Egy 150 másodperces magyar tévényilatkozat, amely megrengette a génkezelttermék-maffiát

A XX. század végén a génkezelt élelmiszerekre vonatkozó kutatásokra nagy várakozással tekintett a világ, sokan bíztak abban, hogy az olcsónak nevezett, és nagy mennyiségben előállítható élelem sok éhező ország problémáira kínál megoldást.


Dr. Pusztai János Árpád – jelenleg 86 éves

1998. augusztus 10-én az angol Granada tévécsatorna egy magyar származású biológus kutatóval készített interjút, dr. Pusztai János Árpáddal, aki a génkezelt élelmiszerek gyors piaci megjelenése helyett óvatosságra intett, mivel egy francia biológus kutatásainak nyomán és saját kísérleteinek tapasztalai alapján nem tartotta kizártnak, hogy a génkezelt élelmiszerek nagymértékben elősegítik a rák kifejlődését a kísérleti állatok szervezetében.

A műsort követően az akkori brit miniszterelnök, Tony Blair telefonon azonnal felhívta dr. Pusztai munkahelyének vezetőjét, és követelte, hogy egyszer és mindenkorra „hallgattassák el” Pusztait. Később kiderült, hogy Blair nem is nézte az említett adást, barátja és szövetségese, Bill Clinton telefonált neki az óceánról túlról.

Kis idő múlva a történet újabb fordulatot vett, ugyanis állítólag Bill Clinton sem nézte az említett műsort (az USA más időzónában van), hanem a Rotschild család tulajdonában lévő német Bayer konszern USA-béli leányvállalata, a Monsanto igazgatója sürgette a „szükséges lépések megtételét.”

Dr. Pusztait és tudós kollégáját Stanley Ewent másnap elbocsátották a kutatóintézetből, számítógépét elkobozták, kutatócsoportjának 23 kollégáját szélnek eresztették. A génkezelt élemiszerek azóta is zavartalanul terjednek szerte a világon, a Monsanto a napokban kötött szerződést egy hatalmas biológiai feldolgozóüzem építésére Ukrajna területén.

Nemes Péter, London

Források, bővebb információ:

Arpad Pusztai: Biological divide

Seeds of Destruction

A "Pusztai-botrány" hullámverései a nemzetközi és a magyar sajtóvisszhang tükrében


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »