Drága az állami földgáz

Drága az állami földgáz

Hosszú távon semmilyen előnyt nem hoz a háztartások számára az, hogy holnaptól teljes egészében állami kézbe kerül a családok, vagyis mintegy 3,4 millió fogyasztó földgázellátása. A Főgáz Zrt. ugyanis október elejétől átveszi az utolsó lakossági piacról kivonuló nemzetközi energetikai társaság, a Tigáz Zrt. 1,2 millió ügyfelét is – nyilatkozta lapunknak Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője.

Holoda Attila, a második Orbán-kormány volt helyettes energetikai államtitkára elmondta: a váltás miatt várhatóan nem javul sem az ellátásbiztonság, sem a szolgáltatás, illetve az ügyintézés színvonala sem, és nem lesz olcsóbb a gáz. Attól ugyanis nem kerül kevesebbe az energiaellátás, hogy állami cég végzi. Ellenkezőleg, általában ez a családok számára legköltségesebb megoldás – jegyezte meg a szakember.

Hegedűs Miklós ezt az állítást megerősítve emlékeztetett arra, hogy három évvel ezelőtt húszszázalékos árcsökkentésre kényszerítette az akkor a gázellátást végző nemzetközi vállalatokat a kormány, holott magasak voltak a nemzetközi piacon a földgázárak. Most viszont, amikor feleannyiba sem kerül a külpiacokon a gáz, és az állami vállalatok szolgáltatnak, a kormányzat nem csökkentette a gáztarifákat. Így a kormány extraprofithoz jut annak révén, hogy a lakossággal jóval a piaci ár feletti gázdíjat fizettet, miközben a kabinet rezsicsökkentésről beszél.

Hegedűs Miklós úgy véli: a későbbiekben is nagy árat fizetnek az emberek azért, hogy egy monopolhelyzetben lévő állami vállalattól kapják a földgázt. A verseny hiánya ugyanis nem ösztönzi a céget arra, hogy hatékonyabban működjön, és lejjebb szorítsa az árakat. Ennek pedig hosszabb távon díjemelkedés lesz a következménye. Holoda Attila pedig attól tart, hogy kormánypárti kifizetőhelyként működik majd az állami gáztársaság.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »