmóniában azonban megingathatatlan, ezért kísérjük figyelemmel azokat a szimptómákat, melyek minden bizonnyal egy tragikus fináléban fognak kiteljesedni.

Az emberiség felégette maga mögött és maga előtt azokat a lehetőségeket, melyek a nemes értelemben vett progressziót szolgáltatták volna, megrekedt kényelemközpontú világában, hogy mindent elveszítsen a materializmus káprázatában. Minden nemes értékét, minden magasrendűségét eldobta magától. Spirituális kapcsolata megszakadt a világ szemmel nem érzékelhető erőivel, így magára maradt.

A szellemi és fizikai rothadás ölelésében, végtelen és sötét alagútba ereszkedve, a halál mindent elemésztő megsemmisülése felé, melyről azt hiszik legalább az könnyű lesz, de tévednek, mert nem lesz az.

A halál mindent felfaló, örökké éhes gyomrában a lelkek megszürkülnek, a testből pedig egy marék hamu marad vissza, hogy a szél vigye tovább, emlékét sem hagyva meg.

Az identitás elvesztése, az önfeladás, az önmegtagadás olyan világot alkotott, mely a rohanó napokon és éveken keresztül egyre mélyebbre süllyedt, mindegyre torzult és torzította tovább az embert. A közöny és a kényelem volt, ami siettette az ismeretes állapotokat, melyet a szabadelvűség kórsága tett teljessé, hogy visszafordíthatatlanná tegye, az egyébként is rohamosan gyengülő kondíciót.

A bukás elkerülhetetlen.

A háborúk azonban mindig megoldást kínáltak a rendeltetését veszített világ megzabolázására, és rendet alkottak a véres, lángoló romokon. Rendet alkottak és visszahozták a fegyelmet és a harmóniát, hogy olyan generációkat vajúdjanak a világnak, melyek küldetéstudata ismét képes lesz benépesíteni a világot a természet vezérelve szerint.

A háborúk ciklikus és periodikus jelentkezése éppen időszerű. Időszerű, hiszen a rohanó világnak le kell lassulnia, le kell bomlania, hogy visszatérhessen a megerősödött csontra a hús és újra friss vér fussa be teste minden porcikáját.

A háború mossa le Európa népeiről bűneiket.

A lőállásokban fekvő katonák gondolatai hazaszállnak szeretteihez, a vas darálásában széttépett testrészek elborzasztó rémképei, a nélkülözés, a lemondás, az éhezés és a hősi önfeláldozás pillanatai vésődnek mélyen a tudatba, a lélekbe és a testbe, hogy ezek a szerzett tulajdonságok tovább öröklődjenek és elmélyítsék a tudatot.

A lélek töltődik meg a háború szinte művészi momentumaival, a test pedig kínlódik, szenved, haldoklik. Ebből következik, hogy a kínlódás, a szenvedés, és a haldoklás teszi naggyá a szellemet, ebből adódóan pedig a testet is felemeli az emberi minőség legmagasabb szintjére. A hősi halál dicsősége, a bátorságban, vagy akár vakmerőségben megrészegült ember felmagasztosult énje legyőzi a halált, hogy példájával tegye hatalmassá az utána érkező kort és az azt benépesítők előtt váljon ragyogó példává.

A háború letarol mindent, épületek lesznek romokká, holttestek ezrei fekszenek kaszájának egyetlen suhintása alatt. De letarolja az erkölcstelenséget, a bűnt és azokat az állapotokat is, melyek továbbélésével világunk a megsemmisülésre kárhoztatott.

Ezért bizakodva szemléljük azokat a történéseket, melyek egy erősen körvonalazódó háború vízióját vetítik elénk. Olyan háború lesz, amely képes lesz lelassítani a világot, hogy visszatérhessünk a gyökerekhez. Olyan háború, amely nem fog kegyelmezni senkinek, melynek őrjöngésében megsemmisül a rossz és a jó is. Ha pedig a jóból marad egy kicsi, arra fogunk építeni a tűztenger levonulta után.

Akkor a világ lelassul és lebomlik. Megtisztulva születik újjá, a lángok közül pedig ránk mosolyog a nap.

(Kovrig Attila – ÚjErő.net)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »