EGY TÖKÉLETES CIKK

Szikszai kolléga mai műve a Magyar Időkben egyszerűen tökéletes. Úgyhogy engedélye nélkül felteszem ide magamhoz, olvassátok és okuljatok!

„AMIKOR ELIT KARCSI LESZÓLJA ORBÁN VIKTORT

Szikszai Péter

A ballib médiában annyi bőven elég a jó interjúhoz, hogy egy Forbes-listán szereplő, hipergazdag, überbefolyásos vállalkozóceleb azt nyilatkozza a miniszterelnökről, hogy „nem izgatja a kultúra”.

Nem, nem mehetünk el szó nélkül emellett, mert mindezt olyan közművelődési értelemben autentikus kultúrember nyilatkozta, mint Gerendai Károly. A méltán híres polihisztor, akinek az évenkénti Prodigy-koncerteket és a nyitott piszoárokat köszönhetjük, ma már abszolút méltán képviseli a magyar elitet. Olyannyira, hogy nemrég még konferenciát is szervezett azért, hogy saját magát is beválassza a legfelsőbb körbe.

Gattyán György pornókirály vagy Hajdú Péter showman csatlakozásáról egyelőre nincs szó, de a Gerendaiék Karesza így sem mozog idegenül a tudósok és művészek között.

A 24.hu-nak nyilatkozó Sziget-főszervező állást foglalt az állami turizmussal kapcsolatos tervekről is:

Hírdetés

„Persze az sem kizárható, hogy valaki az állami bürokráciában azt gondolhatja, hogy ők ezt is jobban meg tudnák oldani, hiszen elég lenne kötelezővé tenni az egyetemistáknak a nyári fesztiválozást, és még egy szép nagy stadiont is építhetnének hozzá a Szigetre, de erre nehéz lenne piaci árakon a világ 100 országában eladni a jegyeket.”

Ilyen enyhén fölényes, csipkelődős hangvételben folytatódik az interjú, amelyből megtudjuk, hogy nem véletlenül lett ám a múltkor a Sziget Fesztiválból Sziget Köztársaság, és hogy az üzletember a demokráciaértelmezése, a közoktatás és a menekültkérdés megítélése több ponton eltér a kormányétól. Ezen nem is álmélkodunk, mert akkor miért készítene vele interjút a 24.hu, hacsak nem egy Sziget-hetijegyért.

A riporter azon érdeklődésére, hogy van-e személyes kapcsolata Orbánnal Gerendai azt válaszolta, hogy nincs, míg a korábbi kormányfőkkel tudott találkozni, ha akart. Gerendai a beszélgetésben nagyon nekibuzdult önnön fontosságától, ezért egyszercsak aszonta:

„Én azt látom, hogy őt (Orbán Viktort – a szerk.) nem érdeklik azok a területek, amelyek engem igen. Se a turizmus, se a kultúra nem különösebben izgatja, még az éttermeinkben sem volt, én meg nem járok focimeccsre.”

Bumm. Mit ne mondjak, szebben is becsomagolhatta volna, hogy szerinte a miniszterelnök egy bugris bunkó, mert nem jár az éttermébe, de hát az elitnek nem kell cizellálnia. Hiszen, teljesen világos, hogy ha nem a Costes Downtownban kajálsz, hanem csak a „focimeccseken szotyolázol”, akkor annyi közöd van Magyarország kulturális fejlődéséhez, mint jobbikosnak a Magic Mirror sátorhoz.

Egyébként nekem az égvilágon semmi bajom azzal, ha egy menedzser, aki eddig sátorozós, sárdagasztós, davidguettás életérzést nyújtott szétszívott agyú holland fiataloknak, az egyik nap arra ébred, hogy ő tulajdonképpen egy kultúrattasé. Mert az a vállalkozó aztán tényleg megkerülhetetlen kulturális kérdésekben, aki pálinkafőzdék, mobilszolgáltatók és az egykori SZDSZ értékrendje alapján szerveződő miniköztársaságában bikinifelsős-farmersortos diáklányok szüleinek minimálbéréből szedte meg magát.

Szerintem amúgy még egy illiberális demokráciában is belefér, hogy a sörcsap mögül a kocsmáros beszólogat a miniszterelnöknek. Mindössze csak azt észrevételezném, hogy Gerendai Károly véleménye akkor sem számottevő, ha a migránsokkal benépesített Hajógyárin a nagyszínpadon lépteti fel DJ Gyurcsányt.”


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »