Durván csúsztat a TVR Nagy Feróék kolozsvári koncertje kapcsán

Negatív színben tünteti fel a szervezők szerint a Román Közszolgálati Televízió (TVR) a Kolozsvári Magyar Napokat a Beatrice-koncert apropóján sugárzott riportjával. A köztévé Hitler-imádó irredentákként állítja be Nagy Feróékat.

A román köztelevízió szerdán közölt összeállítást a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) ezen a héten zajló, 7. kiadásáról, a másfél perces anyagot azonban teljes egészében az előző esti Nagy Feró és a Beatrice koncertjének szánták. A riporter, Diana Apahidean felháborodásának adot hangot amiatt, hogy a koncert felvezetéseképpen eljátszott, Utálom az egész XX. századot című dal képsorai többek közt Hitlert és Lenint ábrázolták, majd a „muzulmán terroristák jelszava, az Allahu Akbar! is elhangzott”.

A tendenciózus riport készítői továbbá a csúsztatástól sem riadtak vissza. Anélkül, hogy feltüntették volna az időpontot és a helyszínt, bevágták a Beatrice egy korábbi fellépését, amelyen Nagy Feró azt énekli: „Kolozsvár újra magyar város lesz”. A TVR egy kolozsvári román újságírót és egy politikai elemzőt is megszólaltatott az ügyben, mindketten „irredenta, revizionista és obszcén üzenetek közvetítőinek”, sőt románellenesnek nevezik a Beatricét és énekesét.

A KMN szervezői román nyelvű közleményben ítélték el a köztévé riportját, tendenciózusnak és elferdítettnek nevezve az abban közölt információkat. A szervezők sajnálatuknak adnak hangot, miszerint az anyag készítői nem értették meg a koncert üzenetét, és téves megállapításokat közvetítettek a nagyközönség felé. „A Fő téri koncert kivetítőin bemutatott személyek sajnálatos és tragikus módon befolyásolták Európa és a világ történelmét. Felhívjuk a figyelmet, hogy az Utálom a XX. századot című dal szövege éppenséggel eme történelmi személyiségek és az általuk képviselt káros ideológiák ellen irányul, ugyanakkor terrorként és rémálomkánt írja le a tetteiket” – szögezi le a KMN közleménye.

Egyébként kizárható, hogy a TVR munkatársai ne lettek volna tisztában a Nagy Feró és a Beatrice képviselte értékekkel, valamint az ominózus dal üzenetével, miután a riportban közreműködő operatőr magyar nemzetiségű. A Krónika megbízható forrásból származó értesülései szerint Adrian Rozenberg, a TVR kolozsvári stúdiójának főszerkesztője nem értett egyet az anyaggal, éppen ezért az nem is mehetett adásba a területi csatornán. Úgy tudjuk, a riportot a köztévé területi kirendeltsége igazgatójának, Romeo Couținak a döntése nyomán tette közzé a TVR országos hírfolyama.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »