Egy fővárosi pénzváltót akartak kirabolni (fotó)

Egy fővárosi pénzváltót akartak kirabolni (fotó)

Két ismeretlen férfi motorral ment az üzlet elé, ahová egyikük – bukósisakkal a fején – belépett és fegyverrel pénzt követelt az ott dolgozó férfitól.

Két ismeretlen férfi 2017. január 2-án, 15 óra 30 perc körül motorkerékpárral megállt a Budapest V., Magyar utcai pénzváltó előtt, ahová egyikük bukósisakkal a fején bement, egy fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az ott dolgozó férfit és pénzt követelt tőle. Amikor az alkalmazott a követelésnek nem tett eleget, az elkövető felhagyott a szándékával és kiment az üzlethelyiségből. Az ismeretlen férfi felült az épület előtt várakozó társa mögé és elmenekültek a helyszínről. A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt.

Hírdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya kéri, hogy aki az elkövetőkkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, a bűnügyi számra hivatkozva hívja a 06 (1) 461-5170 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 555-111 „Telefontanú” zöldszámon, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »