Egy ilyen úszódélutánt csak fényes éjszaka követhet – összefoglaló

Egy ilyen úszódélutánt csak fényes éjszaka követhet – összefoglaló

Nem termett sok babér a magyaroknak a riói úszóprogramban péntek délután, a legfájóbb a férfiváltó 9. helye. De csüggedésre semmi ok!

A TELJES MAGYAR PROGRAM RIÓBAN

A nap folyamán 50 m gyorson voltunk először érdekeltek Molnár Flóra révén. Az első olimpiáján résztvevő 18 éves gyorsúszólány előfutamában jól rajtolt és úgy tűnt, bravúrt hajt végre, végül egyéni legjobbjától elmaradva 25,07-tel csapott célba – futamában hetedikként, összesítésben pedig a 25. legjobb idővel.

Egy, a nézőknek is fárasztó számmal folytatódtak az események, 1500 m férfi gyors volt terítéken, amelyben két magyar révén is érdekeltek voltunk. A nyílt vízi úszásban egyaránt remeklő tini, Rasovszky Kristóf, és a „kis” Gyurta, Gergely viszont egyaránt beszorult az előfutamokba, Rasovszky futamában 6. lett, összesítésben 35., Gyurta pedig a végelszámolásnál a 19. helyen zárt, ami számára óriási csalódás.

Gyurta Gergely (M4 Sport): – Katasztrofális, csak ennyit tudok mondani. Egy évet feláldoztam, kimentem Franciaországba, hogy sikerüljün egy olimpiai döntő. Ennyi volt, nagyon sajnálom. Szerettem volna a családomért, magamért, az edzőmért, a klubomért egy nagyot teljesíteni. A 400 m vegyesen közelebb voltam az olimpiai döntőhöz, ez nem volt egy méltó befejezés számomra.

A riói délután végén 4×100 méteres vegyesváltónknak szurkolhattunk még, annyi nehezítésünk volt, hogy a 100 m pillangó éjszakai döntőjére pihenő Cseh László nem állt rendelkezésre, helyette a számban 26. Pulai Bence próbálkozott. Nem úsztak rosszul a srácok, Balog Gábor a 6., Gyurta Dániel az 5. helyen adta át a stafétát, amit mind Pulai, mind Bohus Richárd megtartott, de 3 tizeddel kicsúsztunk a fináléból, hiába javított a csapat több másodpercet is a kvalifikációs időn.

Bohus Richárd (M4 Sport): – Ez a kilencedik hely nagyon megy nekünk, nem tudom, miért. Jobbat úsztunk, mint az Eb-n, ennyi volt most bennünk.
Balog Gábor (M4 Sport): – Ugyanannyit úsztam, mint az egyéni legjobbam, nem akarok többet mondani, úgyis csak azt mondják majd, hogy kifogásokat keresek.
Gyurta Dániel (M4 Sport): – A csapatért úsztam, mindannyian beleadtuk a maximumot, nem sikerült.
Pulai Bence (M4 Sport): – Így, hogy 9.-ek lettünk… megint az utolsó pár tempón múlhatott valami.

Vigasznak ott lesz nekünk az éjjeli úszóprogram, amire mindenképpen fel kell kelni, rögtön 3 órától Hosszú Katinka révén érdekeltek leszünk a 200 m hát fináléjában, utána pedig jön még Cseh László döntője 100 m pillangón és Kapás Boglárkáé 800 m gyorson. Keljenek velünk, mi itt leszünk!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »