Egy nehézfiú megtérése

Egy nehézfiú megtérése

Összesen harminc évet ült börtönben, legutóbb fegyveres rablásért a váci fegyintézetben egyvégtében 22 évet húzott le, és alig egy éve szabadult. Ő azon büntetésüket letöltött „régi csibészek” egyike, akik a börtönben megtértek, és visszazökkenve a szabad világba – a bűntől elfordulva, szakítva régi énjükkel – végérvényesen tisztességes emberként kezdtek új életet. A hit ereje megtartja őket a jó úton.

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme – idézi a Bibliát az egykori igazi nehézfiú, Boros Lajos. Ha valaki, ő tényleg tudhatja, milyen a pénz bűvöletébe kerülni. Az anyagi javak megszerzéséért gengszterfilmbe illő mélységeket járt meg, talán egyedül az emberölés nem szerepel korábbi élete hosszú bűnlajstromán. Most viszont egész lényén érződik, hogy – Ady szavaival – benne fénylik az Isten. Amikor közvetlen szabadulásakori beszélgetésünk után egy évvel ismét találkozunk, ugyanaz a derűs harmónia lengi körül, mint amikor frissiben bújt ki a mákos ruhából. (Börtönszlengben így mondják a szabadulást.) Bizalmat keltő, magától értetődő belső öröme tisztaságát paradox módon éppen az teszi hitelessé, hogy megjárta az élet sötét oldalát.

– Az emberek gyakran borzongva hallgatják a bűn útján való botladozásaim részleteit, ez a figyelem aztán rendszerint ébren marad, amikor Istennel kialakult kapcsolat megteremtéséről esik szó – tárja fel, mi lehet a titka a személyes bizonyságtételei iránt mutatkozó élénk érdeklődésnek. A tahitótfalui baptista egyházközség felkérésére ugyanis főállású missziós munkatársként járja az országot. Különféle rendezvényeken, már több mint száz helyen számolt be megtéréséről. Ilyenkor a börtönéletről, az Istennel való kapcsolat megéléséről beszél. E tanúságtételekből közérthetővé válik, miként képes a hit átalakítani valaki személyiségét, és gyökeresen megváltoztatni korábbi torz erkölcsi értékrendjét.

Volt, hogy a Papp László Sportarénában több ezer ember hallgatta bibliai idézetekkel színesített bizonyságtételét. Ez a fajta érdeklődés – véleménye szerint – alátámasztja, hogy „ebben az értékválságban vergődő világban mind többen keresik Istent, hogy általa a szívükben lévő ürességet megtölthessék szeretettel”. Az ökumené jegyében tartott hitvallást evangélikus, református, metodista hívők körében, katolikus iskolákban, börtönökben, kulturális intézményekben. A református egyház által fiatalkorúaknak fenntartott ráckeresztúri drogterápiás otthon önkéntes lakóinak különösen jót tett az általa nyújtott lélekerősítő. Ímélben hozzá érkezett visszajelzések szerint több gyerek is eltökéltebbé vált a „cuccról lejövés” küzdelmében. Legközelebb például Sástóra utazik tanúságtételre, ahol baptista hívők előtt egy szintén megtért rendőrrel Rabló-pandúr címen tartanak közös hitvallást.

Egy átlagos egri család normális nevelésben részesülő fiaként, rossz társaságba keveredve lépett a bűn útjára. Balatonlellén követte el az első betörést a hetvenes évek derekán. A nála idősebb cimborájával egy szórakozóhely napi bevételét – pajszerral felfeszítve az ablakot – „döntötték meg”. Innen kezdve nem volt a lejtőn megállás. A könnyű pénz magával hozta az éjszakai kilengéseket, az alkohol vedelését, a fiatalkorúak börtönébe vezető önsorsrontó életet. Megátalkodottá vált. A két lebukás közötti szabad életet hivatásos betörőként „vészelte át”. Aztán 35 éves korában a váci fegyházban érte az életét gyökeresen megváltoztató katarzis.

Ahogy Boros Lajos visszaidézi, karácsony napján egy már megtért cellatársa beszélt neki Istenről. Ez a néhány mondat elindított benne egy folyamatot, amelyet leginkább kegyelmi állapotnak lehet nevezni. Kapcsolatot teremtett a Megváltóval, bűneit feltárta, bocsánatért imádkozott. A megbánás emelkedett, megtisztult lelkiállapotot idézett elő, amely – elmondása szerint – kiemelte a földhözragadt hétköznapokból. Az anyagi valóságon túli magasabb világba emelkedett. Ezáltal türelmesebb, segítőkész emberré vált. Cellatársai, látva rajta a változást, gúnyolni kezdték, bolondnak tartották. Egyikük kötekedve megkérdezte tőle: „Ha ennyire összehaverkodtál Istennel, a mindenható komád miért nem menekít ki innen?” Boros Lajos a hergelésnek szánt kérdésre így felelt: „De hát az Úr szabaddá tett, ha nem vennétek észre, csupán fizikai valómban vagyok a sitten, belül általa szabaddá váltam. Isten hatalmát mutatja, hogy képes volt megváltoztatni. Megadta nekem az állandó örömöt, a megnyugvást.” Ezen szóváltás után rabtársai leszálltak róla, nem gúnyolták, inkább valamiféle csodálkozó tisztelettel néztek rá.

A 2004-es megtérése óta az istenhit adta belső szabadságának a megtalálásával jobban el tudta viselni az idő vánszorgását és a bezártságot is. Ebben a legnehezebb – állítja Boros – megszenvedni más emberek kényszerű közelségét. Még a szabad világban is naponta adódnak súrlódások, félreértések, nézeteltérések. E konfliktusok egymás aurájába préselődve a szűk cellákban robbanásra kész feszült állapotot idéznek elő, ami az idegeket is próbára teszi. Ilyen helyzetben a legártatlanabb moccanás, orrszipákolás, köhintés is vad indulatokat gerjeszthet. Ráadásul egy efféle közösségben mindenki eleve deviáns, az irigység, az önsajnálat, az önzés fokozottan rontja az amúgy is romlott, áporodott levegőt.

Csuka Tamásné, a váci református missziós központ nyugdíjba vonult, de a rácsok mögé bibliafoglalkozásra még mindig visszajáró börtönlelkész tartja össze a Boros Lajoshoz hasonló, odabent megtért, volt rabokból verbuválódott „régi csibészeket”.

A laza szerveződésű, 30-40 tagból álló társaság tagjai időnként találkoznak, hitükben megerősítik egymást, segítik a rászorulókat. Többen közülük külföldről járnak haza, villanyszerelőként, targoncásként, pincérként keresik kenyerüket valahol a gazdagabb világban. A Csuka család balatoni hétvégi házát rendszeresen felajánlja nekik, hogy az Istent meglelt, neki tetsző életre törekvő hajdani elítéltek szeretteikkel is nyaralhassanak.

– Isten útjai kifürkészhetetlenek, akadnak olyan kallódó lelkek, akiknek éppen a börtön zord világa adja meg a lökést, hogy hitük által életük új vágányra álljon – mondja Csuka Tamásné.

A lelkésznő kifejti, hogy a Mindenható iránti bizalomból táplálkozó különös lelki metamorfózis az esetek többségében nem valamiféle önámításba menekülés a börtönélet valósága elől, amely aztán a szabad levegőn szertefoszlik.

Tény ugyanis, hogy a megtért volt haramiák nem válnak visszaesővé, holott egyébként a börtönt megjárt elítéltek közül minden második-harmadik előbb-utóbb újra a rács mögött köt ki. A kinti világ nehezen fogadja vissza őket, szeretteik elfordulnak tőlük, mindenütt gyanakvásba ütköznek, elárvultan tengenek-lengenek. A hitüket megtaláló embereknek mégis könnyebb, lelkileg erősebbek, van mibe kapaszkodniuk.

Boros Lajos szabadulásának hírére börtöntársai biztosra vették, hogy az egykori rab „jézusosdija” odakint gyorsan elmúlik. A valaha hétpróbás gazfickó azonban ellenállt a gonosz minden kísértésének. Néhány hónapja a szerelem is rátalált, ezúttal önként, örömmel vállalt rabságot. Megnősült, és csinos feleségével most kisbabát várnak. Tahitótfalun bérelt házban laknak, és terveik szerint a család a „hűvösön” kitanult fazekasmesterséggel boldogulhat majd. Borost a börtönviseltekkel szembeni előítéletek sem képesek hitében megrendíteni. Tapasztalata szerint ugyanis „a képmutató ember a bűnt szereti, a bűnöst pedig gyűlöli. Isten azonban másként tekint a világra: a bűnt eltaszítja, a bűnös embert pedig magához öleli, ha vétkezett is, kész megbocsátani.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »