Egy család kiirtásával fenyegetőzik a fiatal nő, a hatóságok nem tesznek semmit – majd, ha bekövetkezik a tragédia

Egy család kiirtásával fenyegetőzik a fiatal nő, a hatóságok nem tesznek semmit – majd, ha bekövetkezik a tragédia

Egy család kiirtásával fenyegetőzik a fiatal nő, a hatóságok nem tesznek semmit – majd, ha bekövetkezik a tragédia

Erikát és 14 éves fiát egy éve fenyegeti – szinte napi rendszerességgel – életveszélyesen a volt menye, aki tavaly október óta Erika volt élettársának a felesége. Mivel a fenyegető nem tudja az asszony telefonszámát, ezért Erika nagyobbik fiának – a volt férjének – telefonjára küldi az ijesztő tartalmú sms-eket. A rendőrség azt mondja, nem tehet semmit, mivel a nő csupán „közvetett” módon fenyegeti Erikát. Hogy ki lesz a felelős abban az esetben, ha a gyilkossággal fenyegető nő beváltja az ígéreteit? „Jó” magyar szokás szerint – valószínűleg senki…

Az egyik Győr-Moson-Sopron megyei településen élő Erika elmondása szerint az „őrület” tavaly október óta tart, amikor a volt menye házasságot kötött az asszony volt élettársával, aki 22 évvel idősebb nála. A férfit korábban 6 és fél év börtönbüntetésre ítélték csalás bűntette miatt, szabadulása után kevéssel pedig Németországban került rács mögé – embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

„A volt menyem gyakorlatilag napi rendszerességgel küld a nagyobbik fiam telefonjára sms-eket, amelyekben a kisfiam és az én megölésemmel fenyeget” – magyarázza Erika. „Ezekben a szöveges üzenetekben a savval történő leöntésünktől a torkunk elvágásáig szinte minden gyilkolási lehetőséget kilátásba helyez. De nem csak bennünket fenyeget, hanem a nagyobbik fiamat is, aki az én segítségemmel neveli a 4 éves közös kislányukat.”

Az asszony hozzátette, nem csak szöveges üzenetekben, hanem a nagyobbik fiával folytatott telefonbeszélgetések során (amelyeket rögzítettek) is az életük kioltásával fenyegetőzik a fiatal nő, aki évek óta prostituáltként keresi a kenyerét, az egyik internetes partnerkereső oldalon hirdeti szexuális szolgáltatásait.

A hatóságok nem tudnak segíteni…

Erika többször fordult problémájával a gyámhatósághoz és a gyermekjóléti szolgálathoz, ám mindenhol széttárták a kezüket: nem tudnak segíteni…

2017. október 6-án Erika szeretett volna büntetőfeljelentést tenni az ügyben a Győri Rendőrkapitányságon, ám a dologból nem lett semmi, mert a rendőrök azt mondták, nem tudnak eljárást indítani az ügyben, mivel a fenyegetések csak „közvetetten” történnek, nem közvetlenül az asszony telefonjára érkeznek.

„Nagyon félek, és nagyon féltem a kisfiamat, az unokámat és a nagyobbik fiamat. Ez a nő nem normális, bármire képes” – mondja Erika. „Rettegés az életünk, néhány hónapja pánikbeteg lettem, a hatóságok pedig csak azt szajkózzák: nem tehetnek semmit.”

Ismét meg kell várni, amíg bekövetkezik a tragédia?


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »