Dráma Leszbosz szigetén – Ferenc pápa közelgő látogatása az irgalmasság gesztusa

Dráma Leszbosz szigetén – Ferenc pápa közelgő látogatása az irgalmasság gesztusa

Ferenc pápa április 16-án Leszbosz szigetére utazik I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Jeromos athéni érsek társaságában. A görög sziget Európa egyik perifériája, és jelenleg az egyik legnagyobb humanitárius katasztrófa színtere.

Az egyházi vezetők a szigeten ellátogatnak egy menekülttáborba, majd együtt imádkoznak, és közös nyilatkozatot írnak alá. A görög állami vezetők, Prokópisz Pavlópulosz köztársasági elnök és Aléxisz Cíprasz miniszterelnök is jelen lesznek a találkozón.

Görög hírforrások beszámolnak arról, hogy a döntést Jeromos görög ortodox pátriárka elkeseredett felhívása előzte meg: „Valaki segítsen nekünk, hogy segíthessünk!” A görög egyházi vezető ezt követően levélben fordult az európai vezetőkhöz és az ortodox egyházak vezetőihez is, azt kérve, hogy nagyobb elkötelezettséggel forduljanak a nehéz helyzet felé, amely „egész Európa drámája”.

A görög érsek korábban már ellátogatott a menekültekhez Pireusz kikötőjében, ahol görög humanitárius szervezetek önkénteseivel együtt ételt és takarókat osztott. Az ortodoxok mellett a helyi Caritas is tevékenykedik a menekültekért, számos európai ország Caritas-szervezeteivel együttműködve.

Ferenc pápa, I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka és Jeromos athéni érsek közös látogatása Leszbosz szigetére szimbolikus jelentőségű: felhívja a figyelmet erre a magára hagyott országra, amelynek egyedül kell szembenéznie Leszbosztól Idoméniig egy drámai helyzettel.

Április elején, az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás életbe lépésének kezdetén Camillo Ripamonti atya, a Jezsuita Menekültszolgálat Astalli Központjának vezetője így nyilatkozott: „Az emberi jogok súlyos megsértésének vagyunk tanúi, a migránsok kárára. Az Európai Unió továbbra sem válaszol a fő kérdésre: hogyan lehet ma menedékjogot kérni Európától anélkül, hogy emberkereskedőkre bízná valaki a sorsát? Az emberkereskedelmet nem lehet úgy legyőzni, hogy az áldozatokra sújtunk. Abszurd, hogy ezt kell ismételgetnünk. Jelen pillanatban nincs jogszerű alternatív megoldás… Napjainkban lábbal tiporják hatvan év emberi jogokért végzett munkáját.”

* * *

Mi történik manapság ezen a görög szigeten, ahová a Szentatya ellátogat? Leszbosztól tíz kilométer választja el Törökországot, ahonnan férfiak, nők, gyermekek, idősek indulnak gumicsónakokon, hogy elmeneküljenek a háború, a szegénység elől. A Famiglia Cristiana olasz katolikus hetilap tudósítói elmentek a szigetre, és riportban számoltak be az ott uralkodó állapotokról.

Az önkéntesek hidegben, szélben, fagyban egész éjjel a tengert fürkészik, állandó készültségben az elsősegélynyújtásra. A sötétben a Frontex-művelet mentésben részt vevő hajóinak zöld és piros fényei látszanak csak.

Napról napra sokan nekivágnak az útnak a szemközti partról azzal a reménnyel a szívükben, hogy elmenekülhetnek a háború, az éhínség, a szegénység elől. A sötétben a török parti őrség radarjai nem érzékelik ezeket a kicsiny, gyenge lélekvesztőket, amelyeket úgy eszkábáltak össze, hogy éppen csak kibírjanak egy ilyen utat. Az irányítást az egyik utasra bízzák, még ha korábban nem is járt soha a tengeren.

A riporterek szeme előtt feltűnt az első csónak. Nem sokkal később könnyes szemű férfiak értek partot, a nőket, időseket, gyermekeket az önkéntesek segítették. Amit láttak, az történik minden éjjel: a fiatalok kiáltoznak örömükben, a többiek inkább sírnak. A gyermekekről az önkéntesek leveszik átázott ruháikat és a mentőmellényt, amely a legtöbb esetben nem igazi, csak kartonpapírral van kitömve. A nők fáradtan leülnek, néhányan gyermekeiket keresik. A gyerekek közül néhányan örülnek, mások semmibe vesző tekintettel bámulnak, fagyos kezükkel a kapott édességet sem tudják megfogni. Az önkéntesek mentőfóliába takarják őket. Fél óra múlva már érkeznek is az UNHCR (az ENSZ menekültügyi szervezete) autóbuszai, amelyek a Camp Moria nevű befogadóállomásra viszik a menekülteket: itt regisztrálják őket, és viszik tovább a táborokba, amelyeket – hivatalos gondoskodás hiányában – jórészt civil szervezetek működtetnek.

Az önkéntesek minden tőlük telhetőt megtesznek, de sajnos a tragédiák elkerülhetetlenek. A terhes nők különösen veszélyeztetett helyzetben vannak, ahogyan az idoméni táborban egy sátorban született csecsemő példája is mutatja, akinek fotója bejárta a világsajtót.

A svájci Caritas két-három napra egy tengerparti hotelben fogadja azokat, akiket a legjobban megviselt az utazás: gyermekeket, időseket, betegeket. A riporterek itt találkoznak Nidellel, aki mérnök; feleségével és fiával menekült el Szíriából. Négy év alatt gyűjtötte össze a pénzt az útra, fejenként 2500 eurót. A háború alatt látott már mindent – meséli –, embereket, akik éhen haltak, hullákat az utcákon. Egy idő után az embernek már fel sem tűnik… A tengeren való átkelésről elmondta, hogy az emberkereskedők pisztollyal a kezükben terelték fel őket a csónakra, amelynek nem működött rendesen a motorja, időről időre leállt. Sokan rosszul lettek az úton.

Ibrahim Kobanéból, Szíria kurd területéről érkezett ikerterhes feleségével és két gyermekével, másik három gyermekét otthon hagyta a nagypapa gondjaira bízva, ők ugyanis nem tudtak utánuk jönni, mert közben lezárták az iraki–török határt…

Forrás és fotó: Famigliacristiana.it

Magyar Kurír
(tzs)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »