Dömötör: a népszavazás eredménye mindenkit kötelez

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára sajnálja, “hogy a baloldal nem vett részt az alaptörvény-módosítással kapcsolatos keddi egyeztetésen”. Dömötör Csaba azt MTI-nek szerdán azt mondta: ezt azt jelenti, hogy az MSZP és az LMP továbbra is pártpolitikai szempontoknak rendeli alá a brüsszeli bevándorlási kvóták ügyét.

Az államtitkár úgy véli, ezzel szembemennek a népszavazás “egyértelmű eredményével”. Október 2-án létrejött egy új nemzeti egység Magyarországért, azok közössége ez, akik szerint nem lehet a magyarok megkerülésével döntéseket hozni olyan fajsúlyos ügyekben, mint a bevándorlás – hangsúlyozta.

Dömötör Csaba hozzátette: a népszavazás eredménye mindenkit kötelez. A kormány ezért kezdeményezte az alaptörvény módosítását, amely alapján a jövőben tilos lenne a csoportos betelepítés Magyarországra. “Fontosnak tartjuk, hogy minden parlamenti párt figyelembe vegye a népszavazás 98 százalékos többségét, és ennek alapján alakítsa ki álláspontját” – tette hozzá.

“Aki elvitatja a brüsszeli kvótacsomag kockázatait, annak javasoljuk, hogy olvassa el az Európai Parlament keddi meghallgatásáról szóló híreket. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a brüsszeli baloldali képviselők továbbra is a kényszerbetelepítésben látják a megoldást, miközben teret engednének a további bevándorlásnak” – jelentette ki a parlamenti államtitkár. Hozzátette: ezt erősítik az Európai Bizottság elmúlt napokban tett nyilatkozatai, amelyek alapján egyértelmű, hogy nem fogják visszavonni a kvótákra vonatkozó döntést, ezért van szükség az alaptörvény módosítására.

Az alaptörvény módosításáról szóló, keddre összehívott, ötpártira tervezett tárgyaláson az MSZP és az LMP képviselői nem vettek részt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »