Durva szavak repkednek a Brexit kapcsán

„Menjetek a …..!” – ezt üzente Theresa May brit miniszterelnök az Európai Uniónak – legalábbis Jan Philipp Albrecht német zöldpárti képviselő szerint.

A brit Independent napilap honlapján azt írta, Theresa May ismertette a brexitre vonatkozó kormánystratégiát, amire azonnal számos európai politikus reagált az internetes közösségi oldalakon.

Hírdetés

Saját lánya helyett egy Brightonban élő angol nőre hivatkozott Donald Trump egyik twitter üzenetében. Ivanka Majic akkor értesült erről, amikor twitter üzenetekkel árasztották el – írta az internetes hírekre szakosodott, szatirikus The Daily Dot portál. Donald Trump intenzíven használja az internetes közösségi oldalakat, köztük a Twittert, ahol több mint húszmillió követője van.

Az Egyesült Államok fokozta az Iszlám Állam fővárosa, vagyis a szíriai Rakka ostromára készülő csoportok repülőgépekről történő fegyverutánpótlását – jelentette a Press TV iráni hírtévé. Az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció 45 ezer olyan fegyverest támogat, akik harcban állnak Bassár el Aszad elnök csapataival, akinek – az amerikaiak szerint – távoznia kell a hatalomból. Az amerikaiak által támogatott fegyveres csoportok állítólag az Iszlám állam ellen is harcolnak. Az Iszlám Állam azonban korábban több olyan videót is nyilvánosságra hozott, amelyben harcosaik az elvileg ellenük harcoló lázadóknak juttatott amerikai fegyverekkel láthatók. A State Department decemberben elismerte: nem tudja garantálni, hogy ezek a fegyverek ne jutnak az Iszlám Állam harcosainak kezébe majd.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »