Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató sorozata I.-XI. részében rádiósok, televíziósok, újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről írt.
Az I. rész: „A Magyar Televízió, mint állambiztonsági fedőszerv”. Az Eastern-akció végrehajtása Izraelben”; a II. rész: „A műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől. Az MTV és a III/III. vonalvezetői”; a III. rész: „Az MTV, mint az osztályharc kiemelt küzdőtere. A Párt iránti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy jelentek”; a IV. rész: „A keményvonalasok, a reformerek és az állambiztonság”; az V. rész: „Egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól”; a VI. rész: „Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?”; a VII. rész: „Várkonyi Péter külügyminiszter, a „Népszabadság” főszerkesztője, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, az MSZMP KB tagja, mint államvédelmi tiszt, hálózati titkos munkatárs és rezidens”; a VIII. rész: „Állambiztonság és káderpolitika – több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZ”; a IX. rész: „Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött”; a X. rész: „Bevezetés a Press Rezidentúrába: Kik voltak a vezetők?”; a XI. rész: „Polgár Dénes, az MTV „A Hét” főszerkesztője, az MTI tudósítója 5 fedőnéven, 23 éven át szolgálta a belügyi hírszerzést”.
Most a sorozat XII. folytatása következik.
Bevezetésként emlékeztetek a sorozat korábbi részében megfogalmazott néhány gondolatra.
Az 1960-as években a BM és a HM hírszerzése (BM III/I és MNVK/2 csoportfőnökség) felismerte a magyar újságíró társadalom nyugati kapcsolataiban rejlő fokozott hírszerzési lehetőségeket, s szovjet irányítással létrehozták illetve bővítették hírszerző bázisaikat.
1964 nyarán hosszas előkészítés után Czinege Lajos honvédelmi és Benkei András belügyminiszter aláírta a HM 2. Csoportfőnökség és a BM III (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség szerveinek együttműködéséről szóló 002. számú szigorúan titkos parancsot, amely szabályozta az együttműködés megvalósításának módját a külföldön folytatott tevékenység feltételeinek biztosításában, az operatív és tájékoztató munkában.
A Press Rezidentúra (BM. III/I-B önálló alosztály) a hazai sajtószervek nemzetközi kapcsolatait felügyelte: Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), Magyar Távirati Iroda (MTI), Magyar Rádió (MR), Magyar Televízió (MTV), Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala (TH). A Rezidentúra 1967-ben annak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) székházába költözött be, amely – mint majd láthatjuk – az SZKP nemzetközi osztálya alá rendelt és közvetlenül a KGB irányítása alatt álló, prágai központú Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ) legaktívabb tagja volt, a nyugati kapcsolatok felé irányuló hír-és információ szerző titkos megbízásokkal, különös szervezési, gazdasági és végrehajtási feladatokkal, amelyek a kapitalista tömegmédia befolyásolását, újságíróinak megnyerését, a kiszemeltek beszervezését és kiképzését, valamint új pénzügyi források előteremtését és tartós biztosítását célozták. Különös feladata volt a magyar tagszervezetnek (is) a gyarmati függőségből felszabadult harmadik világ újságíróinak megnyerése a politikai befolyásolás egyre bővülő eszközeivel, mindenek előtt Fekete-Afrika országaiban.
A Nemzetközi Újságíró Szervezet (NÚSZ)[International Organization of Journalists (IOJ)] 1946-ban alakult meg Koppenhágában kelet-és nyugat európai újságíró szövetségekből, s 1947-ben költözött Prágába. A kezdetektől fogva éles viták folytak a vezetésben a sajtószabadságról, a demokratikus szabadságjogokról, az újságírók felelősségéről, függetlenségéről és „pártos elkötelezettségéről”. 1950-ben, amikor az elnökség szovjet nyomásra kizárta a jugoszláv szövetséget, a legnagyobb nyugati szervezet, az 1926-ban alapított IFJ (International Federation of Journalists) kilépett a NÚSZ-ból, amely ettől kezdve egyértelműen szovjet irányítás alá került és későbbi kritikusai szerint egyike lett azon kiemelt nemzetközi civil szervezeteknek, melyek szovjet titkosszolgálati fedőszervként területen kívüli jogosultságokat élvezve – állam az államban – rendkívüli műveleti feladatok sorát hajtották végre törvénytelenül, a tagság és a tagországi szervezetek vezetőinek tudta nélkül. A NÚSZ-nak 1990-ben kb. 250 ezer tagja volt mintegy 120 országban.
A magyar feladatok megoszlottak a BM és a HM hírszerzés (BM III/I. és MNVK/2) között. Míg az utóbbi iratai nem kutathatók, többet tudunk a BM III/I-B. önálló alosztályáról, amely még hivatalos fejlécében is a Press Rezidentúra nevet viselte. Vezetője (Szolnok Péter, Regős János) és munkatársai a MÚOSZ Népköztársaság útja 101. szám alatti székházában szorosan együttműködtek a szövetség választott vezetőivel, akik közül a kulcsfontosságú posztokon állók többnyire beszervezett hálózati személyek voltak, néhányan hivatásos állománybeli múlttal. (Például: a beavatott főtitkárok: Siklósi Norbert és Megyeri Károly mellett olyan kiválasztott és kipróbált, Moszkvával tárgyalóképes fedett állományú vagy hálózati újságírók voltak a főtitkár-helyettesek, mint Vajda Péter r. százados vagy Fábián Ferenc, „Újfalusi” titkos munkatárs. A kiemelt fontosságú nemzetközi főosztályt Éles Tibor, a kémelhárítás majd a politikai rendőrség szt-tisztje vezette 1964-től 1968-ig. (Ő szervezte be 1963-ban a másutt említett „Gyarmathy Csillát”, Siklósi titkárságán.)
Innen irányították az egyre szaporodó olyan fedőszerveket, mint amilyen például az Interpress Nyomdai és Lapkiadó Vállalat (Stark György), a Sajtódokumentációs Kutató Központ (Dersi Gyula), az Interpress Filmstúdió (Falus György, Jutasi Dezső), vagy a későbbiekben a Vue Touristique Idegenforgalmi és Propaganda Kiadó Vállalat, röviden: IPV (Siklósi Norbert, Teszár József) volt, amelyekhez szolgáltatók is kapcsolódtak, így a balatonszéplaki nemzetközi újságíró üdülő, a Hotel Interpress (Lutz József, Kató Árpád).) Az üzletből többen meggazdagodtak, sokan magas kitüntetéseket kaptak; a rendszerváltoztatásnak még a szándékát is kontrázták, majd 1990 után kellő információk és kapcsolatok birtokában sikeresen átalakultak és elvegyültek a jövő-menő hatalom gazdasági-pénzügyi hátterében.
1966-tól a prágai központú NÚSZ egyik alelnöke lett a MÚOSZ mindenkori főtitkára, aki egyúttal a nemzetközi szervezet kincstárnoki posztját is betöltötte. A budapesti kincstárnoknak sohasem volt pontos és hiteles információja a prágai nyílt és titkos pénzmozgásokról, a konspiratív gazdasági tevékenység valós bevételeiről és kiadásairól, a tényleges főkönyvi adatokat csak Moszkvában látták át megközelítő pontossággal. A NÚSZ propaganda osztályának vezetője volt Prágában Roszol János r. alezredes, aki 1983-ban a BM külügyi osztályát vezette.
A MÚOSZ szakosztályai közül a nemzetközi kapcsolatok megszervezésében és működtetésében kiemelkedő szerep jutott az idegenforgalmi, a gasztronómiai-borászati és turisztikai, a kulturális (filmkritikusok) és sportújságírói szakosztálynak. A katonai hírszerzés főleg a turisztikai újságírók vonalába [FIJET] épült be, arccal Olaszország felé. A Press Rezidentúra 10 szt-tisztje átlagosan 100 kvalifikált ügynököt mozgatott itthon és külföldön. A Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központ budapesti és balatonszéplaki helyszíneken képezte a NÚSZ ügynökeit, utolsó igazgatója Rybka Géza r. alezredes, (III/I-B öá. aloszt.) helyettes rezidentúra vezető volt.
Az egymással rivalizáló polgári és katonai hírszerzés sakktábláján már a hetvenes évektől erősödtek a HM vezérkar (Magyar Néphadsereg Vezérkara (MNVK) 2. csoportfőnöksége (Markotán Benedek alezredes) pozíciói az újságírók között, annak köszönhetően is, hogy a katonai hírszerzés információi gyorsabbak, pontosabbak, hitelesebbek voltak a Varsó Szerződés tagállamainak szervezettebb, hatékonyabb vezérkari együttműködése következtében, mint a több áttételes, lassú és körülményes BM III. Főcsoportfőnökségen a polgári hírszerzésé, ahol a KGB tanácsadók néha hónapokat aludtak olyan ügyek fölött, melyek haladéktalan elemzést, az összefüggések mielőbbi feltárását és aktív operatív végrehajtást igényeltek volna.
Tegyük hozzá nyomban a most következő egyik tanulmány (Lehel Miklós) ide vonatkozó fontos megállapítását: az MNVK/2 csoportfőnöksége már egyetemista korban kiválasztott és elkötelezett tehetséges fiatalokat, akiket az MTI-hez, s más vezető sajtószervekhez irányított. Így lettek a katonai felderítés által fiatalon megnyertek sokkal erősebb kötődésűek a HM csoportfőnökségéhez, mint az alkalomszerűen megzsarolt, vagy hazafias alapon (a párttagok elkötelezettségével) néhány hét alatt beszervezett hálózati személyek a belügyi hírszerzés valamelyik osztályán. Az MNVK/2 pályamodellben gondolkodott hosszú távon, s azt minden eszközzel támogatta, míg a BM előrelátása legtöbbször egy kiküldetési ciklusra, négy esztendőre szólt, arra pedig kész embert kellett találnia, de gyorsan. A HM érthetően nem szívesen engedte át „megnyert” és felkészített hálózatának tagjait a BM-nek, a külföldi tudósítói helyek elosztásáról – a két tárca „ illetékességi” jelenlétéről – viszont a pártközpontban döntöttek, akárcsak egyes fontos személyek hovatartozásáról folytatott belső „szervi” vitákról.
A mai napig nem ismerjük kellő mélységben, csak sejtjük a különböző titkosszolgálati csoportok (ÁVH, HM Katonapolitikai Osztály, BM III. Főcsoportfőnökség, MNVK/2), a Külügyminisztérium, mint fedőszerv ) rejtett rivalizálását, pozíció harcait, személyi összetűzéseit, árnyalva azzal is, hogy éppen kit támogatott jobban a nagy testvér valamelyik belügyi vagy katonai állambiztonsági szerve. Érdekes bepillantani a feltáró munkában egyes hatalmi csoportosulások, politikai platformok, állami nagyvállalatok és tájékoztatási bázisok (MTI, Népszabadság, MÚOSZ, MRT) titkosszolgálati szerepvállalásaiba, pillanatnyi vagy tartós érdekközösségeibe, meglepő együttműködéseibe, kontra akcióiba, párhuzamos karriertörténeteibe. Nem mindig tudjuk (még) megfejteni az igazi mozgatórugókat, a bonyolult és rejtett érdek összefüggéseket, majd azok felbomlását.
Siklósi Norbert
Siklósi Norbert (1924 – 2008), a MÚOSZ főtitkára 1958 és 1973 között. Eredeti foglalkozása: bőrdíszműves, bőröndös. 1945-től az MKP tagja. 1950: a Szabad Nép munkatársa. 1954-1956: a Szabolcs-Szatmár megyei Néplap főszerkesztője és a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójának vezetője.
1956 -ban a Minisztertanács Titkárságán dolgozik, 1957-től a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának főosztályvezetője, majd a MÚOSZ és az Írószövetség kormánybiztosa Kádár János bizalmából. 1958-tól tizenöt évig a MÚOSZ főtitkára. (Elődje: Vadász Ferenc, 1950 – 1957, a Szabad Nép, illetve a Népszabadság munkatársa). Siklósi hajtja végre a tagrevíziót, szervezi meg a kétéves Újságíró Iskolát, s vezetése alatt lesz a szövetség a KGB irányította prágai központú Nemzetközi Újságíró Szervezet legaktívabb tagja.1966-tól a NÚSZ alelnöke és kincstárnoka. (Ezt a posztot öröklik utódjai, a mindenkori főtitkárok).
Kezdetektől szoros kapcsolatot ápolt a KGB-vel, a szovjet nagykövetség diplomatáival, így Andropov nagykövettel (aki később a KGB főnöke, majd az SZKP főtitkára) és a magyar katonai hírszerzéssel. Jól értesült bennfentesek szerint kettős alárendeltségben dolgozott: a KGB és az MNVK 2 irányítása alatt. Támogatta a belügyi hírszerzés Press Rezidentúráját (BM III/I-B önálló alosztály), amely 1967-ben beköltözött a Népköztársaság úti MÚOSZ székházba.
Ügyelt arra, hogy helyettesei és az apparátus, valamint a legfontosabb bizottságok kulcsfigurái is avatott titkosszolgálati (hálózati) elkötelezettséggel és teljes lojalitással támogassák célkitűzéseit, ide értve a törvénytelen sötét üzleti akciókat is. (A 60-as évek elején még a titkárnője is állambiztonsági hálózati személy volt: a „Gyarmathy Csilla”fedőnevű B. Szilvia, akit a III/II-3-c szervezett be, később a „Népszabadság” munkatársa, majd a 70-es években szőke bombázóként tűnt fel „bódító Szilvia” az MTV képernyőjén.)
Balatonszéplakon a Nemzetközi Újságíró Üdülőben a prágai központ diktálta politikai viták folynak a célirányosan meghívott európai újságírók körében, az agymosásban szerepet vállal a Duna Klub is. Siklósi kellő gonddal megteremti a zavartalan feltételeket a NÚSZ iskola működéséhez, ahhoz, hogy a Press Rezidentúra eredményesen megszervezhesse a kiszemeltek oktatását, titkosszolgálati felkészítését és kiképzését. A NÚSZ legfőbb vezetői: Jiri Kubka főtitkár és Pavel Jerofejev titkár elégedett volt a magyar tagszervezet aktív közreműködésével. A Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központ utánpótlást válogatott a szovjet hírszerzés számára. Kihelyezett tanfolyamok helyszínei voltak Fekete Afrika megcélzott országai, az operatív érdekek által elsődlegesen kiszemelt Nigéria, Guinea, Ghána, Etiópia,Tanzánia, Szenegál, Mali.
1971-től a Vue Touristique Idegenforgalmi Propaganda és Kiadóvállalat igazgatójának is kinevezik. 1973-ban ér véget főtitkársága a MÚOSZ-ban. Nyomban a a Lapkiadó Vállalat, majd jogutódja: a Pallas Lap-és Könyvkiadó Vállalat vezérigazgatója. Jó üzleti érzékkel segíti elő a katonai hírszerzéssel (MNVK/2) együtt létrehozott közös vállalatok alapítását. Tizenhat év után , 1989-ben a Pallas vezérigazgatójaként nyugdíjazták.
Megyeri Károly
Megyeri Károly (1927 – 1999), a MÚOSZ főtitkára 1983 – 1989.
Kereskedelmi iskolát végzett a Mester utcában. Katona, majd továbbszolgálóként a honvédség kecskeméti művelődési házának parancsnoka. Onnan emelték ki a Magyar Rádióba 1957-ben, az Aktuális Főosztály munkatársaként kezdett dolgozni. 1959-ben átkérte a Televízió riporternek. 1966-ban már az ipari rovatot, 1968-ban a Népgazdasági Osztályt vezette. Karrierje töretlenül ívelt felfelé: párttitkár, 1969-től a Politikai Adások főszerkesztője, 1974-től 1983-ig az MTV politikai elnökhelyettese. Kiemelt politikai nagy interjúk készítője, Kádár János rendszeres kérdezője.
Politikai konzervativizmusa az 1957 utáni vezetőréteghez kötötte, megbízhatóságát, osztályalapú gondolkodását több kitüntetéssel ismerték el. 1983-ban, Aczél György személyzeti politikájának áldozata lett Nagy Richárd elnök, vele együtt kellett távoznia neki, az elnökhelyettesnek is, noha nem akart a MÚOSZ-ba menni, ahogyan mondta: „erőm teljében helyeznek át, én televíziós vagyok” Aczél a saját embereit állította az elnöki és elnökhelyettesi posztra: Kornidesz Mihályt és Vajda Györgyöt. Rajtuk kívül már ott volt: Szinetár Miklós. Megkezdődhetett az állami televízió egyfajta „átalakítása”.
A MÚOSZ-ban akaratán kívül, tehetetlenül került rá a prágai futószalagra, de engedelmes pártkatonaként fegyelmezetten hajtotta végre a feladatokat, noha nem egyszer értetlenségének adott hangot. Elvtársi meggyőzését a pártközponton kívül, segítették régi ismerősei a HM-ből, az MNVK 2. csoportfőnökségének jelenlétét és aktív közreműködését pedig igyekezett megérteni és lehetőségei szerint támogatni..
Élete végéig nem titkolt nosztalgiát érzett a televíziós munka iránt, jó néhány volt kollégájával közeli barátságot ápolt a Szabadság téren. Az 1988. április 22-25 között Braziliában tartott NÚSZ elnökségi ülésen azon háromtagú bizottság tagjává választották (mint alelnök-kincstárnokot), amelynek feladata lett a NÚSZ tevékenységének megújításáról és vezetésének korszerűsítéséről szóló javaslatok kidolgozása.
Régi harcostársa, az MRT volt párttitkára: Grósz Károly pártelnöksége átmenetileg még felvillanyozta, de 1989-ben csalódottan visszavonult és nyugdíjazását kérte.
[Vajda Péter főtitkárhelyettesről a sorozat V. részében írtam: „Egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól” https://kuruc.info/r/9/152236/ ;
Fábián Ferenc főtitkárhelyettesről a sorozat VIII. részében: „Állambiztonság és káderpolitika, több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZ”, https://kuruc.info/r/9/163736/]
Beke József („Karrierista”)
1974. novemberében a BM kémelhárító csoportfőnökség (III/II) helyettes vezetője: Bodrogi László r. ezredes bizalmas nyomozást engedélyez Beke József (1933. márc. 21., Budapest, Jecs Mária) újságíró ellen, aki érettségivel rendelkezik, szakképzettsége: gépkocsivezető, autószerelő, az MSZMP-ből kizárt, volt BM dolgozó, nős, budapesti lakos. Öt világrészre érvényes szolgálati útlevele volt. (ÁBTL. 3.1.5. O-17423)
Azzal gyanúsítják, hogy külföldi szervezet, vagy annak megbízottja részére folytat hírszerző tevékenységet. Szükség esetén őrizetbe vételét is engedélyezik.
Két év múlva, 1976. októberében a bizalmas nyomozás eredményéről jelentés és határozati javaslat kerül a III/II. csoportfőnöke (egyben főcsoportfőnök-helyettes): Havasi (Hemberger) László r. vezérőrnagy asztalára. A nyomozás a már említett Beke József (fedőneve: „Karrierista”) büntetett előéletű újságíró, az Interpress Nyomda- és Lapkiadó Vállalat osztályvezetője és Halász Ferenc (1919. dec. 16, Mezőkaszony, Weinberger Jolán) osztrák állampolgár, a bécsi Kasimex cég tulajdonosa (fedőneve: „Kereskedő”) ellen folyt.
A bizalmas nyomozás során megállapították, hogy a Kárpátaljáról származó Halász Ferenc 1947-ben Budapestről Bécsbe emigrált, s ott az 50-es évek elején az USA hírszerzés egyik rezidense volt. Gazdasági visszaélések miatt eljárás indult ellene. A 60-as évek második felében kémkedés gyanújával a bolgár állambiztonsági szervek folytattak ügyében nyomozást, majd országukból kitiltották. 1968-ban létre hozta saját export-import vállalkozását, a bécsi székhelyű Kasimex Kereskedelmi Vállalatot. Azóta Magyarországon kereskedik, legfőbb támogatója Siklósi Norbert, elsődleges partnere: a MÚOSZ és az Interpress. A BM úgy látja: bizalmas munkakört betöltő személyek között igyekszik kapcsolatait úgy aktivizálni, hogy az tippkutató feladatok ellátására enged következtetni. Halász két fia közül az egyik sikeres közgazdász, banktisztviselő Párizsban, volt moszkvai ösztöndíjas, aki az osztrák hadsereg tartalékosaként a vezérkari főnökségen teljesített szolgálatot.
Halász egyik legbizalmasabb, anyagi-erkölcsi elkötelezettségen alapuló kapcsolata: Beke József („Karrierista”), akit 1963-ban különösen fontos államtitok megsértésének bűntette miatt a Katonai Bíróság kettő és fél év börtönbüntetésre ítélt, a közügyektől egy évre eltiltott, ezzel egy időben az MSZMP-ből kizártak. Mint az Interpress vezető beosztású dolgozója, munkaköréből, valamint államtitkokat hordozó kapcsolati köréből adódóan fontos titkok, bizalmas információk birtokába került. Beosztása jellegéből következett, hogy korlátlanul utazhatott nyugati országokba, útjait gyakran egyedül tette meg, így az utazások igazi célját, kapcsolatait nem ellenőrizte senki.
Nyugati útjai során Beke nagyon gyakran felkereste bécsi lakásán Halászt, aki szállást biztosított neki és személyes kapcsolatai révén segített „ügyei” sikeres intézésében. Viszonzásul Beke minden ismeretségét latba vetve támogatta Halászt magyarországi kapcsolatkörének kialakításában, kedvező üzletkötéseinek realizálásában.
A kémelhárítás 10-c alosztályának javaslatára a III/II. csoportfőnöke úgy dönt, hogy figyelemmel a két személy felderített tevékenységének közös vonásaira, kapcsolatuk jellegére, a feltételezett bűncselekmény dokumentálása érdekében az operatív erők és eszközök célirányosabb alkalmazásával a jövőben a bizalmas nyomozást egyesítve, csoport dossziéba rendezve folytassák. Ezért úgy határozott, hogy parancsával a „Kereskedő” és a „Karrierista” fedőnevű személyi dossziékat „Üzlettársak” fedőnéven vonják össze és csoportdossziévá minősítsék.
Ezek után nézzük meg kissé alaposabban: ki is ez a Beke József és Halász Ferenc, akik a rivalizáló titkosszolgálatok között néha azok fejére is nőnek, s csúfot űznek belőlük, együtt és külön-külön is. Szabálytalanul közlekedve megtalálják a nyitva hagyott kiskapukat, kiismerhetetlen úton-módon sötét üzleteteket kötnek, büntetlenül gazdagodnak, gátlástalanságukban határt nem ismernek, ha akadályba ütköznek, magasabb személyekre és szempontokra, s különleges feladataik rendkívüliségére hivatkoznak. A sárosak vonzódnak a sárosakhoz fent is, lent is.
Beke József apja postaalkalmazott, anyja háztartásbeli, testvére Attila 1959-ben meghalt. A gimnáziumi érettségi után gépkocsivezetői és autószerelői szakmunkás bizonyítványt szerzett. Két évet végzett az Idegen Nyelvek Főiskoláján. A Talajjavító Vállalatnál és a HŐTERV-nél dolgozott. 1953-tól 1956-ig teljesített sorkatonai szolgálatot, őrvezetőként szerelt le, de lopás miatt félévet büntetőszázadban töltött. Utána zenészként (!) helyezkedett el a Balatonkörnyéki Vendéglátóipari Vállalatnál.
A forradalom alatt egy Pobjeda gyártmányú gépkocsit szerzett, amit felajánlott a BM Karhatalomnak, ahova be is lépett gépkocsivezetőként. 1957. május 3-ig teljesített szolgálatot a Karhatalomnál, majd ismét zenészként dolgozott a Balaton körül.
1957. november 20-án újra gépkocsivezetőnek jelentkezett a BM-ben és a II/9 osztály állományába vették fel. (BM II. Politikai Nyomozó Főosztály környezettanulmány készítő és figyelő osztálya.) Innen fegyelmi úton a BM Központi Garázsba került r. törzsőrmesteri ranggal.
1958-ban megnősült, felesége: Kling Gizella (1938. 07. 22., Párizs, Bősze Rozália), az isaszegi Damjanich János Mezőgazdasági Tsz. melléküzemágának vezetője volt; házasságából gyermeke nem született. Apósa jómódú ember hírében állt.
[1958. június 26-án állította ki a BM. II/5.-f alosztály (a Belső reakció elhárító osztály – politikai rendőrség – azon alosztálya, amelynek feladata: az ifjúság, a középiskolai és egyetemi oktatás, a tudományos élet egyes intézményei és a sport területének elhárítása volt) azt a 6/b kartont, amely a XIII. ker. R. Wallenberg utca 7. II. 1. sz. alatti lakást „Bekelak” fedőnéven kapcsolta Beke Józsefhez. (6/b karton: az állambiztonság hálózati nyilvántartásában a konspirált és találkozási lakások adatait tartalmazó karton.)]
1962. szeptember 29-én a Katonai Főügyészség előzetes letartóztatásba helyezte, majd a Katonai Bíróság 1963. szeptember 26-án különösen fontos államtitkok tekintetében elkövetett államtitoksértés, két rendbeli folytatólagosan, jelentős értékkel kapcsolatban elkövetett, devizagazdálkodást sértő bűntett, csalás miatt 2 év 6 hónapi szabadságvesztésre és egy év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet indoklásából – egyebek között – kiderül, hogy Beke mint titkos állományú beosztott az általa megismert operatív módszerekről fecsegett illetéktelenek előtt, így dekonspirálta a Belső reakció elhárító osztály „K”-lakását. Külföldi utazásait széleskörű csempésztevékenységre használta (gépkocsi, óra, valuta). Nyugati útja során Bécsben megismerkedett Kása Ferenccel, aki az osztrák rendőrségnek dolgozott és az amerikaiakkal állt üzleti kapcsolatban.
A büntetőeljárás során folytatott nyomozás feltárta Beke jellemét is, miszerint: „Jellemét tekintve karrierista, beképzelt, felváltva alkalmazza a behízelgő, sima modort és a határozott fellépést. Elsősorban vezető beosztású személyek ismeretségére törekszik, hogy aztán kapcsolatát saját anyagi érdekében kihasználja.”
1968. augusztus 14-én kelt önéletrajzában Beke a következőket írja:
„Két kormánykitüntetésben részesültem: 1956-ban a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékéremmel, majd 1960-ban a Közbiztonsági Éremmel tüntettek ki. Az MSZMP-nek tagja voltam megalakulása óta, de a bírósági ítélet folytán a párttagság soraiból kizártak, kitüntetéseimet bevonták.”
Egy év és nyolc hónap letöltése után a Ganz-Mávag termelési osztályán talált munkát. 1965-ben áthelyezéssel került a MÚOSZ-ba gépkocsivezetőnek, majd ügyes karrierépítéssel példátlanul gyorsan haladt a ranglétrán. Hamarosan az Interpress Szervezési és Propaganda Osztályának vezetője, hozzátartozott a protokoll is. Büntetett előélete ellenére már 1969-ben fontos, 1972-ben pedig vezető beosztást kapott: az Interpress Vállalat nemzetközi ügyekért felelős főosztályvezetője. Útlevelét 1971-ben Európára, 1974-ben öt világrészre kiterjesztették, így nyomban az első évben járt az NSZK-ban, Indiában, Afrikában, Ausztráliában és Kubában.
Annak ellenére, hogy Beke nem kereskedelmi tevékenységet folytat, támogatóként részt vesz Halász több országra kiterjedő üzleteiben, (például a TESCO-n keresztűl), úgy mond: „Magyarország érdekeit messzemenően szem előtt tartva…”
Halász huszonnyolc éves korában disszidált Magyarországról, többoldalú adatok szerint nyugati szervek részére dolgozott, de Bécsben élő személyek Magyarország irányába folytatott aktív tevékenységével is meggyanúsították. Halász mint kereskedő, Siklósi Norbert segítségével hozott be Magyarországra például különböző gyümölcsszörpöket, s mint ilyen külkereskedelmi tevékenység folytatója lett az Interpress munkatársa. Munkaviszonyát azonban 1974. júniusában megszüntették. De ez nem rázta meg. Rendszeresen jár Budapestre, a Gellért Szállóban lakik, továbbra is szoros kapcsolatot tart Stark György igazgatóval, helyettesével: Beke Józseffel és a vállalat több vezetőjével , részt vesz a kereskedelmi-üzleti ügyekben, így például filmek készítése és forgalmazása területén, s lassan átteszi székhelyét Prágába, a NÚSZ cégéhez: a Videopresshez, amelynek egyik leányvállalata a budapesti Interpress Nyomda és Lapkiadó Vállalat.
„Üzleti tevékenysége áttekinthetetlen, nemzetközi szélhámosként ismert.” – állapította meg 1974. szeptember 12-i jelentésében Bodrogi László r. ezredes kémelhárító csoportfőnök-helyettes. Halász beutazásainak száma jelentős, Magyarországon él 3 testvére. Lám István, az Intereurop Export bécsi kirendeltségének vezetője úgy beszélt Halászról, mint aki az osztrák rendőrségnek dolgozik. Kapcsolata élénk a NÚSZ prágai gazdasági részlegével és párizsi kirendeltségével. Bodrogi ezredesnek a vállalat általános helyzetére vonatkozó összegező megállapítása lesújtó:
„Az Interpress Kiadó és Nyomda Vállalat ügyében lefolytatott ellenőrzés adatai megerősítik azt, hogy a vállalatnál sorozatos rendellenességek történnek. A vállalat dolgozói részére jogtalan kifizetéseket eszközölnek, a vállalat egyes vezetői között büntetett előéletű szélhámosok találhatók, akik beosztásukból adódóan gyakran tesznek külföldi utazásokat, egyesek meg nem engedhető módon, valószínűleg megfélemlítés céljából olyan hangulatot keltenek, hogy a vállalat egy fedőszerv.”
A III/II. Csoportfőnökség Bodrogi ezredes vezette vizsgálatára azután került sor, hogy 1974. augusztus 29-én a NÚSZ Interpress Kiadó-és Nyomda Vállalatának tevékenységével kapcsolatban bejelentést tett Falus György (1916. 08. 14, Budapest, Grünwald Róza), a vállalat filmstúdiójának vezetője. (Nem mellékesen volt BM alezredes, a hálózati nyilvántartásban szerepel, az állambiztonság aktív társadalmi kapcsolata.)
Közölte: másfél éve dolgozik a vállalatnál, de nyugdíjba vonul, mert nem akar részt venni a visszaélésekben. A vállalat olyan tevékenységgel is foglalkozik, melynek semmi köze a NÚSZ-hoz. Az igazgató: Stark György több osztályt közvetlenül irányít, de a legfontosabb osztályok Dr. Bárdos György igazgatóhelyetteshez tartoztak a közeli múltig.
„Falus elvtárs elmondta, hogy a vállalat rendeltetésszerű feladatát szinte alig lehet áttekinteni, de hallatlan luxus módon működik, bérfizetésben, jutalékokban, reprezentációban, gépkocsikban, napidíjakban, stb.”
Egyesek – az igazgató és Beke József – külföldi útjaik során nem is napidíjat, hanem zsebpénzt kapnak. Stark igazgatónak CK-s rendszámú gépkocsija van. (Mások is CK-s és prágai XX-es sárga alapú rendszámmal jártak, a vállalat a legmodernebb gépkocsiparkkal rendelkezett, a vétel során vámkedvezményre voltak jogosultak.)
Az Interpress Vállalat központja Budapesten a II. Tövis utca 14. szám alatt volt. (Az Interpress és a Vue Touristique szétválasztása után az utóbbi Brüsszelben székelő tőkés cég budapesti kirendeltségét Zuglóba, a Gyarmat utca 52 sz. alá költöztette.) A vállalat szervezeti felépítésében feltűnt egy intézet, amely sehol sem volt található. A Nemzetközi Újságíró Szervezet Sajtódokumentációs Kutató Központja egy blöff volt, de másfél évig „működött” 8 munkatárssal és Dersi Gyula vezetésével. Senki sem tudott vagy akart emlékezni arra, mivel is foglalkozott ez az intézet. Aztán hírtelen kimúlt. (A kémelhárítás feljegyzése szerint, ennél az intézetnél dolgozott a neves kommunista újságíró: Szemes Piroska lánya. Egyszer Szemes bement a céghez, s azt kérte: magyarázzák meg neki, minek alapján kap az ő fiatal lánya példátlanul magas fizetést. Mert attól tartott, hogy az ismeretlen tárgyú napi munkavégzés mögött valamilyen bűnös tevékenység húzódhat meg.)
A Kiadó- és Nyomdai Főosztály Várkonyi István (korábban a Népszava főszerkesztője) vezetésével három lapot adott ki, de egyiket sem a saját nyomdájában, hanem másutt nyomtatta. Az „Interpress Graphik” szerkesztője Szántó Tibor grafikusművész volt, három nyelven jelent meg, egy példánya 10 dollárba került, de igen nagy ráfizetéssel tonnaszám állt raktáron, összesen 8 előfizetője akadt. Az „Inform” című lap szinte csak hirdetéseket közölt a tagországokban. A vállalat üzletkötői budapesti és vidéki vállalatvezetőket győztek meg szép jutalékért, hogy adjanak fel hosszú szöveges hirdetéseket, amelyeket aztán propaganda költségkeretre számoltak el. A „Demokratikus Újságíró” című lap 500 példányban jelent meg, a főszerkesztőn kívül akadt politikai rektora, s más jól fizetett vezető munkatársa, 120 előfizetőt mondhatott magáénak. Az előzőekkel szemben sikeres volt az „Interpress Magazin” (IPM) 1975-től, főszerkesztője: Ivanics István. A nyolcvanas években már 170 ezer példányban jelent meg, évi 50-60 millió forintos nyereségével a prágai központ egyik legjobb „valuta kitermelő” sajtószerve volt.
Stark igazgató hallatlanul nagy összegek felett diszponált, amelyekért tervszerűtlen, kapkodó, zűrzavaros tevékenység folyt, a már említett indokolatlan külföldi utakat tetézték a vállalat terhére fenntartott, fényűző módon berendezett villák és lakások, melyek valódi rendeltetését senki sem ismerte. Étel- és italkészletüket néhány kiválasztott dolgozó töltötte fel.
„Stark legfőbb beavatottja és támogatója Beke József, volt BM beosztott, államtitoksértésért elítélt főosztályvezető. Ha bárki valamit tisztázatlannak vél, magyarázatot kér, úgy magas körökből felső kapcsolatokra hivatkoznak és a vállalat különleges rendeltetését, feladatát hangsúlyozzák. Gyakran elhangzik Beke, Stark, de megjegyzésként mások részéről is, hogy az Interpress Kiadó- és Nyomda Vállalat fedőszerv. De az ott uralkodó állapotok ellentmondanak minden konspiratív elvnek, másrészt a személyi összetétel sem alkalmas a feladatra.”
Az Audiovizuális Főosztály vezetője az MSZMP-ből kizárt Kató Árpád volt, korábban a balatonszéplaki nemzetközi újságíró üdülő étteremvezetője. Budapest különböző pontjain reklámokat vetítenek. A Kereskedelmi Osztály vidéki ügynökei havi 13-15 ezer forintot keresnek, [1974-et írunk!], ők hajtják fel az üzletet, hirdetéseket (film, dia, stb.). „Ezen az osztályon dolgozik Rényi István nyomdász elvtárs is, aki jelenleg párttitkár, de nem mer szólni, mert 10-12 ezer forintos jövedelmet biztosítanak részére.”
A Szervezési és Propaganda Osztály vezetője: Beke József és Stark igazgató különösen szoros, elvtársi kapcsolatot ápol a XII. kerületi pártbizottság első titkárával: személygépkocsit biztosítanak számára, népszerűsítik a kerületet, bemutatják látványosságait.
Beke gépkocsik vételével és eladásával is foglalkozik, Budapesten szolgálatot teljesítő diplomatáktól vesz és Bécsben elad. Bekéhez tartoznak a vendégszobák, van hova vinnie a barátnőjét is. „Van egy hallatlanul reprezentatív módon berendezett villa a Júlia utca 11-ben, ahol senki által nem látható üzletfelekkel tárgyal és reprezentál Stark, Beke és Siklósi Norbert.” A villát leggyakrabban Siklósi Norbert vette igénybe. (Ő, amikor bizonyos pénzek elszámolásara felszólították, azt kiáltotta válaszul: „Ha kinyitom a számat, baj lesz!) Siklósi is fedőszervről beszélt. Ilyen lakása volt a vállalatnak a Tanács krt. 11-ben és a Böszörményi úton. (A Tanács körúti lakáson rövid ideig a következő tábla volt: „Tömegkommunikációs és Tudományos Tájékoztató Központ.”)
[A Tanács körúti lakás egyébként Pavel Jerofejev, a NÚSZ titkára és magyarországi képviselője nevén volt legalizálva.]
Azzal is a fedőszerv mítoszát keltik, hogy különböző felszabadítási mozgalmak részére (például Angolának) kis példányban időnként lapot nyomtatnak, amit hajóval juttatnak el, de olyan látszatot is adva a segítségnek, mintha fegyvercsempészésről lenne szó.
A Fotó Osztályon dolgozik Komlós János, volt államvédelmi őrnagy fia. Az osztály Bíró Sándor révén jó barátságot ápol Bagyul szovjet diplomatával, aki a Barátság Házában lévő modern fotó laboratóriumot rendelkezésükre bocsátja.” Különböző szívességekkel bizalmat szavaztatnak maguknak a szovjet elvtársak körében.”
A vállalat igazgatóhelyettese: Dr. Bárdos György korábban a Pénzügyminisztériumban dolgozott. Testvére belügyi hírszerző tiszt volt. (III/I.) 1974. tavaszán összepakolta dolgait a vállalatnál, s azt mondta: nem csinálja tovább. Feljelentést tett a Pénzügyminisztériumban a vállalati szabálytalanságok miatt. A minisztérium a feljelentést átadta a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának, amelyik behívta Stark igazgatót, olvassa el, majd felkérte a Pénzügyminisztériumot a revízió megtartására. Ez meg is történt, de „…az ellenőrzés időszakában az ellenőrzést végző elvtársat a beavatott személyek, főleg Dr. Aczél Béla, a prágai NÚSZ főellenőre olyan kedvességgel, s protokollal vette körül, hogy az ellenőr lényegesebb észrevételeket, hibákat a vállalat munkájában nem tapasztalt.””A prágai revizorok idejük nagyobb részét a Maximban töltötték.”
[Dr. Aczél Béla NÚSZ főellenőr havi 16 ezer forintot kapott a vállalattól – a feljegyzés szerint – ő szervezte a pénzügyi revizor rendszeres szállítását, konyakoztatását, aminek eredményeképpen a súlyos pénzügyi szabálytalanságokat kis hibákként értékelte és javasolta a feltárt kérdések „belső lerendezését”.]
Falus György, – aki a filmstúdió vezetőjeként a NÚSZ eredeti feladatai helyett nyalókák, lecsók és különböző élelmiszerek reklámfilmjeivel foglalkozott – lemondása után Jutasi Dezső lett a stúdió vezető, aki a MAFILM-től került a céghez. „Magáról nyíltan azt terjesztette, hogy ő a vállalatnál a kémelhárító tiszt, ha bárkinek bármilyen problémája van elhárítási kérdésben, forduljon hozzá.” (Hasonlóképp viselkedett Szalai Béla is, tartottak tőlük.)
Tény, hogy Jutasi a vállalathoz kerülése előtt az amerikaiak részére végzett munkát, amiért 3 hónapra meghívták nyaralni, ebből három hetet töltött az USA-ban, három hetet pedig Spanyolországban és az NSZK-ban. (Bodrogi r. ezredes megjegyzi: Jutasi Dezső sohasem volt kémelhárító tiszt, édesapja viszont a katonai elhárításnál szolgált Kunmadarason, innen vette a legendáját.)
A társadalmi kapcsolat előadásából egyre teljesebb kép rajzolódik ki Halász Ferencről a vizsgálatot végző csoportfőnök-helyettes előtt. Többek szerint: fezőr, besúgó, többfelé is eladta magát. Kárpát-Ukrajnából származott, a Vöröshadsereg tolmácsaként dolgozott Debrecenben. Bécsbe távozva osztrák állampolgárságot szerzett. Amikor bútorüzlete tönkrement, akkor alapította a Kasimix külkereskedelmi vállalatot, ő szállította Magyarországra a görög Olimpos termékeket. Vállalatának levélpapírján az Interpress-t is feltűntette, még azután is, hogy az Interpress 1974. június 30-án felmondott neki.
Falus társadalmi kapcsolat szerint Halász tevékenysége mögött teljes mellszélességgel ott állt Siklósi Norbert, így az mindennel foglalkozhatott: gyümölccsel, cementtel, olajjal, s filmkészítéssel is. Üzletelt Dr. Helmut Zirckkel, az osztrák tv igazgatójával, akivel sűrűn megfordultak a budapesti Maxim bárban, s a szintén sikeres fezőrrel: a Münchenben élő Ferenczi Józseffel, akit több titkosszolgálattal is összefüggésben emlegettek.
[A Maxim bár – akárcsak a Rózsakert, a Savoy, az Anna, vagy a Budapest – veszélyes szórakozóhely volt, ahova mélyen beépült az állambiztonság. A Maxim bár igazgatója: Barna István (1920. 11. 30. Budapest, Deutsch Klára) 1961. óta „Lengyel Gyula” fedőnéven jelentett a politikai rendőrségnek, érdemeit elismerték. 1965-ben az Ónodi ügy kapcsán néhány hónapos szabadságvesztés büntetést szabtak ki rá, de a végrehajtást felfüggesztették, fellebbezés folytán pedig a vád alól is felmentették.]
Az egyre zavarosabb filmforgatási tervekhez a Külügyminisztériumban és a HM-ben is találtak támogatót. Az amerikaiak és a franciák részére is forgattak filmeket Magyarországon, a stábok tagjai időnként rejtélyes módon érkeztek, cserélődtek, itt tartózkodott E. J., Párizsban élő orosz rendező is, akinek szocialista ellenes magatartása közismert volt, a helyenként ellenséges tartalmú felvételeket úgy vitték ki az országból, hogy egy vám-és pénzügyőr hadnagy párszáz forintért lezárta és lepecsételte a dobozokat.
A kémelhárítás 1974. szeptember 12-i jelentése ismételten aláhúzza: a vállalat tevékenysége nemcsak áttekinthetetlen és az alapító okirattal ellentétes, hanem „…egyes kétes, politikailag megbízhatatlan elemek igen nagy kedvezményben részesülnek, tevékenységük nem ellenőrizhető.” A deficites gazdálkodás további ellenőrzését javasolja a Pénzügyminisztériumnak, mert az eddigi vizsgálatok nem voltak elég alaposak. Azt is nyomatékosan hangsúlyozza a jelentés: „… a rendellenességeket szóvá tevő dolgozókat azzal félemlítik meg, hogy az Interpress fedőszerv.”
A csoportfőnök-helyettes megerősíti: „…a vállalat vezetőinek személyi összetételében több kétes, büntetett előéletű, pártból kizárt személy található, akik fontos munkakört nem tölthetnének be.” Ezt követően – egyebek között – a következőkkel egészíti ki eddigi személyi ismereteinket:
Stark György igazgató (1933, 03.19, Budapest, Klacsmányi Elvíra), MSZMP-tag, munkásszármazású, eredeti foglalkozása: nyomdai könyvkötő. Az MNVK/2. csoportfőnökség kapcsolata. (Tehát a katonai felderítő hálózat megnyert tagja)
Siklósi Norbert (1924. 02.21., Budapest, Kutner Etel), MSZMP-tag, a VI. kerületi Pártbizottság tagja. A Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója, az Utazási Magazin felelős kiadója (már 1974-et írunk). Jelentős összegeket vesz fel jogosulatlanul (nyereség, külföldi kiküldetés, közlekedési költségtérítés, kölcsön gépkocsi vásárlásra, stb.)
Bárdos György igazgatóhelyettes, (1910. 11. 03., Debrecen, Rosenfeld Irén) MSZMP-tag, májusban önként kilépett. Jogot végzett, a Pénzügyminisztérium titkárságának vezetője volt 1974-ben történt nyugdíjazásáig, ezután került az Interpresshez. A Szocialista Hazáért Érdemérem kitüntetettje. A BM nyilvántartásában mint volt állambiztonsági hálózati személy szerepel. (Testvére – említetten – belügyi hírszerző tiszt.)
Dénes Sándor (1921. 05. 18, Budapest, Müller Erzsébet), MSZMP-tag, az Interpress osztályvezetője. Korábban a VII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat főosztályvezetője. 1945-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányságon mint nyomozó kezdett dolgozni. A BM nyilvántartási rendszerében volt hálózati személyként szerepel.
Dr. Aczél Béla (1907. 12. 01., Antalfalva, Fischer Gizella), az Interpress Gazdasági Osztályának vezetője és NÚSZ ellenőre. (… a pénzügyi revíziót folytató elvtársat végig igyekezett korrumpálni”). Egy testvére él az USA-ban, rendszeresen utazik Nyugat-Európába, felesége is az Interpress dolgozója: a nyomda belső ellenőre.
Rényi István (1920. 01. 12. Budapest, Schlesinger Fáni), párttitkár, az Interpress nyomdájának vezetője volt, de leváltották és a kiadóba helyezték át. Korábban az ÁVH Katonai Elhárító Főosztályának tisztje.
Dersi Gyula (1923. 04.18. Budapest, Weckler Borbála), az Interpress osztályvezetője, azé a Sajtódokumentációs Kutató Központé, amelynek elnevezése mögött semmilyen érdemi, hasznos munka nem folyt, s minden nyom nélkül szűnt meg. Dersi szociáldemokrata ifjúsági vezetőként tűnt fel, Siklósihoz kötődött és a belügyi hírszerzés támogatásával került a MÚOSZ-ba, majd az Interpresshez.
Jutasi Dezső (1924. 10. 20., Budapest, Hajdú Júlia), MSZMP-tag, az Interpress Filmstúdió vezetője, korábban a BM állományában teljesített szolgálatot. 1948-ban 6 hónapos pártiskola elvégzése után a Néphadseregben szolgált, onnan 1953-ban leszerelték, majd a MAFILM-nél helyezkedett el. Igen sok hivatalosnak feltűntetett nyugati utazása volt. Ismert megállapítás szerint, azt terjeszti magáról, hogy ő a vállalat kémelhárító tisztje, s úgy is viselkedik. A dolgozók tartanak tőle. A filmstúdióban készülő kisfilmek legtöbbször magyar árúk propagálását célozzák. „ Ez jól jövedelmez a vállalatnak, ugyanakkor semmi köze a Nemzetközi Újságíró Szervezet szolidaritási tevékenységéhez. Az utóbbi időben több olyan film forgatására vonatkozóan kötöttek előszerződést és kértek engedélyt a Külügyminisztérium Sajtófőosztályától, amelyeket ellenséges propaganda célra is fel lehet használni.”
[A bevezetőben már említettem, hogy különös feladata volt a NÚSZ magyar tagszervezetének a gyarmati függőségből felszabadult harmadik világ újságíróinak megnyerése a politikai befolyásolás egyre bővülő eszközeivel, mindenekelőtt Fekete-Afrika országaiban.
Ezzel kapcsolatban Dénes Sándor vállalati osztályvezető 1975 júliusában – egyebek között – ezt mondja Dr. Varga Ferenc r. alezredesnek (III/II-10-c):
„Bár hivatalosan nem tudhatja, de ismeretekkel rendelkezik arról, hogy az afrikai haladó mozgalmakat a vállalat támogatja. Az ehhez, továbbá a NÚSZ újságíró iskola és a párizsi iroda fenntartásához szükséges pénzt nekik kell kitermelni.”
A Belügyminisztériumban a III/I-11. Osztály látja el a koordinációs feladatokat, Berényi István r. alezredes, osztályvezető irányításával, itt nyitják meg a „Fekete Afrika Hazai Bázis” c. objektum dossziét is. Legfontosabb partnere a Külkereskedelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó TESCO (Nemzetközi Műszaki –Tudományos Együttműködési Iroda), rajta keresztül bonyolította ügynökei telepítését a belügyi és katonai hírszerzés is. A leginkább megcélzott országok: Nigéria, Guinea, Szenegál, Ghána, Tanzánia, Etiópia, Mali. A meghívottak közti tippkutatás a Nemzetközi Újságíró Továbbképző Központban zajlott.
A NÚSZ megbízásából Borbély Endre újságíró („Perjési” tm.) utazott a legtöbbet Afrikába, s a belügyi hírszerzésnek jelentett. Amikor 1970 őszén egy négyhetes szemináriumot szerveztek Lagosban, a négy tanár közül kettőt Magyarország küldhetett. Ekkor a belügyi hírszerzés Press Rezidentúrája a következőképpen döntött:
„Annak érdekében, hogy a szemináriumot kihasználjuk operatív céljaink érdekében, javaslom, hogy Kalmár György, Bochkor Jenő a két magyar előadó legyen, akik a budapesti iskolán rendszeresen előadnak és színvonalas előadásokat tudnak tartani Lagosban is. Ugyanakkor mindketten régi operatív kapcsolatok, akik alkalmasak arra, hogy operatív feladataikat sikeresen hajtsák végre.”
Kalmár György (1926-2002) az MR, a Népszabadság, az Új Tükör és az MTV Külpolitikai Szerkesztőségének munkatársa. Bochkor Jenő (1932-1988) az MTI munkatársa, berlini tudósítóként a katonai felderítés kapcsolata.]
A III/II-10-c alosztály 1974. október 30-i jelentése már úgy fogalmaz Beke József osztályvezetővel kapcsolatban, hogy:
„Az operatív és más úton tudomásukra jutott információk és adatok alapján végrehajtott előzetes ellenőrzés eredménye megerősítette azt a gyanúsítást, mely szerint az Interpress nemzetközileg elismert státuszát és az alapító levélben engedélyezett tevékenységet háttérül felhasználva, osztályvezetői beosztásban biztosított – vitatható – jogkörével visszaélve állam elleni, államigazgatás és népgazdaság elleni bűncselekményt követett el.”
Dr. Varga Ferenc r. alezredes, a jelentés aláírója még három személyre hívja fel a figyelmet:
Libik András 1956-os magyar disszidens, TV producer, NSZK állampolgár, müncheni lakos, a Magyar Televízióval „Andre Libik Filmproduktion” néven koprodukciós filmeket készít Budapesten. Az üzletbe bevonta Bekét, akivel közösen játsszák ki a vámszabályokat, számára jelentős összegű honoráriumot fizet. A NÚSZ vámmentességet kapott a kapitalista országokkal folytatott kereskedelemben, ezt kihasználva az árút (például nyomda-és filmtechnikai berendezéseket) előbb Prágába vitték, majd onnan ajándékként vámmentesen hozták Budapestre a leányvállalathoz. Libik és Ferenczi a NÚSZ megbízásából értékes antik tárgyakat csempész ki Csehszlovákiából és értékesít az NSZK-ban, bevételhez juttatva a KGB civil fedőszervét. (Van némi alapja annak a feltételezésnek, hogy Ferenczi a szovjet titkosszolgálatokkal is együttműködött.)
Ferenczi József osztrák állampolgár, müncheni lakos, sajtóügynökség és kiadó tulajdonos 1948-ban szökött ki az országból, az állambiztonsági nyilvántartás szerint amerikai CIC ügynök volt. Ferenczi az Interpress stábjával szándékozik filmeket készíteni, ezekhez Bécsből szerződtet rendezőt Lázár Imre személyében, aki 1956-os disszidens, osztrák állampolgár, az ORF rendezője. Halász kapcsolatot tart Rényi Tamás rendezővel és Müller Péter dramaturggal. Ferenczi beutazását állítólag Stark intézte a Külügyminisztériumban, ahol mindenben számíthattak Batha Jenő Sajtófőosztály vezető pártfogó támogatására. Nem véletlenül, Batha a katonai titkosszolgálat alezredese volt. Fia az MTV-nél dolgozott.
[Ferenczi Józsefről a Kuruc.info 2011. szeptember 11-i számában írtam: Josef von Ferenczy, a katonapolitika őrnagya „y” és „von” nélkül]
A III/II-10-b alosztályon hírszerzés gyanújával ellenőrzés alatt tartott „Bródi” fedőnevű személy szintén Beke látókörében tűnt fel, s gépkocsi adás-vétel ügyeket, forint kiajánlási ügyletet, személyek protekcióval történő álláshoz, szerződéshez juttatását intézte. A III/II-10-b 1974. szeptember 4-i jelentése szerint, megvételre ajánlotta Bekének egy nagykövet Mercédesét, „Ugyanakkor Beke ígéretet tesz, hogy „Bródi” Gécs Lászlóné nevű nőkapcsolatának személyes ügyében Fábián László újságíró segítségét kéri.”
Dr. Bárdos elmondja a kémelhárításnak, hogy a felelőtlen fecsegés tipikus esetének tartja Siklósi Norbert azon elejtett megjegyzését, mely szerint az Interpress-nek vannak az ismerteken kívül más jellegű feladatai is, amit szűkebb körben katonai, vagy Stark György igazgató szóhasználatával „nadrágszíj” témaként emlegetnek. A vállalattal korábban együtt szereplő Vue Touristique –ról pedig azt jelentette ki Siklósi teljes egyértelműséggel, hogy az is valami katonai szerv. (A kijelentés után Siklósi figyelmeztette Bárdost, hogy közlését azonnal felejtse el.) [III/II-10-c, Jelentés 1974. december 3.]
Bárdos volt igazgatóhelyettes hozzátette: a „sötét ügyletek” nem alaptalanul képezik találgatás tárgyát a vállalat dolgozói körében, ő a megkérdezése nélkül bonyolított „sötét ügyletekért” sosem volt hajlandó felelősséget vállalni.
Ezekhez sorolta például a következőket:
Halásszal 1976-ig volt szerződésük, de azt nem engedélyeztették az MNB Deviza Főigazgatóságával. Miután ezt ő kifogásolta, az igazgató felbontotta a szerződést. Ám nyomban készítetett egy ideiglenes megbízást Dr. Aczél Béla NÚSZ ellenőrrel, mely szerint Halász most már a NÚSZ üzletkötőjeként tevékenykedik. Halász több magyar külkereskedelmi vállalattal van kapcsolatban, a kivitelre kerülő áruk megszerzésében közreműködött Siklósi Norbert és Beke József is.
Stark György igazgató korlátlan hatalom birtokosa. Kérkedik kapcsolataival, melyek közé sorolja a NÚSZ prágai főtitkárát, Jiri Kubkát, (nem hivatalos értesülés szerint a csehszlovák állambiztonsági szervek ezredese), a NÚSZ titkárát és egyúttal budapesti megbízottját: Pável Jerofejevet és a Szovjetúnió budapesti nagykövetségének vezető beosztású diplomatáit (köztük: Ivan Bagyult, a Szovjet Kultúra Házának igazgatóját) és a XII. kerületi pártbizottság több vezetőjét is. Az átlagosnál magasabb fizetéssel és prémiummal „érdekeltté teszi” a tekintélyét elismerő, törekvéseit támogató beosztott vezetőket és munkatársakat, ugyanakkor igyekszik minden áron megszabadulni ellenlábasaitól. A kényes ügyeket Bekére bízza, – akit második emberként tartanak számon -, támogatta a pártba való visszavételét is. Amikor azt a KEB elutasította, vállalati szakszervezeti titkárt akart csinálni belőle. A pártszervezet azonban ellenállt.
Morálisan igen rossz visszhangra talált a dolgozók körében, hogy a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala megbízásából lefolytatott pénzügyminisztériumi vizsgálat objektivitása nyilvánosan megkérdőjeleződött. Jellemző, hogy a lemondott igazgatóhelyettest nem keresték meg a revizorok, noha ő ezt igényelte, sőt, a NÚSZ-t sem érdekelte gyors távozásának oka.
Késlekedtek a volt főkönyvelő Tamás Gyuláné (Kalános Margit, 1928. 10. 07., Sátoraljaújhely, Kecskeméti Margit) meghallgatásával is, pedig ő a vállalat indulásától kezdve ismerte a fejleményeket. Elvesztette Stark bizalmát, leváltották , belső ellenőrként foglalkoztatják. (Férje a büntetés-végrehajtástól került a belügyi hírszerzéshez.)
Egyre gyakoribb az igazgató és a személyzeti osztályvezető: Horváth Lajosné (Erdei Erzsébet, 1932. 09. 30. Bagamér, Mucsi Róza) összeütközése, bár Horváthné roppant vigyázott arra, hogy munkahelyi viszonyuk ne mérgesedjen el. (Férje: Horváth Lajos korábban a KISZ KB apparátusában dolgozott, majd a BM III/III-2-a alosztály beosztottja.)
1975. január 15-én a kémelhárítás összegezi Beke („Karrierista”) ügyében addig tett intézkedéseket, s megállapítja, hogy a bűncselekmény elkövetésének gyanúja fennáll, további bizonyítékok beszerzése folyamatban, az eddigiek egyértelműen arra utalnak, hogy a vállalat Stark György igazgatóval az élén,
„… a legális tevékenység mellett végzi el az un. más jellegű feladatokat, amelyeket minden valószínűség szerint az igazgató kap ismeretlen szervtől, valószínűleg tűnik, hogy az MNVK/2-től. [HM katonai felderítő csoportfőnökség]
Majd így folytatódik a III/II-10-c alo. Jelentése:
„Karrierista”, mint szürke eminenciás magabiztosan dolgozik a vállaltnál kialakult misztifikált légkörben, amelyet felesége révén a lakókörnyezetében is elhintett. E légkör megteremtésében szerepe van Siklósi Norbertnek – a MÚOSZ főtitkára volt -, és a vállalat igazgatójának, akik „katonai”, vagy „nadrágszíj” témaként emlegetnek bizonyos feladatokat. A vállalat és személyük tekintélyének növelése céljával hivatkoznak a pártra (mintha a vállalat a párté lenne)…”
Beigazolódottnak tekinti a vizsgálat, hogy a vállalat és Halász között üzleti kapcsolat van, Halász bécsi lakását „támaszpontként” használják fel, itt készítik elő az osztrák, vagy NSZK állampolgárságú személyekkel történő találkozásokat, kinti tevékenységük során az ő lakásáról indulnak és térnek oda vissza.
A jelentés azzal zárul – egyebek között -, hogy magasabb vezetői szinten konzultálni kell a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalával, a XII. kerületi PB első titkárával és tisztázni kell Pável Jerofejev valódi szerepét.
A kémelhárítás tájékoztatást kér a hírszerzéstől, a III/I-11. osztálytól (hírszerzés harmadik országokban, anyagi-pénzügyi, rejtjelező, diplomáciai és futár ügyek). Berényi István r. alezredes, osztályvezető válaszából újabb részletek derülnek ki, például Siklósi és Beke viszonyáról. Beke nemcsak gépkocsivezetőként, gépkocsi előadóként dolgozott a MÚOSZ-ban, hanem gondnokként is, egy ideig a Magyar Sajtó Háza Éttermének vezetője, a balatonszéplaki nemzetközi üdülő helyettes vezetője. Intézte Siklósi magánügyeit is, s szerezte a MÚOSZ-nak a jobbnál jobb nyugati személygépkocsikat. Siklósi többször kiküldte Bekét Bécsbe, rendszerint vásárlási céllal, természetesen a MÚOSZ gépkocsiinak alkatrész pótlása ürügyével. Prágai hivatalos útjaira is gyakran vitte a főtitkár magával nélkülözhetetlen segítőjét. Siklósi főtitkár hálás volt és futtatta emberét, a gazdasági osztály munkatársaként már akkor a legszorosabb kapcsolatban állt Stark igazgatóval. Számtalan esetben bizalmas tárgyalásokon vett részt Siklósi és Stark társaságában. Siklósi Starkból igazgatót, Bekéből pedig gyakorlatilag igazgatóhelyettest csinált.
A kémelhárítás ezek után – 1975. február 17 – priorálja az Interpress személyi állományát a társszervek segítségével.
Megerősíti, hogy Stark György igazgató valóban szerepel a katonai felderítés (MNVK/2 csoportfőnökség) nyilvántartásában.
Új információként közli, hogy ugyancsak ott szerepel a már említett Szemes Piroska lánya: Mészáros Piroska (1948. 11.11. Budapest) is.
Beke József osztályvezető, s egyben igazgató-helyettes a belügyi nyilvántartásban kizárt hálózati személyként van feltüntetve.
Bárdos György igazgató-helyettes ugyancsak kizárt hálózati személy a BM központi nyilvántartásában.
Dénes Sándor kereskedelmi osztályvezetőről azt jelezte a belügyi nyilvántartás, hogy szerepel, de az operatív kapcsolat 1956-ban megszakadt vele, anyaga megsemmisült.
Falus György filmstúdió vezető hasonlóképpen érintett a nyilvántartásban, anyaga azonban 1956 óta nem került elő.
1975. július végén a kémelhárítás III/II-10-c alosztálya rájön, hogy egy másik osztály, a III/II-4-b „Békési” fedőnevű ügynöke és annak felesége (az Autóalkatrész Kereskedelmi Vállalat könyvelési csoportvezetője) bizalmas kapcsolatban van Beke Józseffel. „Békési” a budapesti japán nagykövetség gépkocsivezetője, autó adás-vételi ügyletek bonyolításában vesz részt Bekével, a szabálytalan szerződések hasznából részesedik másokkal együtt. Az üzlet mélyebb feltárása érdekében a III/II-10-c megpróbál kapcsolatba lépni „Békési”-vel.
A titkos nyomozás, sokoldalú adatgyűjtés, az Interpress volt hálózati tagjainak kikérdezése után lassan a vége felé közeledik az információ gyűjtés Beke Józsefről. Ám még mindig előkerül új informátor, figyelemreméltó jelentéssel. 1975. szeptember 2-án Katona László r. alezredes, a III/II-4 osztály vezetője és Iglói Pál r. alezredes alosztályvezető arról tájékoztatja Dr. Szombath Jenő r. őrnagyot, a III/II-10 osztály vezetőjét, hogy egy megbízható, ellenőrzött kapcsolatuk zárkatársa volt Bekének a katonai börtönben (1964) és érdekes vallomást tett.
A zárkatárs jelentése szerint Beke nem barátkozott senkivel, de neki elmondta, hogy letartóztatása lényegében személyi bosszú volt, – noha azért gazdasági okai is voltak börtönbe jutásának . Idővel jó emberi kapcsolat alakult ki köztük, bár észrevette: Beke az operatív tiszthez jár. Politikai magatartásáról, felfogásáról – egyebek között – ezt jelentette:
„Két ember volt a mintegy hatvan elítélt között, aki azt állította, hogy személyi bosszú áldozata, de nem a rendszer a hibás és továbbra is a rendszer híve, baloldali felfogású maradt. Az egyik Beke József volt.”
Szabadulásuk után a polgári életben is tartották a kapcsolatot, a két család összejárt. Úgy látta: Beke évekig egyszerűen, szerényen, kiegyensúlyozottan élt, lakást cserélt, kocsit vett, felesége igen jól keresett. Majd változást vett észre:
„Az utóbbi években világnézete ugyan változatlan maradt, de elpolgáriasodott. Nagyvonalúbb lett, kocsija és életstílusa is. Munkahelyén félnek tőle, mert igen nagy beleszólása van a vállalat minden ügyébe.”
1975-ben lezárult a magyar állambiztonság nyílt és titkos nyomozása az Interpress, Beke József és Halász József ügyében. A dokumentációt nem adták át a vizsgálati osztálynak, az ügyészség nem emelt vádat, s nem került semmi sem a bíróság elé. Nemcsak a rivalizáló, s helyenként egymás ellen is dolgozó titkosszolgálatok üzleteire, módszereire derülhetett volna fény a nyilvánosság előtt, hanem egyes hazai és nemzetközi politikai körök érintettségére is. A szálak majd minden esetben a NÚSZ-t működtető KGB-hez, illetve az azt irányító SZKP-hez vezettek. Sem a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala, sem az MSZMP Központi Bizottságának érdekelt osztályai nem akartak ujjat húzni a felettes erőkkel, s eleve megakadályozták, hogy bármi is kiszivárogjon a sajtó, rádió és televízió számára.. Azon kívül, hogy titkos jegyzőkönyvek cseréltek gazdát Budapesten, Prágában és Moszkvában, mély csend és hallgatás következett. A szocialista szennyes elhallgatása és szőnyeg alá seprése közös érdek volt.
A Szovjetúnió összeomlása után a NÚSZ helyzete ellehetetlenült Prágában, ötévi pereskedés után a cseh jobboldali kormány kiutasította a szervezet teljes vezetését az országból. A tagság többsége az ellenlábas IFJ (International Federation of Journalists) szervezetébe távozott, amely Brüsszelben rendezte be székhelyét.
A NÚSZ azonban 1990. május 6-8 között Balatonfüreden még megtartotta elnökségi ülését, amelyet oly fontosnak tartott Göncz Árpád köztársasági elnök, hogy személyesen jelent meg és fel is szólalt.
Ettől kezdve a közös érdekek szolgálata, az akcióegység és a szakmai együttműködés lett az egymással szemben álló tömörülések jelszava a nemzetközi fórumokon. A gyakorlatban ennek ellentmondóan példátlan szembenállással kezdődött meg és folyt a médiaháború. A NÚSZ sikeres magyar vállalatai – Interpress, IPV – úgy élték túl a rendszerváltást, hogy kapitalista módra vagy leányvállalatokba szervezték ki a nyereséges üzletágakat, vagy külföldi tőke bevonásával alapítottak vegyes vállalatokat.
Erőss Ferenc („Gyömbér”)
Erőss Ferenc (1925. március 26, Nagykanizsa, Szépudvari Margit) , a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom (SZIM) főtitkárhelyettese, 1948 januárjában jobboldali nézetei miatt disszidálni kényszerült. Brüsszelben az emigráns szociáldemokraták balszárnyához csatlakozott, 1955-ben a belügyi hírszerzés (BM I. Államvédelmi Főcsoportfőnökség II. főosztálya) belgiumi rezidentúrája beszervezte. „Gyömbér János” fedőnéven bomlasztotta a jobboldali szociáldemokraták sorait, akadályozta az emigráció egységének létrejöttét, szocialista nemzetközi kapcsolatokat alakított ki. Miután a belga elhárítás kétszer is letartóztatta, 1959. október 1-én hazamenekítették. Lakást kapott, a Magyar Rádió és Televízió műsorújságjának szerkesztőségében helyezték el. 1960-ban átvette a belső elhárítás, ám hírszerző lehetőségek hiányában 1962-ben a hálózatból kizárták.
Az MRT-től 1969-ben történt távozása után később a katonai felderítés alapította Idegenforgalmi Propaganda Vállalat (IPV) összekötője a Minisztertanács rendeletével 1979-ben létrehozott Pressinformnál, amely a külföldi újságírók ellenőrzésével foglalkozott. (ÁBTL. 3.2.1. Bt-863)
Iskoláit Nagykanizsán végezte, 1943-ban érettségizett a piarista gimnáziumban. Apja régi szociáldemokrata (1918), a városi adóhivatalban dolgozott, anyja kisparaszti családból származott, a háztartást vezette. Apja már adóhivatali főtanácsos, amikor fia disszidálása miatt elbocsátják, majd pedig megvonják nyugdíját, díjbeszedőként dolgozik. Amikor „Gyömbér”-t beszervezték, kérte apja nyugdíjának visszaadását is. Az állambiztonság ezt is elintézte 1956 márciusától. (A forradalom után azonban a nyugdíj intézet megszüntette a nyugdíj folyósítását.)
[Testvére: László (1924, Nagykanizsa) 1945 után 8 hónapi börtönbüntetést kapott, mert német hadikórházban segédorvosként dolgozott. Szabadulása után önként jelentkezett a nagykanizsai államvédelmi osztályon, ahol beszervezték és ügynökként foglalkoztatták. 1947-ben felesége ösztönzésére az NSZK-ba távoztak jogellenesen. Amikor felesége elhagyta, visszatért Magyarországra. Három és félévi börtönbüntetést kapott, szabadulása után 1951-ben internálták, amelynek során ismét beszervezték. Miután kiengedték az internálótáborból, 1954 januárjában jelentkezett az ÁVH Zala megyei főosztályán , amely „Mikola” fedőnéven foglalkoztatta a nagykanizsai járási osztályon. Következő disszidálása után Argentínában kötött ki.]
Erőss Ferenc a budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnök karán két félévet végzett el. A SZIM munkájába Nagykanizsán kapcsolódott be 1945-ben, helyi titkár, majd Budapestre kerül, ahol a SZIM 11 tagú országos bizottságának tagja, s hamarosan főtitkárhelyettese. A párton belül a Bán Antal – Szélig Imre irányvonalhoz tartozott, a kommunistákkal szemben védte a szociáldemokrácia hagyományos értékeit. Jó viszonyt ápolt Bölcsföldi Andorral, Gál Jenővel, Mezei Lászlóval, Schmidt Ferenccel, Pusztai Lászlóval, Király Ernővel. Ellenfelei jobboldali peyerista kapcsolatokkal vádolták meg, aláírásokat gyűjtöttek ellene, kizárását tervezték. Helyzete egyre romlott, ezért Kéthly Anna tudomására hozta, hogy nem tudják megvédeni a letartóztatástól. Megfogadva Bán Antal tanácsát, 1948 január 9-én Király Ernővel Rajkánál illegálisan átlépte a határt, Csehszlovákián át Ausztriába szökött. Belgiumba érkezése előtt megfordult Svájcban, Svédországban, Finnországban, Franciaországban.
Brüsszelben telepedett le. Itt ismerkedett meg feleségével, Kajlinger Erzsébettel (1922, Hatvan), aki 1948-ban látogató útlevéllel ment Belgiumba, de nem tért vissza. 1952-ben kötöttek házasságot, egy leánygyermekük született. 1951-ben Andreánszky Istvánnal megalapították a „Fáklya” c. időszaki magyar emigráns újságot. Céljuk az volt, hogy az „antimarxista szocializmust” terjesszék. A lap kezdetben havonta kétszer, majd egyszer jelent meg, egy év múlva azonban anyagiak híján megszűnt. Erőss ekkor a belga Szociáldemokrata Párt „Le Peuple” c. lapjánál helyezkedett el nyomdászként. Innentől számítható eltávolodása a Peyer féle jobboldali eszméktől, balratolódása viszonylag gyors. Szoros kapcsolatba lépett belga baloldali vezetőkkel – szociáldemokratákkal és szocialistákkal egyaránt – , így René Evelenko, Henri Rolin, és Franz Tielemans szocialista szenátorokkal.
A magyar hírszerző rezidentúra elismeréssel jelentette Erőss napi együttműködését a belga Szociáldemokrata Párt balszárnyát képviselő vezetőkkel, akik anyagi és erkölcsi segítséget ígértek arra az esetre, ha az emigrációban élő szociáldemokraták között egy, az ő politikai nézeteiket követő csoportot sikerül létrehozni. Ennek megalakítása érdekében Erőss tárgyalásokat folytatott Presser István, Svájcban élő magyar szociáldemokrata vezetővel, valamint Borsos Sándorral, a Nemzeti Parasztpárt Párizsban letelepedett képviselőjével. De 1955-ben nélkülük hozta létre a magyar emigráns szociáldemokraták „Permanens Konferenciáját”, amelyhez csatlakozott az Andreánszky által vezetett belgiumi „Magyar Szocialista Mozgalom” elnevezésű csoport is.
Dékán István áv. vezérőrnagy, a belügyminisztere első helyettese 1955 nyarán Hárs István áv. ezredes hírszerző főnök előterjesztésére jóváhagyta Erőss Ferenc beszervezését „Gyömbér János” fedőnéven. („1955 nyara óta kapcsolatban voltam a magyar kormányzat megbízottjával, a brüsszeli követség első titkárával: Füredi Gáborral. Az első beszélgetésnél már megtaláltuk a közös hangot…”- írja önéletrajzában.) A titkos együttműködést azzal a feltétellel vállalta, hogy a magyar belügyi hatóságok később lehetővé teszik büntetlen hazatérését, itthon élő szülei megélhetését pedig folyamatosan támogatják.
Bizalmas információkat és dokumentumokat adott át a szociáldemokrata emigráció tevékenységéről, annak vezetőiről, baloldali csoportot szervezett, amely hangja a „Szocialista Szemle” c. folyóiratban jelent meg. Közvetlen kapcsolatot alakított ki Spaak külügyminiszterrel, neki és Tielemansnak köszönhetően 1956 márciusában mint tanácsadó részt vett a Szocialista Internacionale londoni konferenciáján, ahol tekintélyes vezetők társaságában tűnt fel. Részletes jelentésével elégedettek voltak a magyar állambiztonság illetékesei. A belga kulturális miniszterhelyettessel olyan családias viszonyt ápolt, hogy az 1954 őszén gyermekét magához vette és egy hónapig viselte gondját saját lakásán. 1952-ben bizalmába férkőzött Zákó András volt vezérőrnagynak, az MHBK vezetőjének, annak belgiumi útja alkalmával, s támogatását ígérte neki. Személyesen ismerte a brüsszeli „Magyar Ház” látogatóit. Jó információkhoz jutott a szerveződő magyar emigráns hadseregről, az amerikaiak ezzel kapcsolatos terveiről.
A forradalom után a csoport – lehetőségeihez mérten – nyíltan kiállt a Kádár kormány mellett, s a munkás-paraszt hatalom támogatására hívott fel, élesen támadva Kéthly Annát és Király Bélát. A rezidentúra utasítására folyamatosan közöltek lejárató, bomlasztó cikkeket. Kéthly Anna azonban felhívta a belga rendőrség figyelmét Erőss és társai gyanús tevékenységére, feltételezett ügynöki szerepére.
Ennek következtében zaklatások érték és a belga elhárítás (Surete) „Kékesi” ügynökkel együtt letartóztatta. Bizonyítékok hiányában és a belga szociáldemokraták vezetőinek közbenjárására azonban szabadlábra helyezték („Kékesi”-vel együtt), ám állandó szoros ellenőrzés alá vonták. Hírszerző feladatait azonban nem adta fel, amiért is 1957 júniusában a belga elhárítás másodszor is letartóztatta. Beszervezésére kísérletet tettek, ám azt épp úgy, mint a gyanúsítást visszautasította. A bizonyítékok megint hiányoztak, s Tielemans szenátor fellépésére kiengedték azon nyilatkozat aláírása ellenében, hogy a jövőben semmilyen politikai tevékenységet nem fejt ki.
(„A következménye mindennek az lett, hogy … állásomból nem egyszer kidobattak, ismételten letartóztattak Belgiumban, kizárattak a menekültügyi szervezetből, elvesztettem a munkaengedélyhez való jogomat, megtagadták a munkanélküli segélyt és végül – mivel a harcot még akkor sem adtam fel – kiutasítottak Belgiumból. Mindez illegális volt, mert konkrét adat a hatóságoknak és a politikai rendőrségnek nem állt a rendelkezésére arról, hogy én kémszolgálatot vagy más törvényellenes akciót folytattam volna. Családommal együtt a puszta lét kérdése is bizonytalanná vált… a politikai rendőrség meg nem szűnő akciói, az állandó figyelés, megfélemlítés, idézések, stb. arra az elhatározásra bírtak, hogy kérem hazatérésem engedélyezését a követség útján. A követség tisztviselői 1957 november elsején át is vették kérelmemet…”)
A magyar hírszerzés felvetette, hogy települjön át Franciaországba és ott folytassa eredményes munkáját. „Gyömbér” ezt kezdetben helyesléssel fogadta, később azonban meggondolta magát.
Biszku Béla belügyminiszter 1958 októberében engedélyezte hazahozását konspirált módon. De Erőss novemberben kérte hazamenetele ideiglenes függőben tartását. 1959. szeptember 3-án viszont már intézkedést sürgetett azonnali visszatérése érdekében. Erre csak 1959. október 1-én kerülhetett sor.
Hozta magával a belga Szociáldemokrata Párt baloldali vezetőinek üzenetét: szeretnének az MSZMP vezetőivel megbeszélést folytatni „konspirált formában”. Hazatérése után havi 2500 forintos fizetést kapott a hírszerzéstől és érdemei alapján egy két szoba összkomfortos, berendezett lakás biztosítottak számára Angyalföldön, a Gyöngyház utca 6. szám alatti ház I. emeletén. (Az erről szóló szolgálati jegyet 1959. október 20-án közvetlenül Tömpe András r. vezérőrnagy, a hírszerzés főnöke írta alá.)
1960-ban elhelyezték az MRT műsorújságjának szerkesztőségébe, ahol a televízió műsoraival foglalkozott, s időnként a „Szülőföldünk” c. adás részére készített riportokat. Fizetéséből nem tudott megélni, ezért vitákba keveredett a rádió vezetőivel. Amikor nem tudtak zöld ágra vergődni, meghallgatást kért egykori szociáldemokrata ismerősétől: Marosán Györgytől, ő azonban elfoglaltságára hivatkozva nem fogadta.
Kedvetlen és kritikus véleményét, helyenként önmarcangoló gondolatait („Miért kellett nekem hazajönni?!”) hallva, a hírszerzés titoktartási nyilatkozatot vett tőle. Az 1960. július 7-i dátumot viselő „Szigorúan titkos” dokumentum – egyebek között – elismeréssel állapítja meg, hogy:
„…megbízható tevékenységet és értékes munkát fejtett ki a Magyar Népköztársaság érdekében. Értékes információkat adott az emigráció életéről és munkájával hozzájárult az emigráció bomlasztásához. Itthon a kívánalmaknak megfelelően átadta az emigrációban szerzett tapasztalatait, értesüléseit.”
A nyilatkozat kellő figyelmeztetéssel és tiltással folytatódik:
„Nyugodt élete, egyéni biztonsága és fontos államérdekek megkövetelik a további tökéletes konspirációt. Ennek érdekében kinti tevékenységéről és a részünkre végzett munkájáról közölt beszámolóját, írásos anyagát elfogadtuk és azt lezártnak tekintjük. A határon túli munkájával kapcsolatban, az ott szerzett értesülésekről, a kapcsolattartás módjáról és a felderítő munkával összefüggő legkisebb – jelentéktelennek látszó – kérdésekről sem adhat senkinek tájékoztatást. E kérdésekben kizárólag az állambiztonsági szervek azon munkatársa jogosult Önnel megbeszélést folytatni, vagy további tájékoztatásokat kérni, aki ezen nyilatkozatot felmutatja.”
1961 végén a Külügyminisztérium megrendelésére a Corvina-Pannónia Kiadó megjelentette „Magyar munkásvezérek Nyugaton” című vékony kötetét. Számos nemzetközi gratuláció érkezett magánlakására Nyugat-európai szociáldemokrata politikusoktól, így többek között Victor Larock korábbi belga külügyminisztertől (akkori kultuszminisztertől), régi ismerősétől: Franz Tiemanstól, aki időközben pénzügyminiszter lett, Marcel Hicter belga politikustól, a nemzetközi kulturális kapcsolatok igazgatójától, André Renard ismert szakszervezeti vezetőtől (az 1960-as országos sztrájk szervezőjétől) és másoktól.
1962-ben kizárták a hálózatból, 1969-ben az MRT-től vezetett útja a BM hírszerzés (III/I) és a katonai felderítés (MNVK 2) által vegyesen működtetett, már említett fedőcégekhez. Azt nem tudjuk (még), hogy a katonai felderítés átvette-e belügyi riválisától.
Lehel Miklós („Ölvecki”, „Petres”)
Lehel Miklós (1923. december 22, Debrecen, Sternberger Júlia) 1941-ben érettségizett Debrecenben. A középiskolával párhuzamosan apja nyomdájában kitanulta a betűszedést, s 1942-ben nyomdász segéd lett, attól kezdve a Nyomdász Szakszervezet tagja, egyúttal fizeti a Szociáldemokrata Párt tagsági díját is. A nyomdában féllegálisan a KMP néhány kiadványa is készült.
A II. világháború vége felé a nyomda a légitámadások következtében elpusztult a felette lévő lakásukkal együtt, a gépek egy részét kimentették és később eladták. 1944-ben munkaszolgálatot teljesített a 121. vasútépítő században, majd hamis védlevéllel megszökött és Budapesten bujkált. 1945 január 31-én érkezett haza Debrecenbe, s másnap már az MKP nyomdájában dolgozott, ahol az a Ménes János volt az igazgató, aki apjánál szedőgép szerelőként dolgozott.
1945. március 15-én felvették a kommunista pártba. Deportált apja május 30-án Ausztriában meghalt, anyja hazatért és fiával élt. Egyik unokabátyja javasolta, hogy vándoroljanak ki Izraelbe, ő azonban már tudatosan látta – írja önéletrajzában -, azokat a cionista törekvéseket, amelyek miatt visszautasította a családi elképzelést. Ehelyett aktívan bekapcsolódott a pártmunkába, szakszervezeti funkciókat vállalt, aminek eredményeképp 1948-ban a Nyomdász Szakszervezet kongresszusán a választmány tagja lett. 1949 tavaszán már a SZOT szervezési osztályának alosztályvezetője, 1952-ben a „Munka” című szakszervezeti folyóirat szerkesztője. Itt dolgozott 1961-ig, amikor az MTI-be került.
1954-ben állami kitüntetést kapott jó munkájáért. A Szaktanács apparátusában töltött 12 év alatt mindvégig tevékeny pártmunkás: pártcsoportbizalmi, alapszervezeti vezetőségi tag, majd titkár, de dolgozik a VI. kerületi pártbizottságon is: az oktatási bizottság, majd a politikai gazdaságtan szakcsoport tagjaként.
A forradalom alatt végig a SZOT épületében tartózkodott, december elején átigazolását kérte az MSZMP-be. December 6-án a Vasas székházból kiinduló csoporttal részt vett a párt ellentüntetésén, 1957 februárjában belépett az építők munkásőr zászlóaljába, amelynek tagja volt külföldi kiküldetéséig. 1966-ban szerelt le, emlékéremmel ismerték el a munkáshatalomhoz való hűségét.
1961 szeptemberétől a Magyar Távirati Iroda turnusvezetője a külpolitikai szerkesztőségben. Itt is nyomban bekapcsolódott a pártszervezet életébe:pártcsoportbizalmi, majd 1963-tól a szerkesztőség alapszervezeti titkára. Rendszeresen tartott előadást a pártnapokon, tagja volt a KB agit.-prop. osztálya mellett létesített nemzetközi kérdésekkel foglalkozó előadói szakcsoportnak.
Az MTI több alkalommal bízta meg szakmai és politikai feladattal külföldön. 1962 nyarán például helyettesítette a párizsi tudósítót, 1964-ben részt vett Genfben az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Világértekezletén, 1965-ben a Vietnami Demokratikus Köztársaság rendszeres bombázásának megindulása után Hanoiba küldték a politikai helyzet megismerése és egyes tudósítói feladatok ellátása céljából; 1963 őszén a MÚOSZ megbízásából két hetet töltött a Mali Köztársaságban.
1952. július 15-től október 15-ig tartalékos tiszti tanfolyamon vett részt és a hadtápparancsnok politikai helyetteseként szerelt le alhadnagyi rendfokozattal.
1949-ben nősült meg. Első felesége Czibere Erzsébet a Magyar Hajó-és Darugyár munkaügyi előadója volt. Adoptálta felesége első házasságából származó, Éva nevű lányát, aki a nevét viselte. 1961-ben azonban elvált.
Három év múlva ismét megnősült: Ernst Mária Anna (1931. december 29, Budapest) nagypolgári családból származott, – apja orvos volt, koncentrációs táborban halt meg – könyvtáros –magyar szakos diplomát szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Anyja betegsége miatt 1957-ig csak rövid időközökre vállalt állást. Segéd könyvtáros, majd 1960-tól tanszéki labor asszisztens a Budapesti Orvostudományi Egyetem Élettani Intézetében, kezdő költőként tagja volt a fiatal írók munkaközösségének. Lehel Miklós édesanyja, – aki időközben férjnél is volt -, nyugdíjasként fia családjával élt együtt. (Lehel anyósa és édesanyja még sok családi konfliktus forrása lesz, s nehezen boldogul velük külföldön, tudósítói munkáját zavarják, sőt ellehetetlenítik.)
Első külföldi tudósítói munkahelyének elfoglalása előtt Lehel Miklóst berendelték a HM-be, ahol a Katonai Felderítő Szolgálat osztályvezetője: Kapás Pál alezredes várta. Lehel nem lepődött meg, amikor az alezredes megkérdezte: párizsi kiküldetése alatt dolgozna-e nekik? Mint elmondta: „különböző feladatokat már eddig is végzett külföldi útjai alkalmával, s ezekről Ugrai elvtársnak, illetve Sárközi vezérőrnagy elvtársnak be szokott számolni” [Társadalmi kapcsolatként kisebb feladatokkal bízták meg.]
A munka melletti segítségnyújtást természetesnek tartotta, készül a párizsi állandó tudósítói munkára, ám megjegyezte azt, amit jelentésében Kapás alezredes így fogalmazott meg: „Azt tervezik, hogy édesanyja is velük megy, mivel nincs kire hagyni idehaza. Várható, hogy anyósa is huzamosabb időre ki akar hozzájuk utazni, aminek egyáltalán nem örül, de a családi béke miatt nem tud mit tenni.” Előzetesen az is bonyolította kissé a felderítés aggályait, hogy Lehel izraeli rokonai szeretnek utazni, hozzátartozókat látogatni, s ezek az utak eddig sem voltak mentesek különböző biztonsági problémáktól…
A baráti és elvtársias hangulatú találkozó végén a katonai felderítő szolgálat (MNVK/2) osztályvezetője a következő nyilatkozatot íratta alá Lehel Miklóssal:
„NYILATKOZAT
Alulírott Lehel Miklós (1923, Debrecen, Sternberger Júlia) kijelentem, hogy a Magyar Népköztársaság Katonai Felderítő Szolgálat részér a feladatokat vállalom.
Tudomásul veszem, hogy a velem közöltek szigorú katonai titkot képeznek, arról senkit sem tájékoztathatok.
Amennyiben a titoktartást megsértem, úgy hadbíróság előtt tartozom felelősségre vonással.
Budapest, 1966. február 24.
Lehel Miklós”
A folytatás ide kattintva olvasható, ott lehet hozzászólni is.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
