Egy akadállyal kevesebb a török elnök előtt

Megvan, ki lesz Törökország új miniszterelnöke Ahmet Davutoglu kényszerű távozása után: a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) vasárnapi rendkívüli kongresszusa elé csak a mostani közlekedési, tengerészeti és hírközlési miniszter, Binali Yildirim kerül a párt elnökjelöltjeként – tudta meg a BBC –, így ő állhat a kormány élére is. Yildirimet az országot ténylegesen irányító államfő, Recep Tayyip Erdogan szoros szövetségeseként tartják számon, persze, az volt Davutoglu is. Ő viszont az EU-val kötött menekültügyi megállapodás összehozása után nem maradhatott posztján Erdogannal való ellentétei miatt; a megállapodás része volt az is, hogy Törökország júniustól megkapja a vízummentességet a schengeni övezetben, ha addigra teljesíti annak mind a 72 feltételét. Ezek közé tartozik a terrorellenes törvény módosítása is, amit az államfő Davutoglu távozásának május 5-i bejelentése után visszautasított, azóta a folyamat leállt, és feszültebb lett a viszony az EU-val.

Yildirim a 2001-ben létrehozott AKP alapító tagjai közé tartozik, 2002 óta közlekedési miniszter kisebb-nagyobb megszakításokkal, az ő idejében indult, illetve készült el számos nagy infrastrukturális projekt. A párt, illetve a kormány élén teljes összhangban fog dolgozni az AKP-val, illetve Erdogannal – hangsúlyozta ma; elemzők szerint ez azt is jelenti, hogy nem fogja megakadályozni a politikai rendszer átalakítását. (Erdogan elnöki köztársaságot akar a mai ceremonális államfői hatalom helyett, ennek érdekében az AKP népszavazást kezdeményezne  még az idén.)

A piacok rosszul fogadták Davutoglu távozását, annak idején a hírre 4,5 százalékkal esett a líra a dollárhoz képest. Az biztos volt, hogy helyére csak Erdogan feltétlen híve kerülhet – most mindenki azt figyeli, mi lesz a sorsa Mehmet Simsek miniszterelnök-helyettesnek, aki mára utolsóként maradt meg abból a csapatból, amelyik levezényelte a sikeres török gazdasági reformokat. A korábban a Merrill Lynch stratégájaként dolgozó Simsek 2007-2015 között gazdasági, illetve pénzügyminiszteri posztokat töltött be, a Bloomberg szerint nagy szerepe volt a fiskális fegyelem megtartásában. Május eddig eltelt részében a török tízéves kötvények hozama 95 bázisponttal emelkedett, jobban, mint a hozzá hasonló feltörekvő országoké, az isztambuli tőzsde irányadó indexe pedig 9,5 százalékkal csökkent.

Szerző: Sz.M.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »