Drága mulatság az államnak az ingyenes vonatozás

Drága mulatság az államnak az ingyenes vonatozás

Roman Brecely ( a #Sieť jelöltje) közlekedésügyi miniszter szerint a diákok és nyugdíjasok számára ingyenes vonatok évente körülbelül 13-15 millió eurójába kerül az államnak. A miniszter szerint az ingyenes vonatokról készülő tényleges pénzügyi jelentés fél éven belül készül majd el.Brecely szerint át kell értékelni a jelenlegi helyzetet és megvizsgálni, hogy pénzügyi szempontból megengedhet-e magának ekkora kiadást az ország.  A problémának szerinte ugyanakkor van másik nézőpontja is, mégpedig, hogy a rendszer működőképes. Az ingyenes vonatozást sokan használják, megvan tehát a szociális és közösségi szerepe. A kérdés csak az, hogy megéri-e ezt fenntartani – a miniszter szerint igen.Hozzátette, hogy tervei között szerepel egy közlekedési hatóság létrehozása, melynek célja  az autóbusz- és vonatjáratok menetrendjeinek összehangolása lenne.  Ami az InterCity vonatokat illeti, Brecely szerint a Pozsony-Kassa vonalon csak akkor indulnának újra, ha bebizonyosodna az életképességük. A minisztérium először szeretné felmérni az emberek igényeit, hogy egyáltalán szeretnének-e újra IC vonatokat használni.Ezeknek a vonatoknak nem kellene minden nap járniuk, egy magasabb színvonalat és rövidebb utazási időt biztosítva elegendő lenne, hogy csak pénteken és vasárnap induljanak – tette hozzá.Az állami vasút IC vonatait januárban állította le Brecely elődje, Ján Počiatek. A járatok a RegioJet megjelenése után rendkívül veszteségesen működtek.teraz.sk
borítókép: sme.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »