Egész napos bibliaolvasás a Vörösmarty Színházban

Újszövetségi Maraton címmel ötödik alkalommal szervezi meg mintegy 20 órán át tartó bibliaolvasási programját advent első vasárnapján a székesfehérvári Vörösmarty Színház.

Öt évvel ezelőtt merült fel a teátrum vezetésében az a gondolat, hogy az adventi időszakban a bibliaolvasást közösségi eseménnyé emelje – idézte fel Hirtling István színművész az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Mint mondta, az első években még a színház művészei olvasták fel az Újszövetség egyes részeit, mára azonban “átengedték a nézőknek” ezt a feladatot.

A 20 órán át tartó közösségi programra bárki jelentkezhetett, a színház aulájában 10 perces felosztásban, a négy evangélium, illetve a Jelenések könyvének olvasására várták a feliratkozókat. A program vasárnap hajnali négy órakor veszi kezdetét és nagyjából vasárnap éjfélre fejeződik be.

Hirtling István elmondta, hogy a feliratkozási lehetőség két héttel ezelőtt kezdődött el és 2-3 nap alatt a helyek több mint 60 százaléka betelt. Jelenleg már csak öt időpont van szabadon – tette hozzá a színművész.

Az idei program kiegészül a fehérvári gimnáziumok ének- és zenekarainak fellépésével, akik egész nap, a színház előterében és kávézójában muzsikálnak majd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »