Edward Snowden, a próféta

A kiberbiztonság bugyraiban jártas fanatikusoknak csemege, 134 perc ismerős hírfolyam, amely a digitális kor legkomolyabb megfigyelési botrányának leleplezéséhez vezetett. Az ügyet nem követőknek csak egy szimpla hackersztori. Mától vetítik Oliver Stone új nagyjátékfilmjét, amely tűpontosan megpróbálta felidézni az amerikai hírszerzés piszkos ügyeit kiteregető fiatalember tettének miértjeit.

Rubik-kocka még talán sosem volt ilyen vagány – az állítás továbbra is igaz, már ami Oliver Stone legújabb filmjét, a Snowdent illeti. Már az előzetesben is szájtátva bámulhattuk, miképp csempészi ki az amerikai hírszerzés jogtalan megfigyelési programjainak bizonyítékait egy Rubik-kockába rejtett memóriakártyán Edward Snowden, s a jelenet, egyúttal maga a játékszer a mozi kulcsdarabja. Büszkén veregethetjük egymás vállát, ilyenkor jó magyarnak lenni.

Ami az alkotást illeti viszont, a magyar szinkron sajnos teljesen elveszi a filmélményt. S nem azért, mert a szikronszínészek tudásukon alul teljesítettek volna, nem. Hanem mert a digitális kor legkeményebb botrányát kirobbantó informatikust alakító Joseph Gordon-Levitt játékának alappillére az, hogy a színész teljes mértékben leutánozta Snowden angol hangját, az árnyalt hanglejtésektől kezdve a legapróbb szuszogásokig. Gordon-Levitt ezt úgy fejlesztette tökélyre, hogy titokban meglátogatta az egykor az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NSA) és a CIA-nak is dolgozó informatikust Moszkvában, hogy inspirálódjon a címszereplő karakterének megformálásához. A szinkronnal azonban ezek a nüanszok sajnos kihagyott ziccerek maradnak.

Persze az is igaz, hogy a Snowden-sztorit sokan már el is felejtették, pedig nem is olyan régen tárta a világ közvéleménye elé az amerikai lehallgatási, megfigyelési ügyet, amelynél a személyiségi jogok védelme szempontjából hasznosabb dolog nemigen volt a 21. században. Két évvel a 2013. június 4-én kipattant botrányt követően John Oliver csinált interjút a Hawaiiról Hongkongba, majd onnan az amerikai letartóztatás elől Oroszországba menekülő fiatalemberrel, s a politikai talkshow házigazdája előtte csinált egy felmérést, tudja-e az amerikai utca népe, ki is az a Snowden. (Alább a videón 7:36-tól – a szerk.)

Az eredmény megdöbbentő volt, szinte alig emlékezett valaki rá, s a legjobb esetnek még az számított, ha valaki hozzá tudta kötni az ugyancsak kormányzati túlkapásokról szivárogtató WikiLeaks tényfeltáró hírportálhoz. No, de Snowden mégsem Julian Assange, aki szintén diplomáciai menedékjoggal Ecuador londoni nagykövetségén él „száműzetésben”.

A kollektív tudat azonban nagyon gyorsan töröl mindent az emlékezetből, így a támogatói szerint hős, az amerikai hírszerzés és politikusok szerint hazaáruló informatikus tettét is. Stone filmje tehát arra mindenképp jó, hogy a hullámok felett tartsa az ügyet, amely még ma sem oldódott meg. Washington ugyanis továbbra is bíróság elé állítaná az amerikai alkotmányos elveket amúgy mélységesen tisztelő, Snowdent, aki egy tisztességes keretek között zajló tárgyalást is bevállalna, ám szerinte ilyen számára nem adatna meg, az amerikai nagypolitika alapból megbélyegző előítéletek mentén küldené a halálba.

Az persze nem kérdés, miért a kemény Amerika-kritikájáról ismert, a Kremllel évek óta jó viszonyt ápoló s a Putyin külföldiek számára fenntartott szócsöveként is elkönyvelt Russia Today hírtelevíziónak is dokumentumfilmet forgató Stone rendezhette meg a mozit. Épp az előbb említett csatornák miatt. Mondhatnánk, a rendszerellenes amerikaiak Moszkvában egymásra találnak. Az persze kérdés, miért ilyen röviddel a történetek után készítette el alkotását Stone, hiszen a szivárogtatás pattanásig feszült légköréről – a moziban természetesen kiemelten szereplő – Laura Poitras 2014 októberében készített Citizenfour (A négyes számú állampolgár) címmel remek dokumentumfilmet. Ha gyorsan válaszolni szeretnénk, talán azért, hogy ő legyen az első, aki ezt meglépi.

Közvetlen kapcsolatÉrdekes volt nézni Laura Poitrasnak az Edward Snowdenről készített, A négyes számú állampolgár (Citizenfour) című dokumentumfilmjét, amiben a felvétel idején még Hongkongban tartózkodó és nyilatkozó informatikus az én Kis Testvéremet olvassa – mesélte a lapunknak adott interjújában 2015 januárjában Cory Doctorow. A népszerű kanadai–brit sci-fi író nem beszélt a levegőbe, hiszen Kis Testvér (Little Brother) című regényében hat évvel Snowden felbukkanása előtt gyakorlatilag megírta az egyszerű állampolgárok nagyüzemi hatósági megfigyelésén alapuló rendőrállam vízióját, amit sokan csak az új generációs 1984-nek tartanak. Beszélgetésünket a kanadai íróval ITT olvashatja, míg arról, hogy mit tanult a világ Snowdentől, ITT írtunk.

Stone amúgy ért a heroikus eposzi meséléshez, hiszen olyan filmek kísérik útját, mint A szakasz vagy az ifjabb Bush elnökről szóló W, amelyet Josh Brolin parádés alakítása tesz fel a csúcsra. Snowdenből is egy magányos prófétát farag – akinek barátnője, társa, a Shailene Woodley alakította Lindsay Mills óriási támasz –, de mégis egyedüli lángoszlopként kell megmutatnia, hogyan kellene viselkednie a hírszerző szerveknek: nem beleavatkozni mindenáron mindenki nemzetbiztonsági szempontból egyébként teljesen jelentéktelen magánéletébe. Aki szeretné látni az év talán legjobb politikai thrillerét, egy szimpatikus figura mély belső vívódásait, érdemes elmennie a moziba, de előtte vagy utána mindenképp nézze meg Poitras dokumentumfilmjét is. (Ide kattintva, az egészet megnézheti – a szerk.)

A premier kapcsán a nagy kérdés már csak az, vajon visszatérhet-e valaha az Egyesült Államokba a fiatalember, aki maga is elnöki kegyelemért fordult a leköszönő Barack Obamához. Ha a hírszerzésen múlna, aligha. (A témáról ITT és ITT írtunk.)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »