Drukkerek sarlóval és kalapáccsal

Drukkerek sarlóval és kalapáccsal

Közéleti vitáinkat az elmúlt hetekben erősen megterhelte a balliberális értelmiség szektásodott köreit marcangoló kérdésfeltevés, hogy Orbán Viktor miatt szabad-e szurkolnunk a magyar labdarúgó-válogatottnak, és örülnünk a sikereinek. A dilemma új tartalommal élte másodvirágzását, amikor az angol sajtóban a franciaországi magyar szurkolótábort lenácizták. Ezzel párhuzamosan Orbánt gyűlölő antijobboldaliak itthon keresik a bizonyítékokat, jelvényeket, tetoválásokat, öltözetet, testmozdulatokat stb., melyekkel igazolhatnák, hogy a magyar válogatottnak szurkolni és sikereinek örülni valójában nacionalista és szélsőjobboldali ügy.

Biztos, hogy a kinti magyar szurkolók között is voltak szélsőjobboldaliak vagy szimplán nácik, ahogy más nemzet szurkolói között is, viszont az is biztos, hogy szurkolók nagyobb hányadát sem kint, sem itthon nem ők adták. Akárkik legyenek is azonban a magyar szurkolók, ők nem randalíroztak, mint az oroszok vagy az angolok, viszont kollektív lenácizásukkal a más nemzetbeli huligáncsoportok szinte felmentést kaptak: valójában a magyarok egyfajta ősbűnt hordoznak magukban. Történt mindez annak ellenére, hogy például a német–ukrán mérkőzés előtt olyan (kelet)német ultrák támadtak ukránokra, akik szélsőjobboldali jelszavakat skandáltak, és a neonáci szimbólumnak számító birodalmi harci zászlót hordozták. Németország baloldali fele ugyan nem görcsölt azon, hogy ezek után erkölcsös-e a nemzeti tizenegynek (Nationalelf) szurkolni, de azért felütötte fejét az ott virulens német öngyűlölet azon logika alapján, hogy a patriotizmus valójában a nacionalizmus egy formája, a német zászló lobogtatása meg a nacionalizmus kifejeződése…

A szurkolói extremizmusnak a szélsőjobboldalisággal és a nácizmussal, ezeknek pedig egy manipulatív módon értelmezett nacionalizmussal történő összekapcsolása azért lehet sikeres, mert a magyar és a nemzetközi nyilvánosságban egyoldalú kép alakult ki a szurkolói szubkultúrákról. Az agresszív magatartást és az azzal párosuló külsőségeket (símaszk, bakancs stb.), valamint a politikai megnyilvánulásokat automatikusan szélsőjobboldali szurkolói csoportoknak tulajdonítják. Ezzel szemben a szervezett szurkolók között szerte Európában jelen van a magát politikailag kifejezetten meg- és kimutató baloldali extremizmus.

Az MTI jelentése szerint, amiről a Magyar Nemzet is beszámolt (június 12.), Németországban bojkottot hirdetett a nemzeti zászló használatára a labdarúgó-Európa-bajnokság idejére az ellenzéki Zöldek egyik tartományi ifjúsági szervezete. Valójában ez sokkal szélesebb politikai kezdeményezés volt a baloldalon. A kifejezetten szélsőbaloldali Antifa (Antifaschistische Aktion – Antifasiszta Akció) áll a Szerezd meg a zászlót! (Capture the Flag) elnevezésű mozgalom mögött, amelynek keretében a szélsőbaloldali résztvevők pontokat kapnak az Európa-bajnoksághoz kötődő, mások tulajdonában lévő tárgyak megszerzéséért. Az autós zászlókért egy pont, a sípokért és trombitákért kettő, nemzetiszínű parókáért öt, míg trikóért tizenöt pont jár. A győztest végül egy palack Partisan vodkával jutalmazzák. A kezdeményezés természetesen a nacionalizmus és a nacionalizmussal azonosított patriotizmus ellen szól, abból a megfontolásból, hogy a nacionalizmus és a patriotizmus szembeállítja egymással az embereket, ami ellen fel kell venni a harcot. Első hallásra mindez kisstílű politikai infantilizmusnak tűnhetne, ha fekete ruhás emberek símaszkban és kapucniban nem tettek volna közzé képeket magukról, amelyeken egy halom német zászló társaságában feszítenek, mint vadászok az elejtett préda mellett.

Balos vagy kifejezetten szélsőbaloldali csoportok szinte minden nagyobb csapat szurkolói között jelen vannak, a hamburgi FC St. Pauli azonban a maga egészében fellegvára a német szélsőbaloldalnak, az Antifának. Noha a halálfejet a náci SS miatt a szélsőjobboldali szubkultúra szimbólumai között tartják számon, a hamburgi balos ultrák vezető szimbóluma a fekete alapon fehér halálfej, amely trikókon és zászlókon is látható. Elengedhetetlen még Che Guevara és a vörös csillag, de felbukkan a baseballütő, a csúzli és az ököl is a rajzokon. A szlogenekben szereplő „harc” és „pusztítás” szavak használatát talán bocsánatosnak tartja az avatatlan szemlélő, hiszen azok a fasizmus, a rasszizmus és a nácizmus, no meg a szexizmus és a homofóbia ellen irányulnak – ha nem tudja, hogy ebben a szélsőbalos szubkultúrában bármit könnyen ítélnek fasisztának, nácinak, rasszistának, szexistának és homofóbnak. A rasszizmus elleni harc jegyében használják a „Refugees welcome” feliratú, a menekülteket üdvözlő molinókat is, amelyek sok más klub ultrái körében is használatosak. Ám itt, az „antirasszista” keretben kifejezetten az az üzenete, hogy leharcolandó rasszista az, aki nem ért egyet a Willkommenskultur liberális politikájával.

A balos szurkolói szubkultúrák nagyon eltérőek lehetnek. A St. Pauli szélsőséges fanatikusainak politikai-ideológiai testvércsoportja a skót Celtic szurkolói között található Zöld Brigád (Green Brigade), de a skót elvtársakra összességében – minden balhé ellenére – korántsem jellemző a hamburgiak agresszív imázsa.

A skótokkal szemben több csapat lelátóján honos a hagyományos kommunista miliő. Izraelben a baloldali Hapoel Jerusalem (jobboldali megfelelőjük a Beitar Jerusalem) ultráinak kedvencei: Marx, Lenin, Che Guevara és a sarló-kalapács. Utóbbiak Olaszországban, a Livorno lelátóin is otthonra leltek, de ott a főhős igazából Sztálin, akinek a születésnapját is megünnepelik. Ha nem lett volna tömeggyilkos zsarnok, még mókásnak is tarthatnánk azt a rajzot, amely Sztálint a livornói csapat mezében ábrázolja, karba tett kézzel, amint egyik lábát nem labdára, hanem egy sarló-kalapáccsal díszített földgömbre teszi. Ezeknek az olasz kommunista ultráknak a hírhedt akciója volt, hogy amikor tizenhét olasz katona meghalt az iraki háborúban, és a stadionokban egy perc néma főhajtással emlékeztek meg róluk, a livornóiak az antiimperializmus jegyében az iraki hadsereget éltették…

A politikai-ideológiai egyoldalúság, illetve zavar bizonyítéka, hogy egy spanyol–angol mérkőzésen a spanyol rendezők abból a megfontolásból nem engedték kitenni az angol tábort erősítő West Ham-szurkolók két keresztbe tett kalapácsot ábrázoló molinóját, hogy az náci szimbólum. Egy átlagos halandónak persze nem kell feltétlenül tudnia, hogy a londoni csapat „kalapácsosok” néven híresült el, és címerében eleve ott vannak a keresztbe tett kalapácsok. Elgondolkodtató azonban, hogy a rendezők nem a stadionokban igen elterjedt sarló-kalapácsra asszociáltak, és még azzal sem adtak felmentést az angoloknak, hogy a szélsőbalos ultrák által támogatott madridi Rayo Vallecano címerében szintén van két keresztbe tett kéziszerszám, egy gereblye és egy vasvilla – igaz, vörös alapon.

A szerző politológus

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »