Dzsudzsák: ez az év csőd volt, érkezzenek már a fiatalok, akik letépik rólunk a mezt

Dzsudzsák: ez az év csőd volt, érkezzenek már a fiatalok, akik letépik rólunk a mezt

Dzsudzsák Balázs szerint a Luxemburg ellenihez hasonló meccsekből nem lehet jól kijönni, mert

„…a győzelem természetes a szurkolóknak, a vereség meg szörnyen kellemetlen, jól nemigen lehet kijönni az ilyen mérkőzésekből.”

Arra ő sem tud egyértelmű választ adni, hogy a csütörtöki meccsen pontosan mire készült a csapat, ráadásul a következő tétmérkőzés is nagyon messze van, „de nyilván nem árt, ha minél többet együtt vagyunk, gyakorlunk”.

Ziccer lehetett volna

Tegnap írtunk a magyar szövetségi kapitányok legjobb kifogásairól, Dzsudzsáknak ez a mondata is méltán kaphat helyet a nemzeti magyarázkodás panteonban:

„Tudtunk gyors támadásokat vezetni, kapufát lőttünk, védett a kapus, vagy amikor sarokkal passzoltam Nikolics Nemanja felé, az ziccer lehetett volna – hallottam, hogy kéri a labdát, próbáltam eléje tenni, de nem sikerült.”

A következő kérdésnél már azt is hozzáteszi, hogy

Hírdetés

„a második félidőre úgy mentünk ki, hogy győzni akarunk”

én hülye még azt hittem, hogy már az elsőre is úgy mentek ki a fiúk.

Nem akar a kiállításra fogni mindent, de azért az egy fontos pillanata volt a meccsnek.

„Sőt, nem akarok kifogásokat keresni, minden csak magyarázkodás lenne, ezt a vereséget nem lehet megmagyarázni.”

Különösen felbosszantotta, hogy szöglet után kaptak gólt, mert fél percig készülhettek a beadásra. Azt inkább elviseli, ha kipasszolják, átjátsszák vagy szép gólt rúgnak – mint például az első luxemburgi volt, ezt már mi tesszük hozzá.

„Szégyen ami történt. Elhihetik, ezt megélni, átélni senkinek sem hiányzik, és főleg nem azok után, amit nem is olyan régen éreztünk. Ez az év csőd volt. Mindenhogyan, nemcsak az EB eufóriájához viszonyítva, hanem önmagában is. Nem tudom, mi történt.”

Hogy mi jöhet ezután? Azt ő sem tudja, de az egyik korábbi játékostársa azt mondta neki, hogy a kora miatt elég, inkább elköszön és amúgy sem akarja elvenni a helyet senki elől.

„Na, ezen már fennakadtam, és megkérdeztem: ki elől, mondd már meg nekem?! Félre ne értsen, nem másban keresem a hibát, megvan a magam felelőssége a kudarcokban, de jöjjön már valaki, és tépje le rólam, rólunk a mezt!”

A teljes interjú a Nemzeti Sporton olvasható.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »