Egerszegi Krisztina: Az egész testem libabőrös volt a Duna Arénában

Egerszegi Krisztina: Az egész testem libabőrös volt a Duna Arénában

Pályafutása vége óta, tehát az elmúlt 20 évben a média nyilvánosságát kerülve éli családi életét az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina. Esetében azért nyilvánvaló volt, hogy a 2017-es vizes világbajnokságon ráveszik valamilyen szerepre. Így is történt, az ország „Egérkéje” indította be a vízköpőt a nyitóünnepségen, ennek szimbolikus másolata zubog a Duna Aréna mellvédjén szerda óta, merthogy előtte egyszerűen nem működött, talán csak rövid ideig.

http://mno.hu/

A lap arról faggatta, azért vállalta-e az átadást, mert ugyanazon a naptári napon van, mint amelyiken Egerszegi 1991-ben világcsúcsot úszott 100 m háton az athéni Európa-bajnokságon.

„Három oka is van. Az egyik, hogy

az úszók között kedvencem Késely Ajna,

aki bizonyította számomra, hogy ott lehet ebben a számban a legjobbak között. A másik, hogy a negyedik helyen végzett Kapás Boglárkától érmet reméltem, és így tőlem kaphatta volna meg a medált. A harmadik pedig, hogy az amerikai Katie Ledecky győzelmét készpénznek lehetett venni. Kivételes sportoló, egyike a világ legjobb úszóinak.”

Hírdetés

Egerszegi Krisztina azt is elmondta a lapnak, majdnem lefújta a tömeg ordítása a pódium mellől, amint a neve elhangzott mint éremátadóé. Hasonlót élt át nemrég Győrben is, amikor ott megnyitották az EYOF európai ifjúsági miniolimpiát.

„Nem gondoltam, hogy ennyien emlékeznek rám, ilyen sokan szeretnek”

– foglalta össze érzéseit a Nemzeti Sport szavazásán 2001-ben a XX. század legjobb magyar női sportolójának választott Egerszegi, akinek viszont nem adatott meg, hogy hazai világversenyen mutathassa meg páratlan úszótudását. „Igen, a történelem így hozta, de így is hihetetlen élmény a magyar sportolók fogadtatása.

Amikor bemutatták Kozma Dominikot a 200 méteres férfi gyorsúszás döntője előtt, szó szerint remegtem az üvöltésektől, és az egész testem libabőrös volt.

Egész biztos vagyok benne, hogy ezek a fiatalok örökre elraktározzák az élményt, amit a budapesti úszó-világbajnokság jelentett.”

Egerszegi ugyanakkor egy kicsit aggódik is, mert páran nem viselik el a tömeg éljenzése és a szeretethullám jelentette nyomást: „Világos, hogy azért a legtöbbeknek akár tizedmásodperceket is segíthet a bátorítás.”

A Duna Aréna „úszópalotáját” egy igazi csodának tartja, amibe a világbajnokság zárónapján feltétlenül visszalátogat még.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »