Egy mondat a bíróságról…

Egész eddigi életemben egy alkalommal ragadtam tollat önvédelmi okokból, mégpedig tavaly ősszel, amikor Gyurcsány Ferenc erkölcsi mélyrepülésében, intellektuális zuhanórepülésében olyan penetráns „giccs-himaláját” pottyantott a magyar nép közbeszédre kíváncsi részére, hogy annak súlya alatt nemcsak a jóérzésű, (a szó néhány évtizeddel korábban még érvényben volt értelmezése szerinti) polgári értelmiségi, hanem (a kádári terminológia szerinti) „haladó értelmiségi” (jelenleg lelkes ATV, újabban Hír TV néző), sőt, a „munkásság” és a „dolgozó parasztság” tagjai is összeroppanhattak. A mai magyar politikai valóság abszolút nullpontja, Gyurcsány – az ATV közreműködésével – annyira büdös foscunamit fröcskölt szét a szélrózsa minden irányába, hogy a kulaszagot fogta egy kékeszöld kakalégy is, beszállt a stúdióba…szállt-szállt a szag után, majd megpihent a szarhegy tetején. Jó alaposan letapogatta parány szívókájával Gyurcsány buksiját…

Ha már akkora szentségtörés történt, hogy arra még az állatvilág is reagált, gondoltam az emberiség önjelölt képviselőjeként én is megszólalok és hirtelen felindulásból írtam pár sort, megvédve ezáltal a magyarság civilizált részének becsületét, elkerülve egyszersmind az elfojtott düh okozta idegösszeomlást. Önvédelemből írtam tehát, s az írás – bár magamnak írtam – Bayer Zsolton keresztül sokakhoz eljutott. Ezúton is köszönöm szerkesztő úrnak, hogy anonim vendégként fogadott blogján. 

Azt reméltem akkor, nem produkál a honi közélet többé olyat, hogy szükségem lesz a papírra vetett önvédelem eszközéhez nyúlni. Sajnos tévedtem…megint forr az agyam, vizének gőze sípolva távozik a fülemen át, mintha a fejem teáskanna lenne ! Le kell tehát hűtenem magam, ezért elmondom azt, amit jogászként (nem kis pironkodással vallom ezt be), de sokkal inkább polgári értelmiségiként el kell mondanom a független magyar bíróságról. Előtte azonban íme néhány szó az apropóról, azaz, az előzményekről: 

Tavaly esett meg, hogy az emberi jogok atyamestere (a képzavar tudatos…), a sziporkázóan szabad szellemű, progresszív gondolkodó (sőt, szép…), egyszóval „the one and only” Ungár Klára, aki arról híres (másról kurvára nem), hogy buzi mivoltát (bocs…másságát…) nyíltan vállalja, fogta magát és nagy nyilvánosság előtt (a „fácsén”) lebuzizta Kocsis Mátét. Lesüllyednék Klára úr mélymocsári szintjére, ha arról kezdenék itt értekezgetnti, hogy Kocsis Máté kb. annyira buzi, mint James Bond vagy Nagy Feró. Egyébként meggyőződésem szerint ezt Klári bácsi is tudja…de azt is tudja ám, hogy a Conchita Wurst,Terry Black, illetőleg Ungár neve által fémjelzett „közösség” és a populáció „hagyományos mintát követő” része közötti bohóccsatában (jobban mondva a frusztrált, senki által erre fel nem kért jogvédő-aktivista megélhetési buzik által folytatott árnyékbokszolásban) a vezető világpolitikai elit és a negyedik hatalmi ág, a média őket „támogatja”. Ennek pedig az a sajnálatos következménye, – s ezt Klári bá tudja jól – hogy ha valaki tényként állítja valakiről nagy nyilvánosság előtt, hogy az homoszexuális, annak semmilyen jogi következménye nincs és nem is lehet…még szeretett és féltett Magyarországunkon, Mária országában sem. Igen, itt tartunk ! (Csak hogy világos legyek: egy figyelemre méltó kulturált világban a fenti esetnek az volna a következménye, hogy a sértett fél alkalom adtán felkeresi a sértő felet és egy félméteres vasbeton vibrátorral úgy tarkón kínálja őt, hogy az kiköpi valamennyi porcelán fogát…ennyi.) Ezen utóbbi forgatókönyv helyett azonban az események akként alakultak, hogy a sértett fél (érthető módon) személyiségi jogi pert indított, mire a független magyar bíróság akkora taglóütést mért a JOGRA, mint elvre, eszmére (amely nem kevesebb egyébként, mint amin az emberi civilizáció alapja nyugszik), hogy a Kúrián lévő óriás Iustitia szobor felkelt évszázados ülő helyzetéből, szégyenében-gyalázatában kihátrált az épületből és átkóválygott a szomszédos Szalai utcában lévő (alkoholista bírák, ügyészek és ügyvédek által frekventáltan látogatott) krimóba leittasodni…a Deák Ferenc utca pedig átnevezte magát Kiszel Tünde utcára ! Történetesen kézen-közön eljutott hozzám mind az első, mind pedig a másodfokú ítélet, így volt alkalmam elolvasni a Markó utca szellemi produktumát…de mielőtt bárki megijedne, nem áll szándékomban jogászkodni, elemezni az elemezhetetlent, méltatni a méltatlant. Természetesen jogászként megvan a magam szakmai véleménye az opusról és meg vagyok róla győződve, hogy minden írástudó jogász (vannak még azért…) ha olvasná, egyet értene velem abban, hogy az ítélet (jogi terminológiával élve) „felülbírálatra alkalmatlan”, de leginkább – még az igazságügy színvonalának ismeretében is – meghökkentően és ijesztően SZAR ! Szoktam túlozni, de most nem ! A Kulcsár-ítélet ehhez képest Salamoni döntés volt. 

Röviden az ítéletekről, közérthető stílusban: Kocsis Máté nehezményezte, hogy Ungár lebuzizta, ezért pert indított a Fővárosi Bíróságon, a perben azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg a személyiségi jogainak sérelmét és kötelezze Ungár urat kártérítés megfizetésére. Az elsőfokú bíróságon fél óra alatt ítélet is született, amelyben a bíró megállapította a jogsérelmet, de nem azért, mert Ungár lebuzizta Kocsis Mátét, hanem azért, mert Ungár a sérelmezett bejegyzésben kvázi hiteltelen politikusnak titulálta !!!??? (Megvilágítom: kihívod a tűzoltókat, mert ég a házad…a tűzoltó ki is jön, előveszi tömlőjét, megengedi a vizet…majd látva a lángoló házat, hümmög picit, őőő-zik egy sort, zavarában egyik lábáról a másikra áll…majd fogja a tömlőt és ráirányítja a vízsugarat a ház melletti veteményesre és szépen elegánsan megöntözi azt, majd elzárja a vizet…végül hozzáfűzi távozóban, hogy „hát…izé…igen-igen…láttam a tüzet, deeeee…nem is tudom…szal…megláttam a veteményest és oly hervadtan kókadoztak a káposzták, gondoltam meglocsolom…jó lesz így, ugye ?”…hát kurvára nem, mert porig égett a házam !) A másodfokú bíróság – érezve, hogy ez így azért egy kicsit gáz, de minimum nem p.c. – egy tollvonással keresztül húzta a korábbi abszurd ítéletet és – ahelyett, hogy a szart visszalapátolta volna a tehénbe – a helyzetet még abszurdabbá tette. A bölcs tanács ugyanis elutasította Kocsis Máté keresetét, arra hivatkozva, hogy keresetében nem fejtette ki, miben is áll konkrétan a sérelme a bejegyzésben írtak fényében !!! (Ezt is megvilágítom: Aszondja a tűzoltó parancsnok „…hát…nos…igen, az odáig rendben van barátom, hogy ég a házad…jajaja…látom a lángnyelveket, meg a hőség is elég nagy itt a ház közelében…szal igen, ez tűz, kár lenne vitát nyitni…de ÁCSI ! …amikor kihívtál minket tüzet oltani, nem mondtad, hogy miért is oltsuk el azt a tüzet…nem szóltál, hogy az neked miért problémás, ha ég a házad, barátom ! Szóval akkor most az van, hogy fizesd ki a tűzoltó egység kiszállási költségét, meg a víz díját, amit a veteményesedre locsoltunk…és egyébként szégyelld magad barátom !)

 

Komolyra fordítva a szót, nemcsak jogászként, de egyszerű magyar polgárként is mélységesen elszomorít az, amit a teljes magyar igazságüggyel (nem csupán a bíróságra gondolok) összefüggésben az elmúlt néhány évben tapasztaltam. Köztudomású, hogy a háború utáni időszakban a bíróságot és az ügyészséget egész egyszerűen kiherélték, azután pedig elindult a színvonal drámai hanyatlása, ami elsősorban a kontraszelekciónak volt köszönhető (egyrészt aki rátermett volt, ügyvédnek ment, másrészt csak megbízható elvtársak, de főleg elvtársnők kerülhettek a bírói emelvényre). A rendszerváltást követően azonban az idősebb kollegák álmukban sem gondolták volna, hogy a korábbi évtizedekben megszokott színvonal még tovább romolhat, sőt – az ügyvédi kamara ajtajának szélesre tárásával – az ügyvédekre is átterjed a „fertőzés”.

A JOG, a matematika mellett, az ember legnagyobb szellemi vívmánya, létezése előfeltétele volt a civilizáció kialakulásának és fennmaradásának. A gondolkodó ember számára tehát az egyik legszentebb fogalom, érték, amit őrizni kell, mert a civilizált lét záloga. Régen a jogászság volt az értelmiség csúcsa és azon belül is, a bírák voltak a „krém”. Régen az értelmiség tematizálta a közbeszédet, politikai diskurzusokban foglalt állást és ebben vezető szerepet játszottak a jogászok. Régen az értelmiségi lét legmeghatározóbb mibenléte a diskurzusban való kezdeményező részvétel, az építő vita vállalása, sőt, szeretete. Ma viszont eljutottunk odáig, hogy a független magyar bíróság inkább hoz két olyan minőségű ítéletet, melyek írásba foglalása nem más, mint fekáliakenegetés Iustitia arcára, és amiket úgy egyébként még a laikus közönség is kiröhög. De miért teszi ezt ?! Ez a lényege a mondandómnak ! Ez az írás ugyanis, nem egy konkrét ügyről szól valójában, nem a buzizás a célja. Azért született ez a két ítélet, mert a független magyar bíróság egész egyszerűen nem mer olyan ítéletet hozni, amely (akár pro, akár kontra) állást foglalna abban az egyszerű kérdésben, hogy mást nyilvánosan homoszexuálisnak nevezni, alkalmas lehet-e arra, hogy az illető társadalmi megítélését negatívan befolyásolja. A bíróság egész egyszerűen nem volt hajlandó állást foglalni, mert fél attól, hogy esetleg vitába keveredik és akkor esetleg exponálnia kéne magát egy közéleti diskurzusban. Hát ez itt a lényeg…. Ahogy mondtam, az igazi értelmiségi nemhogy kerülte a vitát, a közéleti diskurzust, de kifejezetten szerette, hisz abban nyilvánul meg az értelmiségi, a jogász intellektusa, az a szellemi erő, ami elvileg alkalmassá teszi arra, hogy olyan szent dologgal foglalkozzon, mint a JOG. Mára a bíróságon nem maradt értelmiségi…inkább cinikus és téves módon érvelve, hetet-havat, konkrétan hülyeségeket összehordva kikerüli a kérdést, csak nehogy részese legyen egy érzékeny témával kapcsolatos párbeszédnek. 

Ez az igazi justizmord !     

              


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »