Egy másik Európa-bajnokságról

Egy másik Európa-bajnokságról

A modernkori népvándorlás némileg váratlanul és mindenképpen kéretlenül tette Magyarországot Európa kulcsszereplőjévé.

A foci-EB idején sem állt le az európai politika gépezete: az integráció mélyítését célzó progresszívak és a nemzeti szuverenitást őrző megfontoltak méterről méterre küzdenek a pályán bejátszható területekért. Az utóbbi csoportot erősítő Magyarország (és szövetségesei) a szeptemberi kvótanépszavazással a maguk javára billenthetik a pályát.

Véget ért a 2016-os labdarúgó-EB, melyről már eddig is rengeteg értelmes és értelmetlen vita és elemzés született, különös tekintettel Magyarország teljesítményére. Két dolgot nyugodtan leszögezhetünk:

1. Magyarország lakóit összehozó, identitásképző erővel bíró élmény volt ez a torna és a válogatott szereplése.

2. Magyarország polgárai igénylik, hogy a sok külső szemlélődés, partvonalról bekiabálás után végre az események közepén, azok alakítóiként élhessenek meg egy nagy európai versenyt.

Ami a focit és a válogatott vitathatatlan sikerét illeti: a két kapitány, Dárdai Pál és Bernd Storck egyaránt kiemelte az egészséges önbizalom, az elvégzett munkába vetett hit és bizalom fontosságát. Ez a hozzáállás pedig a selejtezőkörtől kezdve egészen a hazatérésig tükröződött a válogatott labdarúgóin.

Éljünk egy politikai párhuzammal: Magyarország miniszterelnöke az elmúlt években újra és újra világossá tette határainkon innen és túl, hogy választóit az ország erejéhez, súlyához, hagyományaihoz, teljesítményéhez mérten kívánja képviselni; határozottan visszautasítva mind a „merjünk kicsik lenni” posztkommunista attitűdöt, mind pedig a nagyhatalmi realitásokat figyelmen kívül hagyó külpolitikai kalandorságot. Magyarország tehát az egészséges önbizalom talaján állva kapaszkodik az eredményességért, és bizonyos sikereket már mostanra is elért.

A modernkori népvándorlás némileg váratlanul és mindenképpen kéretlenül tette Magyarországot Európa biztonsági, geopolitikai és identitásbeli problémáinak kulcsszereplőjévé. A megnövekedett felelősséget a Kormány a feltartott kezek, a felelősségszétterítés politikája helyett határozottan és kérlelhetetlenül, de saját erejét, teljesítőképességért reálisan felmérve vállalta fel – a hajthatatlanság következményeképpen pedig megfordult az eleinte uralkodó széljárás a környező fővárosokban is. Magyarország bizonyított, és az elsődleges veszély elhárítását (műszaki zár és fokozott rendőri ellenőrzés) követően regionális szövetségépítő politikával az európai kezdeményezést is magához ragadta. Magyarország tehát túlélte a selejtezőcsoportot, bravúrral behúzta a pótselejtezőt, és most végre ismét azon a pályán játszik, ahol Európa jövőjének mérkőzései dőlnek el.

Orbán Viktor az EU egyik legnagyobb nemzetközi tapasztalattal rendelkező regnáló politikusa. Pontosan tudja, hogy ezen a pályán a topligás csapatokat csak akkor lehet megfogni, ha egyénileg minden játékos, egyben a csapat is a maximumot hozza ki magából. Ő maga több javaslattal, tervvel, felhívással szállt ringbe a magyar pozíció javítása érdekében. A sok tényező közül azonban mégiscsak a választópolgárok akarata a legfontosabb, mérkőzést eldönteni képes tényező.

Az októberi népszavazáson Magyarország polgárai hosszú idő után ismét az európai elitben focizó csapatukat segíthetik győzelemhez, elismeréshez, erősebb uniós érdekérvényesítéshez. Az európai politikai csatateret elnézve pedig ezúttal inkább az ellenfeleink lába remeghet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »