Egy büszke Magyarországhoz büszke emberek is kellenek

Egy büszke Magyarországhoz büszke emberek is kellenek

Varga-Damm Andrea a Fidesz által megfogalmazott, igaz csak politikai termékként használt, és azóta elfeledett polgári Magyarországra utalt. Elképesztő, de jelenleg több mint 5 millió magyar ember él olyan háztartásban, amelynek bevétele nem éri el a létminimum szintét. Ez olyan alacsony szint, hogy nem értem, hogy élik meg a holnapot – érzékeltette a helyzetet a jobbikos képviselőjelölt.

„Ez olyan bűn a néppel szemben, amit csak a háborús bűnökhöz hasonlíthatunk”

– figyelmeztetett mindenkit Varga-Damm Andrea, amiért a Fidesz nevében bocsánatot is kért a polgároktól.

Azt ugyanakkor elismerte, hogy az elmúlt 27 év azon politikai erőinek kellene elszégyellnie magát, amelyiknek lehetősége lett volna a magyarországi bérek felzárkóztatására, de mégsem cselekedett.

Hírdetés

S hogy ez mennyire így van? Az Uniós tagságunk óta 7 százalékkal csökkent a magyar bérek értéke a németországiakhoz képest, miközben még Bulgáriában is sikerült közelebb kerülni a nugati bérszínvonalhoz.

„A büszke Magyarországhoz büszke emberek is kellenek, de az aki nem tudja felemelni a fejét, az csak szégyen országát építeni”

– mutatott rá Varga-Damm Andrea, hogy a polgári léthez elengedhetetlen a méltányos bér.

Mint ismert, Vona Gábor kijelentette, a Jobbik 2018-as győzelme az egyedüli biztosítéka a polgári Magyarország vízió megvalósulásának. A legerősebb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje akkor kiemelte, a polgárosodás alappillére a tudás mellett az anyagi függetlenség.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »