Egész napos sztrájk lesz kedden a közigazgatásban

Egész napos munkabeszüntetéssel tiltakoznak kedden a helyi közigazgatási intézményekben dolgozók, akik ráadásul július 19-étől meghatározatlan ideig általános sztrájkba lépnek – számol be Kőrössy Andrea a kronika.ro-n.

A közalkalmazottakat tömörítő szakszervezet azért elégedetlen, mert a munkaügyi miniszterrel folytatott pénteki tárgyaláson nem sikerült megállapodniuk az alkalmazottak követelései tekintetében, az érdekvédelmi szervezet szerint a tárcavezető egyszerűen nem hajlandó teljesíteni kéréseiket – közölte a News.ro.

Valer Suciu, a közigazgatási szakszervezet (FNSA) elnöke a hírügynökségnek úgy nyilatkozott: pénteken éjszakába nyúlóan tárgyaltak a munkaügyi miniszter illetékeseivel, köztük Dragoş Pîslaru tárcavezetővel, akitől egyebek mellett legalább 25 százalékos béremelést és üdülési utalványok biztosítását kérték. A követelések felsorolása után a miniszter arra hivatkozva távozott néhány órára, hogy ezek alapján összeállítanak egy megállapodást.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »