Egy román politológus szerint Tőkés az egyetlen, akinek érdemrendjét visszavonták

Gabriel Bădescu politológus szerint ez bizonyos kérdéseket vet fel, annál is inkább, mert a börtönt megjárt Adrian Năstase még mindig birtokolhatja érdemrendjét.

Magyar Menedék - Sitchin

Tőkés László 2009-ben kapta meg a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát. Csütörtökön Klaus Iohannis államfő egy tévés sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszavonja a kitüntetést, ezt a Facebook-oldalán egy bejegyzésben is tudatta. Míg a román nacionalisták buzgón helyeselték az államfő gesztusát, voltak olyan román demokraták is, akik ezt rossz döntésnek minősítették. Vladimir Tismăneanu, az Amerikában tanító, zsidó származású politológus egyenesen szánalmasnak nevezte az államfő gesztusát.

Gabriel Bădescut, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara Politikatudományi Intézetének vezetőjét a Transindex kereste meg, hogy elemezze a történteket. A politológust a kolozsvári portálnak kifejtette, hogy a Románia Csillaga érdemrendek hat fokozata létezik, a legmagasabb kitüntetés a Nagykereszt, amit az Első osztály, a Főtiszt, a Parancsnok, a Tiszt és a Lovag fokozat követ. A kitüntetettek listáján civilek, külföldi állampolgárok és a katonaság kötelékéhez tartozók is szerepelnek. A kitüntetett civilek közül a legmagasabb fokozatot, a Nagykeresztet két személy kapta meg, Teoctist, a Román Ortodox Egyház korábbi pátriárkája, és Mugur Isărescu jegybankelnök. A civil kitüntetettek listáján a második kategóriában 20, a harmadikban 31, a negyedikben 56, az ötödikben 152 személy szerepel, a lovagi fokozatot összesen 473 személy – közöttük Tőkés László – kapta meg.

Az ezernél több kitüntetett között – ide a külföldi és a katonasági személyeket is beleértve – több olyan személy is szerepel, akinek jócskán meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással. Néhány példát is említett a politológus: Alberto Fujimori, a volt perui államfő az emberi jogok megsértése és korrupció miatt börtönbüntetést kapott, ennek ellenére a legmagasabb román állami kitüntetést továbbra is birtokolja, a Nagykeresztet nem vették vissza tőle. Șerban Brădișteanu orvos a harmadik kategóriában kapott kitüntetést érdemei elismerése végett, még mindig megvan a kitüntetése, noha egy négymillió eurós csúszópénzzel kapcsolatos bűnvádi per folyik ellene. A csalás és korrupció miatt börtönben ült Adrian Năstase ex-miniszterelnök pedig továbbra is a második fokozatú kitüntetés tulajdonosa.

Bădescu szerint fontos megjegyezni azt is, hogy a magyar etnikum képviselői az összlakossághoz viszonyított arányaikat tekintve alulreprezentáltak a kitüntetettek listáján. A legmagasabb fokozatot körükben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kapta, de ő is csak a 4. fokozatot. Tőkés 2009-ben a legalacsonyabb, tehát a hatodik, lovagi fokozatot kapta meg. „Érdemes ezzel összevetni azt a tényt, hogy a magasabb rangokkal kitüntetett személyek között államelnöki tanácsosok, minisztériumi igazgatók, színészek tucatjai szerepelnek. Tőkés, ahhoz képest, hogy a forradalom kulcsfigurája volt, csak a legkevésbé szelektív lovagi rangra méltatták” – jegyezte meg a politológus.

„Nem találtam példát arra, hogy valaha egy kitüntetettől visszavonták volna a Románia Csillaga érdemrendet. A román társadalom eddig is tudomást szerezhetett arról, hogy úgynevezett akadémikusok ezreit közpénzen tartják el egész életükön keresztül, szembesülhetett azzal, hogy plagizáló miniszterek nem veszítik el tisztségüket. Ehhez képest az egyetlen személy, aki elveszíti kitüntetését, az Tőkés László. Ha valóban ő az egyetlen, akinek visszavonják a kitüntetését, mind a személyének kiválasztása, mind a visszavonás pillanata joggal vet fel bizonyos kérdéseket” – jelentette ki Bădescu.

itthon ma


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »