Égési sérüléseket okoz a kaukázusi medvetalp

Magyarországon jelenleg gyakorlatilag semmilyen veszélyt nem jelent a kaukázusi medvetalp, fontos viszont megakadályozni, hogy elszaporodjon – mondta el a Magyar Allergia Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére.

Nékám Kristóf emlékeztetett, hogy az országban idén egyetlen helyen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gergelyiugornyán találtak medvetalpat, és már azt a kétszáz négyzetméteres területet is mentesítették. Jelenleg tehát a lakosságra semmilyen veszélyt nem jelent ez a növény, de tudva, hogy már megjelent az országban, a szakemberek felkészülhetnek a megelőző feladatokra.

A szakértő szerint meg kell akadályozni, hogy elszaporodjon ez a gyorsan terjedő faj, amely amellett, hogy veszélyes az emberre, őshonos növényeket is kiszoríthatna. A szövetség elnöke hozzátette, hogy a növényvédelmi szakma éberségén kívül arra is szükség van, hogy a kaukázusi medvetalp bekerüljön az orvosi köztudatba.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal gyombiológiai mérnök szakértője, Novák Róbert az MTI-nek elmondta: a súlyos allergiás reakciókat kiváltó kaukázusi medvetalp Magyarországon csak néhány helyen fordul elő, de gyors szaporodásra képes. A kaukázusi medvetalp és a hozzá nagyon hasonló Sosnowsky-medvetalp azért veszélyesek, mert nagy mennyiségben tartalmaznak furanokumarinokat. Ezek a vegyületek már a növény megérintése esetén is sérülést okoznak, az adott területen erősen fényérzékennyé válik a bőr. Ha az érintett bőrfelületet UV-sugárzás éri, a bőr kipirosodik, viszketni kezd, és 24-48 órán belül égési sérülésekre emlékeztető hólyagok jelennek meg rajta.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Halálos égési sérüléseket szenvedett a férfi, a nő szörnyethaltA hollywoodi mosoly ára: borzalmas égési sérülésekkel tért haza a fogfehérítésrőlRovatok: ÉletmódTelepülés: MagyarországCímkék: égési sérülések, allergia, növény, életmód, betegségForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »