Dobogós riói könnyek viseltes ruházatban

Dobogós riói könnyek viseltes ruházatban

HÉTVÉGI OLIMPIAI ÖSSZEFOGLALÓ – Úszói, vívói és atlétái révén Magyarország tovább bővítette éremgyűjteményét a Rio de Janeiró-i olimpián, miközben Románia teniszben, súlyemelésben, evezésben és vívásban ünnepelt medált a félidején már túljutott ötkarikás játékokon. A „piros-sárga-kékek” kezdeti kudarcait feledtető dobogós helyezéseket azonban beárnyékolja az a hatósági nyomozás, amely a küldöttség hamisgyanús sportfelszerelése kapcsán indult.

0romania-scrima-1-1024x672_b

Örömkönnyek potyogtak Románia női párbajtőrözőinek szeméből, amikor egyéni kudarcaik után csapatban már olimpiai bajnoki címmel törték meg a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok addigi eredménytelenségét.

Az Ana-Maria Popescu-Brânză, Simona Gherman, Simona Pop és Loredana Dinu alkotta négyes a nyolcaddöntőben még egy „infarktusközeli” összecsapás után jutott túl az amerikaiakon, de utána már megfékezhetetlen volt a sikerre éhes „négyesfogat”: a végül bronzérmes oroszok kiejtése után rendkívül magabiztosan múlta felül 44-38-ra a címvédő és világbajnok kínaiakat. A dobogó legmagasabb fokára felállva Ana Pascutól, a Nemzetközi Vívószövetség román alelnökétől, és Octavian Morariutól, a testület vezetőségi tagjától vehették át az érmeket, amely az ország történetének első olimpiai aranya női párbajtőrcsapatban.

Az idei ötkarikás játékok első romániai sikere – amely Brânză szerint az edzésüket segítő gyermekek érdeme is – a küldöttség többi tagjának is lendületet adott, hiszen másnap Gabriel Sîncrăian a súlyemelők 85 kg-os kategóriájában bronzérmet szerzett, majd a Florin Mergea, Horia Tecău teniszpáros ezüsttel bővítte a gyűjteményt.

Utóbbi ugyancsak történelmi sikernek számít, de döntő utáni nyilatkozataik némi csalódottságnak is helyet adtak, mert egy egészen szoros párharcban, 6:2, 3:6, 6:4-re kaptak csak ki a Marc Lopez és Rafael Nadal alkotta spanyol duótól. Románia végül evezésben sem maradt le a dobogóról, mert a női nyolcpárevezős kormányos hajó (Roxana Cogianu, Ioana Strungaru, Mihaela Petrilă, Iuliana Popa, Mădălina Bereș, Laura Oprea, Adelina Boguș, Andreea Boghian és Daniela Druncea) az amerikaiak és a britek mögött harmadikként ért célba a szombati fináléban.

Hamisítási botrány

Ekkor azonban már nem volt felhőtlen a hazai öröm, mert a bukaresti rendőrség pénteken házkutatást tartott a román küldöttség sportruházatát szállító Pax Creative Sports cégnél, a Román Olimpiai és Sportbizottságnál (COSR) pedig lefoglalták a közbeszerzésre vonatkozó iratokat és a később megkötött szerződéseket. A viseletek meghamísításának gyanújával indított nyomozást a Gazeta Sporturilor sportnapilap kétes minőségű mezekről írt cikke eredményezte. A foszló anyagú ruházatról szóló helyszíni beszámolójukban arra is rámutatnak, hogy a beszállító eredeti alapítói között a COSR-főtitkár Ioan Dobrescu és az akkori COSR-elnök Octavian Morariu neve is szerepelt, ám ők még 2009-ben, nem sokkal a létrehozás után kiléptek a cégből.

Sabina Dumitrache, a Pax Creative szerződésért felelős munkatársa hangsúlyozta, hogy a minőségi problémákat ők már az átvétel után jelezték a Kappa szerbiai kirendeltségének területi terjesztőjénél. A riói küldöttséget vezető Alexandru Epuran nem is talált kivetnivalót a felszerelés minőségében, a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva leszögezte: „eredeti vagy sem, az anyag jó, cseréltük, amikor kellett”. Elmondása szerint balesetek következtében kellett új felszerelést kérniük itthonról, de a sportolók neki nem panaszkodtak, mint ahogyan eddig neki sem volt problémája a hivatalos öltözettel.

A COSR hivatalos honlapján aztán vasárnap a testület elnöke, Alin Petrache közleményben kért elnézést a küldöttség „bizonyos” sportfelszerelésének „kétes és gyenge minősége” miatt. Ígéri, a felelősségrevonás nem marad el, és az ötkarikás játékok lezárulta után indítandó belső vizsgálatuk mellett a hatóságoknak is a rendelkezésére bocsátanak majd minden szükséges információt.

Elemzés és lemondás

A közlemény a riói teljesítményre is kitér, ám ezzel kapcsolatban Petrache egyelőre csak annyit jelzett, hogy az olimpia után részletesen kielemzik majd a versenyzők felkészülését és az eredményeiket. Górcső alá veszik a COSR vezetőségének a munkáját is, és hogy ezt „hierarchikus indokkal” ne lehessen gátolni, benyújtja lemondását. Ugyanezt kéri majd az alelnököktől és a végrehajtó tanács többi tagjától is, a közvéleményt pedig tájékoztatni fogják a fejleményekről. Petrache nem mulasztotta el megköszönni a sportolók eddig elért eredményeit sem, hangsúlyozva: az is elismerésre méltó, hogy kvótát szereztek a nyári csúcseseményre, az pedig már a „jéghegy csúcsa”, amikor érmekkel is megörvendeztetik szurkolóikat.

A riói játékok félidejénél járva ez összesen négyszer történt tehát meg, mert az eddig pályára lépett többi sportoló nem került a dobogó közelébe. A hétvégén a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a cselgáncsozó Daniel Nateának (+100 kg), az ökölvívó Mihai Nistornak (+81 kg), valamint az Elizabeta Samara, Daniela Dodean és Szőcs Bernadette alkotta női asztalitenisz-válogatottnak is. Utóbbi szoros küzdelemben, kétszer is egyenlítve maradt csak alul 3-2-re Dél-Koreával szemben. Egyenlőre az atlétáknak sem sikerült fináléba jutniuk, a női maratonfutó Pala Todoran a 101. helyen zárt.

Elbúcsúztak a kézilabdázók

A legnagyobb csalódást azonban Románia női kézilabda-válogatottja okozta, amelyik végül hiába talált magára és győzte le Montenegró után Spanyolországot is – 24-21-re –, mert a címvédő Norvégia ellen vasárnap késő este elszenvedett 28-27 arányú veresége végzetesnek bizonyult. Sorsa a csoportkör utolsó összecsapásán pecsételődött meg, akkor ugyanis az ibériai együttes 26-22-re felülmúlta Angolát, amely bár Cristina Neaguékhoz hasonlóan négy ponttal zárt, az egymás elleni mérkőzés megnyerésével a negyedik helyről továbblépett a negyeddöntőbe, miközben a világbajnoki bronzérmes „piros-sárga-kékek” – csak a pont nélkül sereghajtó Montenegrót előzve meg – búcsúztak az A előjelű hatos ötödik helyén. Az A csoport éléről továbbjutott Brazília (8 pont) kedden Hollandiával, Norvégia (8) Svédországgal, Spanyolország (6) pedig Franciaországgal találkozik. Angola ellenfele a B csoportot hibátlan mérleggel megnyerő Oroszország lesz.

Mint magyarok a vízben

A három döntetlen miatt ugyan Magyarország férfi vízilabda-válogatottjának is aggasztóan indult az olimpia, de a japánok papírforma szerinti legyőzése után vasárnapról hétfőre virradóra már a sokáig csoportelső Brazíliát is felülmúlták 10-6-ra. Ez elég volt ahhoz, hogy 7 ponttal, veretlenül nyerjék meg a csoportot Görögország (6), a házigazdák (6) és Szerbia (6) előtt, miközben Ausztrália (5) és Japán (0) nem jutott tovább. Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége a keddi negyeddöntőben romániai idő szerint 17 órától játszik a B csoportban negyedik Montenegróval. A többi párosítás: Görögország–Olaszország, Brazília–Horvátország, Szerbia–Spanyolország. A női vízilabda-válogatott hjétfő este mérkőzik meg Ausztráliával a legjobb nyolc között.

Ekkor már tizenkettőre nőt a magyar küldöttség riói gyűjteménye, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka – ujjheggyel maradva le az aranyról – 200 méter vegyesen a dobogó második fokára állt fel, és Cseh László is ezüsttel írta be nevét a 100 méter pillangón díjazottak sorába. Ennek a számnak a fináléja egyébként egészen érdekesen alakult, hiszen az olimpiai bajnok a szingapúri Joseph Schooling lett, miközben az amerikai úszófenomén, Michael Phelps és a dél-afrikai klasszis, Chad Le Clos a magyarországi versenyzővel holtversenyben lett második. Az ázsiai győztes – akit hazája minden más országnál nagyobb összeggel, mintegy 750 ezer dollárral jutalmaz – 50.39-es idejét Cseh „tekintélyt parancsolónak” jellemezte, bevallása szerint remélte, hogy ő is tud „ennyit”.

„De az, hogy megvan az ezüstérem, szerintem fantasztikus. Különleges, hogy pont mi hárman lettünk holtversenyben ezüstérmesek. Jobb lenne, ha egyedül állhatnék a második helyen, de örülök, hogy Le Clos-val és Phelpsszel osztozhatok egy pozíción” – mondta az M4 Sportnak. Az úszóérmek sorát Kapás Boglárka 800 méter gyorson elért bronza tette teljessé. Ebben a számban az amerikai Katie Ledeckyvel senki sem tudta felvenni a versenyt: hatalmas világcsúccsal nyert. Illés Zsolt nagyváradi úszóedző különben a Krónikának jelezte, a tengerentúlon külön központ működik annak érdekében, hogy a teljesítményfokozás érdekében technikai fejlesztéseket kutassanak. Szerinte rekordokra így a jövőben is lehet még számítani, különösen a hosszabb távokon, hiszen állóképesség terén „mindig van mit fejlődni”.

A kétes minőségű nyílt vízi helyszíneken Olasz Anna és az olimpiai címvédő Risztov Éva 10 km-es úszását hétfőn rendezik.

0parbcsapatbr_b

Kivívott elismerés

Az úszás mellett a vívás hozta eddig a magyarok legtöbb érmét, amelyet az Ukrajnát legyőző férfi párbajtőrcsapat bronzérme tett hétvégén teljessé. A birkózó Bácsi Péter az ötödik helyen végzett. Megkezdték viszont a szereplést az atléták is, akik közül Márton Anita országos csúccsal lett súlylökésben harmadik, miközben a diszkoszvető Kővágó Zoltán a hetedik, a hétpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi a 8., Krizsán Xénia pedig a 16. helyen zárt. A sportág kiemelt versenyszáma volt a 100 méteres síkfutás, amelyben Usain Bolt harmadszorra lett olimpiai bajnok, miközben 400 méteres a dél-afrikai Wayde van Niekerk Michael Johnson 1999-ben felállított világcsúcsát túlszárnyalva szerezte meg az aranyat.

A fent említett csapatsportok mellett kedden – romániai idő szerint – 15 órától férfi 10 km-es nyílt vízi úszásban (Papp Márk) és kajak-kenuban, 17 órától birkózásban, 20 órától tornában (Andrei Muntean, korláton), 21.30-tól súlyemelésben, éjjel pedig 02.15 és 4 óra között 110 méteres gáton és női távolugrásban szerepelhet romániai vagy magyarországi versenyző.

Aranyba borult nemzetek

Magyarország a 11., Románia pedig a 32. helyen tanyázott a riói olimpia éremtáblázatán a vasárnapról hétfőre virradóra rendezett döntők után. A ranglistát toronymagasan vezeti az Egyesült Államok (26 arany, 21 ezüst, 22 bronz), de a második Nagy-Britannia és a harmadik Kína mögé feljöttek az oroszok, a németek, a franciák és az olaszok. Ebben fontos szerepet játszottak az evezős viadalok, de sportlövészetben, lovaglásban és kerékpárban is termett babér az európaiaknak. A férfi rögbi 7-est a Fidzsi-szigetek nyerte, míg férfi golfban a brit Justin Rose diadalmaskodott. 

A román és magyar érdekeltségű sportágakban még aranyérmes lett többek között:

CSELGÁNCS: Kayla Harrison (amerikai, 78 kg), Lukás Krpálek (cseh, 100 kg), Émilie Andéol (francia, +78 kg), Teddy Riner (francia, +100 kg).

TORNA: Simone Biles (amerikai, egyéni összetett és ugrás), Max Whitlock (brit, talaj és lólengés), Alija Musztafina (orosz, felemás korlát).

VÍVÁS: Oroszország (férfi tőr és női kard, csapat).

ASZTALITENISZ: Ma Lunk (kínai, férfi egyes).

ÚSZÁS: Kaneto Rie (japán, női 200 mell), Ryan Murphy (amerikai, 200 hát), Michael Phelps (amerikai, 200 vegyes), Simone Manuel és Penny Oleksiak (amerikai, illetve kanadai, 100 gyors), Madeline DiRado (amerikai, 200 hát), Joseph Schooling (szingapúri, 100 pullangó), Katie Ledecky (amerikai, 800 gyors), Anthony Ervin (amerikai, 50 gyors), Pernille Blume (dán, 50 gyors), Gregorio Paltrinieri (1500 gyors), Egyesült Államok (női és férfi 4×100 vegyes váltó).

ATLÉTIKA: Almaz Ayana (etióp, női 10000 m), Mohamed Farah (brit, férfi 10000 m), Vang Csen (kínai, 20 km, gyaloglás), Michelle Carter (amerikai, súlylökés), Christoph Harting (német, diszkosz), Jeff Henderson (amerikai, távolugrás), Elaine Thompson (jamaikai, 100 m), Nafissatou Thiam (belga, női hétpróba), Jemima Jelagat Sumgong (kenyai, maraton), Caterine Ibargüen (kanadai, hármasugrás), Wayde van Nieker (dél-afrikai, 400 m), Usain Bolt (jamaikai, 100 m).

SÚLYEMELÉS: Rim Dzsong Szim (Észak-Korea-i, női 75 kg), Kianus Rosztami (iráni, férfi 85 kg), Szohrab Moradi (iráni, férfi 94 kg), Meng Szu-pink (kínai, női +75 kg).

TENISZ: Spanyolország (férfi páros), Monica Puig (Puerto Rico-i, női egyes), Oroszország (női páros), Egyesült Államok (vegyes páros), Andy Murray (brit, férfi egyes).


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »