Doppingolás miatt elvették a magyar kajakos duó ezüstérmét

Doppingolás miatt elvették a magyar kajakos duó ezüstérmét

Schmidt Gábor, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke szerdán azt nyilatozta, tudták, hogy ez fog történni, ahogy fogalmazott: ez egy normál jogtechnikai ügy.
   
„Mindig az ECA vezető testületének, a boardnak kell kimondania az eredmény törlését, ha valakit jogerősen eltiltanak és az eltiltás időszakában valamilyen nemzetközi versenyen érmet szerez. Azóta, amióta Bencének jogerőssé vált az eltiltása, még nem volt board-ülés, csak most, tehát csak most születhetett meg a döntés.” – magyarázta Schmidt Gábor.
  
Dombvári Bence kétéves eltiltásáról februárban határozott a doppingbizottság, a büntetés visszamenőleg 2016. június 9-től érvényes, mivel az akkori válogatóverseny után

találtak tiltott teljesítményfokozó szert – a sztanozolol nevű anabolikus szteroidot – a doppingmintájában.

Hírdetés

A versenyző később, június végén még részt vett az Eb-n, ahol második lett Hufnágellel, miután az MKKSZ csak július elején szerzett tudomást a doppingvétségről.  

Dombvári Bencének nem ez az első eltiltása, 2015 áprilisában egy versenyen kívüli ellenőrzés során kokaint találtak a szervezetében, akkor az MKKSZ etikai vétség miatt 10 hónapra tiltotta el a versenyzéstől.
   
A férfi K-2 1000 méter tavalyi Eb-ezüstérmét az eredetileg harmadik Marko Tomicevic, Milenko Zoric szerb kettős kapja meg, a magyar válogatott 2016-os moszkvai mérlege pedig öt aranyra, négy ezüstre és négy bronzra módosul.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »