Ebből nagy bukás lehet: kifárasztotta és megosztotta az MSZP-t az értelmetlen aláírásgyűjtés

Ebből nagy bukás lehet: kifárasztotta és megosztotta az MSZP-t az értelmetlen aláírásgyűjtés

Az alfahir.hu kérdésére Gőgös Zoltán hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a korábban a párt számára annyira, de annyira fontos vasárnapi boltnyitást előirányzó népszavazással kapcsolatban már „nem élesben” gyűjtik a szimpatizánsok szignóit. Hozzátette: „aki úgy gondolja, az aláírhatja” a placcokon az ominózus ívet, akkor is ha annak nincs túl sok értelme. De, a lapok elsősorban nem ezért vannak a standokon, hanem hogy a szimpatizánsok nézegessék őket: lássák, hogy nem az MSZP népszavazási kezdeményezése miatt törlik el a százalékos bérpótlékot, mint azt egyes fideszes politikusok állítják.

„Nem vagyunk őrültek!” – jelentette ki az MSZP elnökhelyettese. Szavai szerint az Alkotmánybíróság úgyis elutasítja majd a kezdeményezést, hiszen az egy nem létező törvény ellen irányul. Még az sem biztos, hogy benyújtják az aláírásokat, ezt majd június 12-e előtt eldöntik. A két másik kérdéssel (állami földek eladása, cégvezetők kétmilliós bérplafonja) kapcsolatban Gőgös azt mondta, hogy az „teljesen éles”, már legalább 140 000 aláírás papírra került. Elpanaszolta: ezért okoznak zavart az olyan kérdések, amely szerint befuccsolt az MSZP aláírásgyűjtése. Gőgös azt is mondta, hogy a hétvégére totális mozgósítást rendelt el, minden választókerület, összehangoltan gyűjti majd az aláírásokat, hiszen közeleg a jogi határidő.

Szanyi máshogy látja

Szanyi Tibor szocialista uniós képviselő, aki a közelmúltban jelentette be, hogy indul az MSZP elnöki tisztségéért korábban a Magyar Időknek olyanokat nyilatkozott, hogy „Átgondolatlanul megyünk bele akciókba, olyanokba, mint például a népszavazással kapcsolatos aláírásgyűjtés. Ha az Isten velünk van, akkor meglesz a kétszázezer szignó, de pokoli nehéz lesz! Ennek több oka van, főleg technikai.”. Kifejtette, hogy „Fel kellett volna tenni magunknak a kérdést: vajon a már érdektelenné vált ügyekben is össze tudunk gyűjteni kétszázezer aláírást?” Az alfahir.hu kérésére Gőgös ezt úgy kommentálta, hogy az MSZP szervezett erő, ő maga is folyamatos szervez, ha azonban Szanyi Tibor szavait szeretnénk értelmezni, akkor forduljunk Szanyi Tiborhoz.

Gőgös is félreértelmezhetően nyilatkozott

Hírdetés

A Magyar Időkben megjelent Gőgös Zoltánnal készített interjú nyomán arról számoltunk be, hogy hetekkel ezelőtt befuccsolt az MSZP boltzárás aláírásgyűjtése. Később azonban Burány Sándor után Tóbiás József, majd Gőgös Zoltán is tagadta az ATV-ben, hogy az MSZP már nem gyűjti az aláírásokat a vasárnapi nyitvatartásért. Ugyanakkor a Magyar Idők közzétette egy hangfelvételt, eszerint a kormánypárti lap tényleg megkérdezte Gőgös Zoltánt, hogy mindhárom témában  (állami földek eladása, cégvezetők kétmilliós bérplafonja, vasárnapi nyitvatartás) gyűjti -e az aláírásokat, amire politikus azt felelte, hogy„nem, nem, nem, nem gyűjtjük a vasárnapot, az már élesben nem megy két hete, három hete. Csak a másik kettő, csak a másik kettő”.

Tóbiás Józsefnek lehet kellemetlen a népszavazás

Az alfahir.hu megkérdezte, hogy milyen személyi következményei lehetnek annak, ha a népszavazási kezdeményezés esetleg befuccsol. Gőgös azt mondta, erre nem tud megfelelni, mert szerinte a törvényes határidőre benyújtásra kerülnek az aláírások.

Ugyanakkor a Népszabadság szerint nagy a bizonytalanság az MSZP-ben a júniusi tisztújító kongresszus miatt. Az alfahir.hu egyes MSZP-közeli forrásai szerint, ha bebukik az aláírásgyűjtés az leginkább Tóbiás Józsefnek árt. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy a tagság elfáradt, egy megfeszített, majd teljesen feleslegesnek bizonyult munka után nehéz újra aktivizálni a pártot, emiatt az elnök lesz a felelős. Hasonlókat írt korábban az ATV is forrásaira hivatkozva. Mások szerint az MSZP aláírásgyűjtése éppen a párton belüli rivalizálás miatt akadozhat, logikailag belátható: a párt belső ellenzéke nem biztos, hogy örül Tóbiás eredményeinek.

A Népszabadság úgy tudja: Molnár Gyula a legesélyesebb az elnöki tisztség betöltésére, az erőviszonyok azonban még homályosak. A sötét ló: Szanyi Tibor. Nem tudni, hogy egy jól fizető brüsszeli állás birtokában miért indul a tisztújításon, de a párttagság körében népszerű, meglepetést is okozhat, noha az angyalföldi politikus elsőként kérdőjelezte meg a népszavazási kezdeményezés értelmét.

Ezzel azonban az elfáradt tagok könnyen egyetérthetnek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »