Dúró Dóra: Megbukott a filmalap

Dúró Dóra: Megbukott a filmalap

A filmforgalmazás állami támogatása, egy működő piacra való állami beavatkozás, amely a Magyar Nemzeti Filmalap eddigi működésének a bukását is jelenti és ennek a beismerését jelzi – mondta Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága előtt a filaalap ötéves fennállásáról szólva azt mondta: a szervezet körülbelül 22 milliárd forintot fordított filmek támogatására, ennek az összegnek a felét hat producer kapta meg, sőt Hutlassa Tamás, a filmalap vezérigazgatójának, Havas Ágnesnek a volt élettársa egymaga 4 milliárd forint támogatáshoz jutott.

Dúró Dóra kiemelte: az alap eddig 65 film elkészítését támogatta, ebből négy film tudta “visszahozni” a ráfordított támogatási összegnek legalább az egyharmadát.

“Nem beszélhetünk tehát közönségsikerről, a filmalap által támogatott filmekre egészen egyszerűen nincsen igény” – mondta. Példaként említette, hogy Goda Kriszta Veszettek című filmjét a filmalap 800 millió forinttal támogatta, és kevesebb, mint 8 ezer néző volt rá kíváncsi, a Lovasíjászt azonban – amit a filmalap egyáltalán nem támogatott – 80 ezren nézték meg.

A kulturális bizottság elnöke azzal kapcsolatban, hogy a jövőben az állam nemcsak a filmek gyártását, hanem a forgalmazásukat is támogatja, leszögezte: ez nyílt beismerése annak, hogy a filmalap eddigi működése megbukott.

Ha a filmalap filmjei el tudtak volna érni közönségsikereket, akkor nem lenne szükség arra, hogy támogassák a forgalmazásukat – mondta. Hozzátette: felháborító, hogy a forgalmazás területén csak azokat a filmeket támogatják, amelyek gyártását a filmalap támogatta.

Dúró Dóra szólt arról is, hogy a filmforgalmazás támogatásával egy “olyan piacra kerül állami támogatás, ahol Andy Vajna egyik érdekeltsége már jelen is van”. Andy Vajna mint egy sötét offshore-lovag továbbra is jelen van, ő fog diktálni, milyen filmek készüljenek és ezek hogyan kerüljenek a közönséghez – fogalmazott.

A politikus szólt arról is: sajnálatos, hogy a magyar történelem dicső időszakait bemutató filmek nem készültek a filmalap támogatásával az elmúlt öt évben. Mint mondta, szeretnék, ha ilyen tematikájú filmek készülnének, de ehhez “Andy Vajna kezéből ki kell venni a filmalap irányítását, mert ez az egyablakos rendszer sokkal inkább tűnik vakablakosnak, semmit hatékonyan működőnek”.

A frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatója végén olyan filmekre – mint a Zrínyi, a Hunyadiak, a Toldi, a Bartók, a Munkácsy – a szóló “virtuális mozibérletet” vitt a minisztérium épületébe Balog Zoltán miniszternek, amelyek pályázata már beérkezett a filmalaphoz, de gyártásukra az alap nem adott támogatást.

Hunhír.info – MTI


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »