De ki is robbantotta ki valójában a szíriai polgárháborút? Ez mindig elfejlejtik…

Enyhén emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest, 65,6 millióra nőtt, és ezzel ismét rekordot döntött azoknak az embereknek a száma, akik világszerte konfliktusok, éhezés vagy természeti katasztrófák elől menekülnek – jelentette be hétfőn Genfben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága.

A világszervezet annak tudja be az emelkedést, hogy az utóbbi időszakban Dél-Szudánban pusztító fegyveres konfliktus és éhínség elől a korábbinál 64 százalékkal többen, 1,4 milliónyian menekültek el. Az idei szám mintegy 300 ezerrel haladja meg a 2015 végi adatokat.

A 65,6 millióba a menekülteket, a menedékkérőket és a belső menekülteket is beleszámítják. A jelentés szerint 10 millióan vannak azok, akik a legutóbbi adatközlés óta váltak földönfutóvá. Ez a szám egyébként csökkent, mert a 2016-os adatokban még 12,4 millió olyan ember szerepelt, akinek abban az évben kellett elmenekülnie otthonából.

“Ez a szám így is elfogadhatatlan, és minden eddiginél világosabban megmutatja, milyen fontos a szolidaritás és az összefogás a válságok kezelésében és megakadályozásában” – hangoztatta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa. A legtöbben, 12 millióan továbbra is a szíriai polgárháború miatt kényszerültek elhagyni otthonukat.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »