Déva vára és a dákok

Pár évvel ezelőtt Gyulafehérváron járva örömmel láttam, hogy – zömében uniós pénzből – milyen szépen felújították a város történelmi központjában álló várat és környékét. A világörökség javaslati listáján is szereplő helyszín több történelmi kor terméke: a római Apulum erődítményből nem sok maradt, és azt is csak a krónikák jegyezték fel, hogy I. István a 997-ben már létező vár egyik kapujára szegeztette ki Koppány testének egy darabját. Itt található az egyetemes magyar történelem több fontos emléke: a XIII. századi székesegyház, a régi püspöki palota, amely a XVI. században fejedelmi palotává vált, de itt van az Apor-palota és a felbecsülhetetlen értékeket őrző Batthyáneum is. 1922-ben ortodox katedrális is épült ide, és jó ideje itt képzik az erdélyi magyarság számára a katolikus papokat.

A látogatót megcsapja a történelem szele – gyönyörű épületek között barangolhatunk. A magyar vendég szájíze azonban megkeseredik, amikor az angol feliratokat végigböngészi (magyarul „természetesen” nem tartották szükségesnek kitenni a tájékoztatót). A római kor hosszas taglalása után nagy ugrással, egyszerűen kihagyva jó pár évszázadot, rögtön az Osztrák–Magyar Monarchia következik, főleg osztrák emlékekkel, az erődítmény katonai fontosságát hangsúlyozva.

„Amit raktak délig, leomlott estére”

Hasonló dolog történt múlt vasárnap Déván is, ahol több ezer ember jelenlétében adták át – nyolcévi munkálatok után – a szépen felújított várat. Ez az az épület, amelynek balladáját minden magyar kisdiák megtanulja: „Tizenkét kőmives összetanakodék, / Magos Déva várát hogy fölépittenék. / Hogy fölépittenék fél véka ezüstér, / Fél véka ezüstér, fél véka aranyér. / Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek. / Amit raktak délig, leomlott estére, / Amit estig raktak, leomlott reggelre.”

Ezt a felújítást is az Európai Unió finanszírozta, és a munkálatokat irányító Hunyad megyei tanács szerint a cél az volt, hogy a romos örökségből a térség egyik kulturális központja legyen. A Nyugati Jelen tudósítása alapján az eredmény még az őshonos dévaiaknak is kellemes meglepetés, mert a kettes és hármas várudvar kikerült a romok alól, a várfalakat kijavították-felemelték, a kapukat is újjáépítették, és ismét a régi fényében tündököl a Bethlen-bástya is. Van felvonható fahíd, és Romániában egyáltalán nem egyértelmű módon a munka minősége sem hagy sok kívánnivalót maga után. Így vasárnaptól háromszor akkor terület látogatható a dévai várból, mint a korábbi évtizedekben.

Tudni kell, hogy középkori magyar várról van szó, de ez véletlenül sem derült ki a felújítás befejezése kapcsán tartott ünnepi műsorból. Helyette hosszan bemutatták az ókori dákokat és rómaiakat (nekik nem sok közük van a műemlékhez), szemérmesen elhallgatva a magyar vonatkozásokat. Kőműves Kelemen balladája például szóba sem került, de elegánsan elsiklottak a múltbeli tények fölött is. A dévai múzeum munkatársa történelmi ismertetőjében kizárólag a környéken élt dákokról és rómaiakról beszélt, de az 1241–42-es tatárjárás pusztításai nyomán országos várépítési programot elindító IV. Béla magyar királyról, akinek köszönhető az építmény, egy árva szót sem lehetett hallani.

Alapos ásatások

A történethez tartozik az is – bár ez nem hangzott el nyilvánosan –, hogy ugyan a felújítás alkalmával alapos régészeti ásatások történtek, ezek során nem sikerült semmilyen dák nyomra bukkanni. Az ünnepségen bőven voltak római hagyományőrzők is annak ellenére, hogy a római légiók 271-ben, vagyis majdnem pontosan ezer évvel azelőtt elhagyták Erdélyt, hogy az első magyar oklevélben megemlítették volna a várat.

Sajnos nem ez az első eset, hogy az Európai Unió pénzén hamisítanak történelmet Romániában. A magyar múlt kínos Erdélyben – ezért még a legeurópaibb román politikusok sem egyeznek bele abba, hogy például Kolozsvár neve magyarul is szerepeljen a város bejáratánál. Ha elkerülhetetlen, hogy valamit kiírjanak magyarul, akkor azt próbálják a lehető legjelentéktelenebb formában, hat-hét világnyelv után mintegy mellékes gesztusként megjeleníteni.

A cél kettős ebben a régióban: a szimbolikus térfoglalással, vagyis a stratégiai pontokra felhúzott ortodox templomok és kolostorok építésével, szoborállításokkal és az immár egyes román történészek által is nyíltan vitatott dák–román kontinuitás elméletének túlhangsúlyozásával minél nyomatékosabbá tenni a román jelenlétet, ugyanakkor minél többet elhallgatni-kitörölni a magyar múltból. Mindezt a fejlődés, a felújítás leple alatt – ha a magyarok morognak az eredmény láttán, akkor azt lehet mondani, nekik semmi sem tetszik, a jövőbe tekintés helyett állandóan a múlton rágódnak.

A Nyugati Jelen tudósításának végén ezt olvashatjuk: hétfőtől a vár már látogatható, érdemes felkeresni, bárhonnan érkezzen is a turista. Sőt, még hálás is lehet, hogy csak a szépséges várat csodálhatja meg az ünnepi megnyitó dák–római giccse nélkül…

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »