Egy egyszerű megfázás vitte el Dsida Jenőt

Egy egyszerű megfázás vitte el Dsida Jenőt

Hetvennyolc éve, 1938. június 7-én hunyt el Kolozsváron Dsida Jenő költő, műfordító, újságíró. Dsida Jenő korának jelentős, nagy formaműveltségű fordítója is volt, több mint száz verset ültetett át magyarra francia, latin, német, olasz és román nyelvből. 

Szatmárnémetiben született 1907. május 17-én. Apja a Monarchia hadseregének mérnökkari tisztje volt, anyja jómódú földbirtokos családból származott. A gyerek már útban volt, amikor szülei megszöktek otthonról. Anyját végül máshoz kényszerítették, s csak fia születése után tudott elválni és szerelméhez hozzámenni. A család 1910-től Budapesten, 1914-től a beregszászi nagyszülőknél élt. 1919-ben visszatértek Szatmárnémetibe, Dsida itt végezte a középiskolát. Gyermekéveinek legmélyebb élménye az első világháború volt, amelyben a család vagyona semmivé vált, apja pedig rövid időre orosz hadifogságba került. Másik meghatározó élménye családjának mély katolicizmusa, a szülei életvitelében és gondolkodásában megmutatkozó vallásosság volt.

Dsida Jenő költői pályája gimnazista korában indult, első versei 1924-ben jelentek meg Benedek Elek gyereklapjában, a Cimborában. 1925-ben beiratkozott a kolozsvári egyetem jogi karára, de tanulmányait félbehagyta, s az irodalomból élt. 1927-től a Pásztortűz című irodalmi folyóirat technikai szerkesztője, később társszerkesztője volt, közben 1928-29-ben Abafáján a Huszár családnál házitanítóskodott. 1934-től haláláig publicisztikáival kereste kenyerét a Keleti Újság belső munkatársaként, valamint a nagyváradi Erdélyi Lapok kolozsvári tudósítójaként. 1929-től tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak, ugyanettől az évtől a marosvécsi Helikonnak. 1930-ban tagjává választotta az Erdélyi Irodalmi Társaság is, és részt vett az Erdélyi Fiatalok című lap megalapításában. Titkára volt az Erdélyi Katolikus Akadémiának és a Pen Club romániai magyar tagozatának.

1932 novemberében katonai szolgálatot teljesített, de szívbetegsége miatt leszerelték. 1933-ban újságíróként egy csoporttal olaszországi zarándoklaton vett részt, amelynek során XI. Pius pápa is fogadta őket. Ebből az élményéből született a Magyar karaván Itálián keresztül című útirajza. 1937-ben megnősült, ám a következő évben megfázott, s betegségéből gyenge szíve miatt már nem tudott felépülni. 1938. június 7-én Kolozsvárott halt meg.

Dsida Jenő korai költészetére a 19. századvég költői hagyománya és a Nyugat modernsége egyaránt hatott. E korszakának versei elsősorban áradó alkotókedvét és szinte hibátlan formaérzékét bizonyítják. Kolozsvárra költözve az expresszionizmus és a szabad vers hatott rá. 1928-ban megjelent első verseskötetében, a Leselkedő magányban az első világháború utáni fiatal nemzedék csalódásait és magányát érzékelteti, s a természetben keres feloldást. A neokatolikus reformmozgalommal találkozva gyermekkori hite felerősödött, erre utal 1933-as kötetének címe, a Nagycsütörtök is, a címadó versben pedig Jézus áldozatához hasonlítja a kisebbségi költő sorsát. Harmadik verseskötete, az Angyalok citeráján posztumusz jelent meg 1938-ban. Ebben angyali költőként új hangon szólal meg, egy valóság fölötti létben, szentek és angyalok között talál vigasztalást. Már halála után, 1940-ben látott napvilágot a Psalmus Hungaricus című költeménye, amelyben a közösséghez való hűség és a történelem előtti felelősség erkölcsét állítja mércéül az olvasónak.

Dsida Jenő korának jelentős, nagy formaműveltségű fordítója is volt, több mint száz verset ültetett át magyarra francia, latin, német, olasz és román nyelvből. Sírverse a kolozsvári Házsongárdi temetőben olvasható: “Megtettem mindent, amit megtehettem, / Kinek tartoztam, mindent megfizettem, / Elengedem mindenki tartozását. / Felejtsd el arcom romló földi mását”. 2011-ben Kaposváron avatták fel első magyarországi szobrát, Balvin Nándor alkotását.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »