Egy Úrnapi könyvbemutató margójára

Egy Úrnapi könyvbemutató margójára

Miért vállalhatnak még mindig közéleti szerepet a  kommunista rendszer elvbarátai?

 

Május 26-án tartotta könyvbemutatóját a somorjai könyvtárban egy úr. Terveztem, hogy elmegyek. Terveztem, hogy elmondom a véleményemet tevékenységével kapcsolatban, de az élet másként rendelkezett.

 

Május 26-án ugyanis Úrnapja volt. Én pedig misére mentem. Így bár nem voltam jelen a könyvbemutatón, elmondhatom, hogy az stílszerű időpontban és napon zajlott. Igen az úrnapi szentmise és a könyvbemutató is 18 órától kezdődött. Cikkünk hőse vélhetően a jó öreg párttársaknak akart sztorizgatni, hiszen eleve kizárta azokat, akik templomba mentek, parancsolt ünnep révén.

 

Cenzúrázott „információ”

 

Mint a kommunizmusban. Abban a rendszerben, melyben felnőtt, melyben dolgozott és melyben kiszolgálta a hatalmat. De emberünk sokkal rosszabb volt, mint egy egyszerű, jó pozícióban lévő szlovákiai elvtárs. Ő az akkor is minősíthetetlen, s akkor is egyetlen magyar nyelvű napilapként funkcionáló Új Szóban a felvidéki magyaroknak ontotta a kommunista párt által megrendelt vagy cenzúrázott „információt“.

 

Kerülve a személyeskedést, hiszen én az illetőt személyesen nem ismerem. Ő most csak egy példa a sok közül, akinek a tevékenységével betelt a pohár. Életemben is csak egyszer láttam az illetőt, mégpedig a Régi Somorja fotókiállításon, melyet ő nyitott meg, de amikor elkezdett beszélni, én kimentem a teremből.

 

Szabad-e?

 

Hogy miért? Mert Somorja történelmi belvárosát az a Szamos nevezetű somorjai vad kommunista dózeroltatta le, és „ültette tele” „csodás” kilencemeletes tömbházakkal, akivel az illető úr egyazon pártnak és ugyanannak a helyi pártszervezetnek a tagja volt. S most meg régi Somorjáról dumál… Nonszensz.

 

Ezért egy kérdéssel folytatnám:

 

Szabad-e egy kommunista hatalmat kiszolgáló személynek a rendszerváltás után, de főleg a 21. században szerepet vállalnia a közéletben? Ráadásul olyan szerepet, mely egyértelműen a felvidéki magyarság fennmaradása és érdekei ellen vállaltatik?

 

Rendszerszolga

 

Szabad-e, és belefér-e ez bármilyen európai, keresztény életfelfogás keretei közé? Hogy oszthatja az eszet – névvel, vagy név nélkül -, egy olyan ember, aki azt a rendszert szolgálta ki, melyben a szabad gondolat ördögtől való és eltiprandó volt? Ahol a vallásos embert és a vallást üldözték? Ahol munkatáborokba juttattak több millió embert, mert más volt a véleményük, és mert ezért veszélyt jelentettek a szocialista társadalom fejlődésére?

 

„(…) Úgy tettek, mint aki nem tudja, hogy Terror nélkül nincs kommunizmus, mert egy rendszert, amely nem emberszabású, csak embertelen módszerekkel lehet az emberekre reákényszeríteni. (…)

 

(…) A haladó értelmiségiek között ritka volt a kommunista. Olvasott, tájékozott, művelt fejű emberek voltak, akik a kommunizmusban nem láttak egyebet, mint személyes érvényesülési lehetőséget. Ritka volt közöttük a cinikus stréber, aki bekéredzkedett a pártba. Aki így cselekedett, mindig a silányabbja volt: a sekélyes tehetségű és kétes jellemű író, aki orrhangon kérte, „vizsgálják át a múltját“, állapítsák meg – tárgyilagos elvhűséggel –, érdemes-e a tisztségre. (…)“

 

Eddig a Márai idézet. Bizony sokan úgy tettek, mintha nem lenne kommunizmus. S bár számomra erkölcsileg elfogadhatatlan, ha valaki belépett a pártba, volt, hogy a család eltartásáért vagy a testi épségéért valaki elfogadta a pártkönyvecskét. De se előtte, se utána senkinek nem ártott.

 

Besúgó pályafutás

 

Az úrnapi könyvbemutatót tartó úr nem közéjük tartozott. Besúgó pályafutását nem fogom most e sorok közt boncolgatni. Pedig megérne egy misét, ahogy a lista nyilvánosságra hozása után – melynek kiadott példányait Prágában szétkapkodták – magába roskadva vette tudomásul, hogy rajtakapták „meztelen fenékkel.“ S az is, hogy mikor az internetre felkerült a besúgók listája és az ő nevét cenzúrázták, akkor mennyire nyugodtan folytatta tevékenységét, mivel úgy vette, hogy ha egy digitalizált listáról kihúzzák, akkor a ceruza vonalai az életből is kitörlik életének a rendszerváltás miatt kellemetlenné váló részét.

 

Ezért kizárólag definícióként írok egy mondatot az estébésekről. Legtöbbjük abból tartotta el a családját, hogy a rendszer számára gyanús emberekről jelentettek, mely jelentések sokszor komoly következményekkel jártak arra nézve, akiről a jelentés szólt. Magyarul: az adott estébés abból a pénzből tartotta el a családját, amit azért kapott, mert valakit jobb esetben elárult azzal, hogy például jelentette, hogy misére jár. Rosszabb esetben rágalmazott.

 

“Könnyű a fiataloknak”

 

Vajon ezek a tények is befértek az úrnapi könyvbemutató fényes sztorijai közé? Vagy ezekről a huszonegyedik században már illik hallgatni? Vagy a tisztelt szerző úr azt gondolja, hogy mindenki teljesen hülye? Hogy az embereket ugyanúgy ostobának lehet nézni, mint a kommunizmus alatt? Nem!

 

Persze az illetékesek mondhatják, hogy könnyű a fiataloknak, mert nem kell olyan rendszerben élniük, amiben ők éltek. Ez viszont csak részben igaz. Mert nem egy és nem tíz olyan embert ismerek, nagyon-nagyon közelről, aki annak ellenére sem lépett be a pártba, hogy meghurcolták, vagy nem engedték továbbtanulni.

 

Itt az ideje, hogy végre szembenézzük a tényekkel és bármennyire is tiszteljük az idősebb generáció tagjait, megpróbáljunk mindenkivel a szerint bánni, hogy mennyire maradt az élet viharában egyenes a gerince. Mert, ahogy Márai mondja:

 

„Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme.“

 

Méry János

 

Nyitókép: pravda.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »