Ebben kevesebb Orbán Putyinnál

Ebben kevesebb Orbán Putyinnál

Hogyan látják Moszkvából Orbán Viktor „szabadságharcát” és Magyarország mozgásterét? Megállja-e a helyét a Vlagyimir Putyinhoz való folyamatos hasonlítgatás? Miként befolyásolja a magyar–orosz kapcsolatokat a Moszkva és a Nyugat közötti, majdhogynem hidegháborús hangulat? Lehet-e rövid távon számítani az Oroszország elleni szankciók feloldására? Szergej Lavrov külügyminiszter szerdai budapesti tárgyalásai előtt erről beszélgettünk Fjodor Lukjanovval, a Kül- és Védelempolitikai Tanács elnökével, a Valdaj Klub tudományos igazgatójával.

– Az orosz sajtó az utóbbi időben nagyon pozitívan ír Magyarországról és a Nyugattal szemben szabadságharcot folytató Orbán Viktorról. Hogyan értékeli Ön a magyar kormányfő politikáját?

– Úgy gondolom, erősen túloznak azok, akik magyar szabadságharcról beszélnek. Tény ugyanakkor, hogy Magyarország jelenlegi helyzete meglehetősen sajátos az Európai Unióban, és kétségkívül határozottan képviseli a saját irányvonalát. Nem tulajdonítanék a dolognak a kelleténél nagyobb jelentőséget, ám elvitathatatlan, hogy az utóbbi időben Budapest több kérdésben is az EU politikájának egyik legkövetkezetesebb kritikusává vált. Ez már csak azért is váratlan, mert az unió kis országai nem igazán szoktak szembehelyezkedni a nagyokkal. Magyarország fellépése is mutatja ugyanakkor, hogy változik Európában a közhangulat.

– Orbán Viktort sokan hasonlítják – ki kritikusan, ki pedig helyeslően – Vlagyimir Putyinhoz. Lát-e Ön közös pontokat kettőjük politikájában, a világról vallott elképzeléseiben?

– Nagy divat lett mostanában mind Oroszországban, mind pedig a világban, hogy különböző összefüggésben, de valamilyen módon szinte mindenkit összefüggésbe hoznak Putyinnal, aminek persze semmi köze sincs magához az orosz elnökhöz. Ami pedig Orbánt és Putyint illeti, mindketten határozottan kiállnak az állam szuverenitása mellett. Putyin esetében ez természetes dolog, hiszen Oroszország nem mondott le szuverenitásának egy szeletéről sem, az EU azonban a szuverenitásnak Brüsszel és a tagok között való megosztásán alapul. Az pedig, hogy Magyarország most a nemzeti szuverenitás akár részleges feladása ellen ágál, természetes módon Moszkvában sokaknak tetszik.

– S talán e Putyinhoz hasonlítás magyarázható azzal is, hogy a világban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az erős vezetők…

– Ez a trend azért meglehetősen ellentmondásos, de kétségtelen, hogy a parlamenti demokráciák válsága, e modell mind kisebb hatékonysága különböző módon, de az Egyesült Államoktól az Európai Unióig valamiféle igényt teremt az erős vezetőkre. E folyamat terméke Trumptól, Erdoganon át Kaczynskiig több politikus, akik sok szempontból hasonlítanak, ám legalább annyiban különböznek is egymástól.

– A két ország kapcsolatai pragmatikus alapon fejlődnek. Mennyire lehet dinamikus ez a fejlődés Oroszország és a Nyugat egyre feszültebb viszonya közepette?

– Ez bizony nem egyszerű dolog, hiszen bármennyire hangoztatja is Orbán Viktor a szuverenitást, Magyarország alapjában függ nyugati partnereitől. Budapest tehát bizonyos mértékben folytathat az EU általános irányvonalától eltérő politikát, mozgástere azonban erősen behatárolt. Így amíg Oroszország és az unió között ilyen nagy a feszültség, különösebb áttörést a kétoldalú kapcsolatokban sem lehet várni.

– A kétoldalú kapcsolatok fejlődését rossz szemmel nézi az Egyesült Államok és az Európai Unió, ráadásul akadályozzák maguk a szankciók is. Lát esélyt a közeljövőben ezek eltörlésére?

– A közeljövőben aligha várható változás e téren, ám ha nem jön valamilyen újabb megrázkódtatás, akkor jövőre – különösen az EU-n belül – már nehéz lesz fenntartani a szankciós politika támogatottságát. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, a szankciók formális feloldása nem jelenti azt, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba.

– Már csak azért is, mert Moszkva lemondott arról, hogy integrálódjon a nyugati hierarchiába, ugyanakkor Berlintől Washingtonig nem nagyon akarják egyenrangú partnerként elfogadni. Nem gondolja, hogy ez a kapcsolat a jövőben is aszimmetrikus marad?

– Igen, de mindenekelőtt Oroszország belső problémái miatt. Amíg ugyanis nem indul meg a dinamikus és komoly növekedés, addig újabb és újabb akadályok emelkednek a közeledés előtt. Amennyiben az orosz gazdaság meglendül, azonnal kiderülhet, hogy a szankciókat és más problémákat a jelenleginél egyszerűbben meg lehet oldani. Megjelenik ugyanis az üzleti érdek, addig azonban a politikai logika dominál.

– Tehát a kapcsolatok normalizálásában nem a szíriai rendezés esetleges sikere vagy az amerikai elnökválasztás kimenetele a döntő tényező?

– Természetesen sokat segíthet ebben a szíriai rendezés is, minőségileg azonban nem változtat a helyzeten. Amíg tehát Oroszország a befektetéseket, az üzleti lehetőségeket tekintve nem vonzó partner, addig nehéz lesz előrelépni. Jó példa erre Kína, amelynek politikája az orosznál is jobban különbözik a Nyugatétól, mégsem nehezedik rá olyan nyomás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »