Diploma nélkül gyógyított doktornőként a sziráki férfi

Kuruzslás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 30 éves gyöngyöspatai lakos ellen a pásztói rendőrkapitányság – adta hírül a Police.hu. Mint írják, a hatóság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2016. július 14. és augusztus 29. között Szirákon adta ki magát doktornak, majd végzett jogosulatlanul orvosi tevékenységet. A 30 éves férfi a sértetteken különböző kezeléseket hajtott végre úgy, hogy erre irányuló végzettséggel nem rendelkezett.  

A hatóság a férfi ellen indított eljárást a napokban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Pásztói Járási Ügyészség részére.

Több, mint áldoktor?

Hírdetés

A Kamerapress Sajtóiroda információ szerint az ügyben van egy különös csavar is: a magát orvosnak kiadó férfi doktornőként dolgozott. Gyöngyöspatáról költözött barátjához, az orvosi rendelővel nem rendelkező Nógrád megyei településen pedig azt híresztelte el, hogy sebész és ideggyógyász főorvosként segíteni tud a rászorultakon.

A vizsgálatok során vérnyomást mért, kézrátétellel (sebészeti beavatkozást imitálva) operált, tűszúrással, akupunktúrás kezeléssel reumatikus problémákon igyekezett segíteni, egy gerincproblémával küzdő idős asszonynál rákos daganatot állapított meg, a gerincébe injekciót is adott.

Gyanút fogtak a betegek

A beavatkozásokat kizárólag az esti órákban végezte, a betegekkel elsötétített szobában foglalkozott farkasvakságára hivatkozva, vizsgálatok közben érthetetlen (állítása szerint a gyógyuláshoz szükséges) varázsszavakat suttogott.

A betegek így egy idő után kételkedni kezdtek az orvoslással foglalkozó személyben. Ugyan farmerszoknyát és magas sarkú, combig érő csizmát viselt, egyesek sejteni kezdték, hogy a púderezett, alaposan kisminkelt arc borostát rejt,  a mély hang férfi nemiséget idéz.

A sejtés beigazolódott, az álorvosnő tevékenységének rendőrök vetettek véget.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »