EGY NAGY LELEPLEZÉS

EGY NAGY LELEPLEZÉS

„Eltitkolta a kormány az ezermilliárdos áfacsalásról szóló tanulmányt” – ez virít napok óta mindenhol, amióta a Népszabadság megírta a „nagy leleplezést”.

A Népszabadság nagy leleplezése ócska, pitiáner és földbuta hazugság. Nem igaz belőle semmi sem. Még a dátumokat sem képesek konzekvensem meghamisítani az ”ügy” kapcsán.

De mindez nem számít. A lényeg, hogy borítsuk rá a nyilvánosságra a Népszabadság reterátját.

És rá is borították.

Eközben a Magyar Idők megírta az igazságot, alább el is olvashatják. Felhívom a figyelmet az egyik legfontosabb tényre: Az „eltitkolt” tanulmányról 2014 júniusában a Magyar Nemzet részletesen beszámolt. Íme, a cikk:

„NEM TITKOS A KUTATÓK ÁFATANULMÁNYA

Magyar Idők

Nem állja meg a helyét a Népszabadság pénteki számában közölt cikk, amely szerint a Földművelésügyi Minisztérium (FM) letiltotta az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) áfacsalásról szóló 2014-es tanulmányát – tette közzé tegnap a tárca sajtóosztálya.

A kutatóintézet egyébként nem titkolt elemzése szerint 2012-ben akár 1200 milliárd forint áfát is elcsalhattak a magyar élelmiszer-gazdaságban. Laptársunk állítása szerint, a sertésáfacsalással is behatóan foglalkozó jelentést a tárca vétója miatt nem hozhatták nyilvánosságra. Ezzel szemben – hívta fel a figyelmet a minisztérium – a 2013-ban készült tanulmány teljesen nyilvános volt, a szaktárca tudományos vitát is szervezett a jelentéssel kapcsolatban. Az FM közleménye szerint ráadásul a dátumokat is összekeverte a lap. Míg a cikk elején még a 2014 júniusában elkészült tanulmányra hivatkoznak, a végén már azt írják, hogy a kutatók elismerik, hogy „tavaly” a kormány számos lépést tett az ágazat kifehérítéséért. Ez azonban nem 2015-re, hanem 2013-ra vonatkozik. A kormány az elmúlt években éppen a szocialisták által lehetővé tett szabadrablást igyekezett felszámolni. Az adócsökkentés kormánya egyszerre könnyít az emberek terhein és fehéríti a sertéságazatot az áfa csökkentésével – zárult a tárca közleménye.

Hírdetés

A cikkre az ellenzéki pártok is azonnal reagáltak, a Demokratikus Koalíció bejelentette, hogy feljelentik a tanulmányt eltitkolót. A Gyurcsány Ferenc vezette párt szerint az, aki döntött a kutatás eltitkolásáról, bűncselekményt követett el, aki pedig tudott a titkolózásról, az bűnsegédként vett részt benne.

Az LMP azt közölte, közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy nyilvánossá váljon a hálózatos áfacsalásokról szóló tanulmány. Az ellenzéki párt szerint a hálózatos áfacsalások mértéke jelentősen csökkenthető lenne, és így meglenne a forrás az egészségügy és az oktatás rendbetételéhez, csak szerintük a politikai akarat hiányzik hozzá.

Az AKI jelentéséről korábban a Magyar Nemzet is részletesen beszámolt. A 2014 júniusában megjelent írás szerint a fekete- és szürkegazdaság mértékét az AKI különféle adatbázisok elemzése alapján becsülte meg. A külkereskedelmi tükör­statisztikák összevetésével állapították meg, hogy a különböző élelmiszeripari termékek esetében az elcsalt áfa összege 120–170 milliárd forint lehetett 2012-ben.

Ehhez jött hozzá a feketefoglalkoztatás, amelynek aránya a mezőgazdaságban elérhette a 20–30 százalékot. A feketén dolgoztatott emberek után be nem fizetett közteher 2012-ben 101 milliárd forint volt a kutatóintézet dolgozóinak becslése alapján. Információink szerint a kormány a tanulmányt későbbi döntései során is figyelembe vette.”

A NAGY LELEPLEZÉS

Az Népszabadság írója most a dátumokat is alaposan összekeveri, elfeledkezve arról, hogy rég lejárt lemezt vett elő, úgy idéz a tanulmányból, mintha az legalábbis a napokban jelent volna meg. A lap címlapján még egyértelmű számára, hogy egy két évvel ezelőtti adatgyűjtésről van szó, ám anyaga végén már úgy ír, mintha a tanulmány szerzői a kormány tavalyi munkáját értékelték volna kedvezően. Az AKI munkatársai ezzel szemben azt említették meg, hogy az élelmiszeriparban és agráriumban jelenlévő jelentős mértékű feketegazdaság ellen a kormány már tavaly, azaz 2013-ban (s nem a cikkből kikövetkeztethető 2015-ben) is igen komoly lépéseket tett.”) 

Mindezek után, ha most valaki beüti a google-ba, hogy NEM TITKOLTA EL A KORMÁNY AZ ÁFACSALÁSRÓL SZÓLÓ TANULMÁNYT, akkor 1150 találatot kap 0,67 másodperc alatt, és az első hat oldalon EGY kivétellel csak és kizárólag az olvasható, hogy a kormány eltitkolta a tanulmányt.

És most, hogy e sorokat pötyögöm a gépbe, a HVG.hu heti összefoglalója így indul a címlapon:

„Volt itt minden a héten, Orbánról leszedték a keresztvizet, aztán kiderült, hogy a kormány eldugott egy tanulmányt az áfacsalásokról, mindenkit felmentettek az iszapkatasztrófa-perben, az LMP pedig nekiveselkedett a kormánypárti korrupció leleplezésének. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója tippekkel.

Miközben a kormány látványos távolságtartással kezelte a Horváth András által kirobbantott áfacsalási botrányt és azzal hárította a kérdéseket, hogy nincsenek konkrétumok, nem tudnak dokumentumokról, titkolta, hogy megalapozott az évi ezermilliárdos áfacsalás gyanúja, amelyről a botrány kirobbantója beszélt. Kiderült ugyanis, hogy a Földművelésügyi Minisztérium kutatóintézete írt egy tanulmányt, amelyben alaposan körbejárták a kiterjedt áfacsalásokat az élelmiszer-ágazatban, 2014. júniusára el is készült a dolgozat, de a tárca megtiltotta a publikálását. A tanulmány szerint 2012-ben például a magyar élelmiszer-gazdaság szereplői által eltitkolt jövedelmek elérhették az 1200 milliárd forintot, vagyis ipari méreteket öltött az ágazatban az áfacsalás, valamint a fekete- és szürkefoglalkoztatás.”

Hazudtok. Mert becstelen, szemét és aljas gazemberek vagytok. És e szerint is kell bánni veletek.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »