Egy év alatt 39 doppingvizsgálata volt Hosszú Katinkának

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője közölte: az elmúlt 13 hónapban 39 alkalommal tesztelték a doppingellenőrök a 400 méter vegyesen olimpiai bajnok úszót, Hosszú Katinkát.

Ezt a szakember a jövő évi, budapesti vizes világbajnokság sajtószolgálatának mondta, miután több amerikai sajtóorgánum is burkoltan kétségbe vonta, hogy Hosszú tisztán, tiltott szerek használata nélkül szerzett világcsúccsal aranyat Rióban.

“Enyhén szólva is elképesztő és elszomorító az a tendencia, amely a világ sportját mostanában áthatja, egyrészt a sokasodó doppingesetekkel, a kizárásokkal és a felfüggesztésekkel, másrészt pedig a megalapozatlan vádaskodásokkal” – idézte a 2017-es vb médiaszolgálata által kiadott közlemény Tiszekert.

A MACS vezetője hozzátette: a 39 tesztből 29 vizeletvizsgálat volt, kilenc pedig vérvétellel együtt járó tesztelés. Hosszúnak egy alkalommal helyszíni kábítószer-ellenőrzésen is részt kellett vennie.

Tiszeker megjegyezte, ezen kívül a nemzetközi szövetség (FINA) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is többször ellenőriztette Hosszút.

Szerző: MTI


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »