Düsseldorfban tervezett robbantani az Iszlám Állam

Düsseldorfban tervezett robbantani az Iszlám Állam

Az iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tíz harcosának kellett volna merényletet elkövetnie a németországi Düsseldorf belvárosában az ügy Franciaországban őrizetben lévő gyanúsítottjának vallomása alapján – jelentette pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.

 

A magazin Spiegel Online című hírportálján közölt beszámoló szerint a gyanúsított elmondta, hogy az eredeti tervek szerint a csoport Németországban tartózkodó három tagján és rajta kívül további harcosoknak kell még Németországba menniük, és így összesen tízen hajtottak volna végre terrortámadást az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi székhely központjában.

 

Düsseldorf. forrás: emirates.com

 

Az elképzelés az volt, hogy a belváros egy forgalmas útján ketten robbanóövvel öngyilkos merényletet követnek el, és a többiek igyekeznek minél több járókelőt megölni lőfegyverekkel és robbanószerkezetekkel.

 

A német hatóságok a február elején tett vallomás alapján indítottak nyomozást, és azért éppen csütörtökön vették őrizetbe a három Németországban tartózkodó feltételezett terroristát, mert úgy értesültek, hogy egyikük Dél-Európába akar utazni, és aggódtak, hogy szem elől tévesztik, vagy az illető újabb harcosokat visz magával Németországba.

 

MTI
borítókép: tribune.com.pk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »