Egy tizenhét éves fiatalon hajtottak végre eutanáziát Belgiumban

Egy tizenhét éves fiatalon hajtottak végre eutanáziát Belgiumban

A vonatkozó törvény 2014-ben történt módosítása óta először hajtottak végre eutanáziát egy kiskorún Belgiumban. Az eset kapcsán Angelo Bagnasco bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnöke tiltakozásának adott hangot, és az élet szentségét hangsúlyozta.


A törvénymódosítást követően Belgium az egyetlen ország a világon, ahol korhatár nélkül engedélyezhetik az ítélőképességük birtokában lévő, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők számára az eutanáziát.

Angelo Bagnasco bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnöke, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) alelnöke elítélte az esetet, nyilatkozatában az élet védelmének fontosságát hangsúlyozta: „A hír fájdalommal és aggodalommal tölt el bennünket. Az élet szent, és az életet vállalni kell, mindig, akkor is, ha ez nagy erőfeszítéssel jár. Minden ember, aki hisz az élet szentségében, nemcsak a hívők, hanem azok is, akik laikus értelemben értéket tulajdonítanak az életnek, tegyenek konkrétan tanúságot az élet iránti szeretetről.”

A törvénymódosítás heves vitát váltott ki Belgiumban. 2013-ban a helyi keresztény felekezetek, illetve a zsidó és a muszlim közösség képviselői közös nyilatkozatot tettek közzé a jogszabály módosítása ellen. A dokumentum aláírói „filozófiai érvekre támaszkodva” kívántak hangot adni véleményüknek, „úgy mint állampolgárok, és úgy mint vallási hagyományaik őrzői”.

A belga püspökök bűnténynek nevezték a törvényt, amely megnyitja az utat más életellenes bűncselekmények előtt.

Forrás: MTI, Il Fatto Quotidiano, Vatikáni Rádió

Fotó: Corriere della Sera

Magyar Kurír
(ie)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »