Egy „össznemzeti” nagykövet

Már nem is kellene meglepődnünk azon, hogy szeptembertől a külügyminisztériumban, januártól pedig már a chisinaui nagykövetség élén dolgozik Dobolyi Alexandra egykori szocialista EP-képviselő, Veres János szabolcsi MSZP-elnök felesége. Az aggályoskodók helyesebben teszik, ha elolvassák a külügyminisztérium vonatkozó közleményét: „A nagykövetek kinevezésénél Magyarország kormánya a szakmai szempontokat helyezi előtérbe, így az össznemzeti érdekek képviseletét, a diplomáciai ismeretek meglétét, a megfelelő nyelvtudást. Dobolyi Alexandra végzettsége, szakmai és politikusi előélete alapján alkalmas (…).”

Ha ez, mondjuk, két évvel ezelőtt történik, valószínűleg ugrunk egy hátast – ma viszont már nem ugrunk. Az a Fidesz–KDNP-kormány, amelyik a korábbi SZDSZ-es, most Gyurcsány-párti (DK-s) Eörsi Mátyást egy nemzetközi szervezet élére jelöli, Kóka János volt szabad demokrata vezérnek diplomata-útlevelet ad, Gyurcsány Ferencet felkészítő anyaggal segíti kínai útja előtt, Szili Katalint az autonómiakoncepció kidolgozására, a volt munkásőr Zoltai Gusztávot pedig zsidóügyi tanácsadónak kéri fel, a Szent Koronát „lebiliző”, a rádió udvarát 2006 őszén Gergényiék rendelkezésére bocsátó Such Györgyöt pedig az Országház főigazgatójává nevezi ki – nos, az miért ne csinálhatna nagykövetet egy ízig-vérig szocialista politikus asszonyból? Főleg ha az illető „végzettsége, szakmai és politikusi előélete alapján alkalmas”. Ráadásul a kinevezése „össznemzeti érdek”. Jó, hogy leálltunk azokkal a hátas ugrásokkal. Ennyi már balesetveszélyes lenne.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »