Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba irányítanak

Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba telepítenek azoknak a döntéseknek az értelmében, amelyeket a szövetség keleti szárnyának megerősítésére hoztak a varsói NATO-csúcson –  jelentették be vasárnap Andrzej Duda lengyel és Klaus Iohannis román elnök.

A lengyel és román államfő közös sajtóértekezletet tartott Varsóban, miután kétoldalú találkozásukon értékelték  a varsói NATO-csúcstalálkozó eredményeit,  többek között azt, hogy négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, valamint létrehoznak egy romániai és bulgáriai nemzetközi összetételű NATO-dandárt is.

Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter már szombaton bejelentette: a lengyel vadászgépek a nyári hónapoktól részt vesznek a NATO bulgáriai és romániai rotációs légtérellenőrző missziójában, a varsói csúcson kölcsönös lengyel-román katonai jelenlétről született keretmegállapodás. 

Andrzej Duda  a sajtótájékoztatón úgy értékelte: a varsói csúcsértekezlet “rendkívül fontos”, egyesek szerint  egyenesen “áttörés jellegű” döntéseket hozott, mindenekelőtt a keleti szárny megerősítését illetően. Elmondta: a döntések összhangban vannak azzal a nyilatkozattal, melyet  tavaly novemberben Bukarestben a kilenc kelet-közép-európai államfő részvételével megtartott  regionális találkozón elfogadtak.

A lengyel elnök kilátásba helyezte: a “bukaresti” formátumban továbbá is egyeztetnek, idén ősszel a külügyminiszteri szintű találkozón egy újabb államfői regionális csúcsot készítenek elő.

Klaus Iohannis a Fekete-tenger térség haditengerészeti védelmének megerősítését érintő újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Varsóban ezt a témát csak elvi szinten tárgyalták, az itt hozott döntés szerint a nemzetvédelmi miniszterek egy, konkrét  megoldásokat tartalmazó koncepciót dolgoznak majd ki.

Sajtóértekezletet tartott vasárnap Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke is, aki úgy látta: a NATO-erők lengyelországi telepítése “egy radikális változás”, valamint “valóságos nyereség” Varsó szempontjából. Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélte: amennyiben az amerikai elnökválasztásokat a demokrata jelölt, Hillary Clinton nyeri meg, a következő években  nagyobb valósíznűséggel folytatódhat az Egyesült Államok jelenlegi NATO-politikája. Donald Trump esetleges megválasztása esetén a helyzet kevésbé előrelátható – vélekedett a PiS elnöke.

A lengyel védelmi kiadások lehetséges növelése felől tudakoló kérdésre Kaczynski úgy válaszolt: ezeket “a jelenlegi nemzetközi helyzetre való tekintettel a jövőben növelni kellene”.  Lengyelország jelenleg is a NATO vállalások szerint a bruttó hazai termék 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra.

A szombat este  befejezett varsói csúcstalálkozón a NATO keleti szárnyának megerősítése mellett arról döntöttek, hogy meghosszabítják az Eltökélt Támogatás (Resolute Support) fedőnevű NATO-missziót, sor kerül az atlanti szövetség közvetlen szerepvállalására az Egyesült Államok vezette, Iszlám Állam elleni koalícióban. A csúcs során jóváhagyott NATO-EU megállapodások értelmében megerősítik a szövetséges erőknek az Európába irányuló illegális bevándorlás és  az embercsempészet elleni harcban való részvételét is.

Rovatok: KülföldTelepülés: RomániaCímkék: Klaus Iohannis, Andrzej Duda, Románia, Lengyelország, NATO, hadsereg, külföldForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »